2013. május 26. (vasárnap) - Fülöp, Evelin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kultúra

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

2003. október 13. (hétfő) 20:11

A kultúra hídján - Romániába

Dunaújváros Online Hírek
A hasábjainkon már megzengetett törökországi fesztiválrészvételt követően hazafelé a város majdani román testvérvárosában is megállt, játszott Dunaújváros Táncszínháza.

Nem akármilyen útravalóval bocsátották útra a Bursában rendezett VIII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Fesztivál szervezői a dunaújvárosi társulatot, tájékoztatta a DO-t Balla Tibor, az anyaintézmény Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza sajtóreferense. Tülin Saglam, a fesztivál szakmai kontrolljáért felelős ASSITEJ törökországi elnöke máris egy jövő évre szóló meghívást adott át Rácz Attila művészeti igazgatónak, mondván, a Vitéz Bátor olyan merész műfaji kísérlet és színvonalát tekintve is annyira kiemelkedő, hogy "azoknak is látniuk kell, akik idén nem tudtak részt venni a fesztiválon". Nos, kellett is az erő: hosszú és fárasztó buszút várt a csapatra, szerencsére volt egy, már előre elhatározott "megálló" - mégpedig szombaton, a romániai Giurgiu városában, ahová kettős céllal érkezett a dunaújvárosi delegáció.
    Egyrészt a bolgár határ mellett fekvő, több mint hetvenezres megyeközpont (Gyurgyevó a Havasalföldi Régió meghatározó települése) gyerekközönségének is bemutatták a Vitéz Bátort, másrészt kulturális kapcsolatokat épített ki a két település között. A táncosok, valamint a Bartók általános igazgatója, Knódel Mária és Kismoni László humán alpolgármester Dunia Palangeau, a fogadó intézmény (Giurgiu város művelődési központja) igazgatónője kalauzolásával megismerkedtek a város nevezetességeivel, betekintést nyertek az idén hatszáz éves fennállását ünneplő város történetébe a település múzeumában, majd a kulturális delegációt fogadta Mircea Cretu, Gyurgyevó megye kulturális igazgatója is. Az alkalmat kihasználva jelentette be a jelenlévőknek Dunaújváros alpolgármestere a csütörtöki közgyűlési döntést, miszerint városunk immár hivatalosan is partner kíván lenni a testvérvárosi kapcsolat kialakításában. (Híreink szerint hasonlóan gyors döntés várható a román partnerek oldaláról is.) A következő nap már az előadás jegyében telt - a táncszínház és a dunaújvárosi partnerek érkezését, jelenlétét folyamatosan nyomkövette a helyi sajtó -, a vasárnapi előadásra ellátogatott Tomá Constántin, Giurgiu alpolgármestere is, aki személyes kezdeményezője volt a két város közötti kapcsolat kialakításának.
    Hopp, igen, a lényeg: Vitéz Bátor Giurgiuban is tomboló sikert aratott - a román gyerekek és felnőttek is együtt izgultak a legkisebb fiú győzelméért.
   

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Cikkek

Bátor Bursában is vitéz volt
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...(kínál) A lakásba lépve egy 6x3-as, nappaliba érkezel, innen nyílik a 3-szoba! A lakás tágas, felújított, jól... tovább

Összes hirdetés: 2207 db

Apró

ACER Laptop

Műszaki cikk | Kínál

ACER Laptop

Összes hirdetés: 68 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.