2013. május 20. (hétfő) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2003. december 15. (hétfő) 10:33

Röplabda: búcsú, győzelemmel

Dunaújváros Online Hírek
Utolsó idei bajnoki mérkőzését tegnap délután - kicsit már a női kézi vb-döntő árnyékában - játszotta a Dunaferr férfi csapata: Ruffing Péter együttese a kisebbik kaposvári együttes otthonában vendégszerepelt. Három szett, sika.
Egyértelműen a sima győzelem reményében utazott el vasárnap a Dunaferr férfi röplabda csapata az 1. MCM RC Kaposvár otthonába, idei utolsó bajnoki mérkőzésére, és a fiatal dunaújvárosi csapat végül hozta is a kötelezőt. Bár az első szett elején még jól tartotta magát a hazai gárda (8-7), együttesünk az első technikai szünet után, Forgó Nándor remek nyitásaival elhúzott a vendéglátóktól és magabiztos előnyre tett szert (8-16). A hajrában aztán már csak annyi dolga volt Németh Szabolcséknak, hogy tartsák biztos előnyüket, s mivel ezt a feladatot maximálisan megoldották a fiúk, alig húszpercnyi játék után be is gyűjtötték az első játszmát (14-25). A második játékrészben lekopírozták az első menetet az együttesek: kezdetben fej-fej mellett haladt a két gárda, de ezután beleerősítettek a mieink és az első technikai szünetre már kétpontos előnnyel vonulhattunk (6-8). A vendéglátók azonban nem adták fel a küzdelmet, sikerült valamivel szorosabbá tenniük a második játszmát, mint az előzőt, de így sem tudták megakadályozni, hogy a nyitásban és sáncmunkában jóval előttük járó dunaújvárosi csapat ne nyerje meg a második szettet is (19-25).
    A harmadik - mint később kiderült, utolsó - menetben viszont már csak egy csapat volt a pályán: Bokor, Kovács Zoltán és Mózer pontjaival hamar megnyugtató előnyhöz jutottak Ruffing Péter tanítványai (2-8), és innen már egyértelműen az történt a pályán, amit a mieink akartak. Az sem csökkentette a mieink lendületét, hogy Ruffing Péter egyre több lehetőséget adott fiatalabb játékosainak, akik meg is hálálták a bizalmat: folyamatosan nőtt a két csapat közti különbség, s végül a mieink úgy nyerték a harmadik játszmát, hogy kétszer annyi pontot értek el, mint a szintén nagyon fiatal kaposvári együttes (12-25). Ezzel a győzelemmel eldőlt az is, hogy Ruffing-gárda a bajnoki tabella második helyén telelhet - ami példás teljesítmény attól a csapattól, amelynek még a léte/jövője is sokáig kérdéses volt a bajnoki nyitány előtt.
   

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Eladó kétszobás lakás

Eladó kétszobás lakás(kínál) Eladó egy 2 szobás panel lakás szigetelt épületben, új nyílászárókkal, egyedi fűtés elszámolással.... tovább

Összes hirdetés: 2246 db

Apró

Találkahely

Szolgáltatás | Kínál

Találkahely

Összes hirdetés: 59 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.