
Képünk nem a verseny győztesét ábrázolja
Farkas Gábor személyében dunaújvárosi középiskolás lett a legjobb az Országos Rendőr-főkapitányság által az idei tanévre meghirdetett "Cogito Ergo Sum" iskolán kívüli drogmegelőzési és kábítószer-ellenes programsorozat keretében rendezett verseny megyei döntőjén, tájékoztatta honlapunkat Kész Mónika, a megyei főkapitányság sajtószóvivője. A viadal hátteréről a DO-nak elmondta: a megye rendőrkapitányságai illetékességi területeiken az elmúlt hetekben már megszervezték a városi fordulókat, a győztesek a mai napon rendezett megyei döntőn bizonyíthatták tudásukat. Több tucat diák vetélkedett, hiszen a kisebb rendőrkapitányságok tíz-tíz versenyzőt delegáltak, míg a megye két nagy kapitánysága harminc-harminc középiskolást nevezhetett a fináléra. A mai döntő programját reggel a Bregyó közben Iván János, a megyei közgyűlés alelnöke, a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke nyitotta meg. Ezt követően a diákok átmozgató edzésen vehettek részt az XS Fitness mozgásstúdió aerobic-oktatója értő irányításával, majd a megyei rendőr-főkapitányság Alba Bevetési Alosztályának bemutatóját tekintették meg (első képünkön).

Képünk a verseny győztesét <br>ábrázolja (fotók: FMRFK)
A megméretés a szórakozás után következett: mint Kész Mónika a DO-nak elmondta, öt területen kellett számot adni tudásukról, illetve ügyességükről a fiataloknak. A középiskolások teljesítményét egyenként értékelték a rendőrök. Az első helyen Farkas Gábor dunaújvárosi diák végzett, második Csőgör Sándor lett Székesfehérvárról, a harmadik helyet Szabó Nikolett bicskei tanuló szerezte meg. A vetélkedőt Papp Károly rendőr ezredes, megyei főkapitány zárta. Minden versenyzőnek gratulált és kérte, hogy a vetélkedőn részt vett diákok a programsorozat keretében elsajátított ismereteket adják tovább társaiknak és óvják egymást a drogoktól. A díjakat Iván János és Papp Károly adta át a nyerteseknek, az ORFK versenyének fináléjába a megyei döntő legjobb húsz résztvevője jutott.
Nincsenek hozzászólások