2004. július 22. (csütörtök) 11:29
magyar férfi és női kézilabda válogatottra is kemény mérkőzések várnak
az elkövetkezendő napokban. Skaliczki László és Mocsai Lajos együttese
is Franciaországban folytatja felkészülését az olimpiára, nem is
akármilyen csapatok ellen.
Az olimpiai csapat kihirdetését követően néhány nap pihenőt kaptak a vezetéstől a magyar férfi kézilabda válogatott tagjai, akik a rövid pauza után tegnap találkoztak újra egymással. A szerdai, fővárosi edzést követően ma egy franciaországi út vár a fiúkra, hogy holnaptól Strasbourgban lépjenek pályára az athéni olimpián is csoportellenfélnek számító Franciaország és Egyiptom, valamint a nyári játékokon szintén résztvevő spanyol csapat ellen. Mivel a felkészülési mérkőzéseken természetesen nem az eredményesség a legfontosabb dolog, ezért még rengeteg taktikai, technikai feladat gyakorlása vár a csapatra az elkövetkezendő napokban, s az előolimpiai torna erre kitűnő lehetőséget ad.
Szintén Franciaországban próbál szerencsét az elkövetkezendő napokban női válogatottunk is, mely már az előző hét végén elutazott az előolimpia helyszínére, s azóta kemény edzésekkel készül a ma délután kezdődő előolimpiai versenyre. Mocsai Lajos együttese rendkívül kemény ellenfelekkel veszi fel a küzdelmet, hiszen a mai ellenfél, Brazília után, a világbajnok Franciaország és az olimpiai címvédő dánok várnak az említett két világversenyen ezüstérmes magyar csapatra. És akkor egy piciny előzetes mai ellenfelünkről. Eddig négyszer találkozott egymással a két csapat hivatalos mérkőzésen, s mind a négyszer a mieink hagyhatták el győztesen a pályát. Legutóbb tavaly tavasszal találkozott egymással a két csapat Győrben, s akkor nagyon simán, hét góllal győztük le ellenfelünket (35-28). Pénteken este hat órától Dánia, míg két nappal később, este nyolc órától a házigazda Franciaország vár együttesünkre.
A magyar női válogatott előolimpiai programja:
2004. 07. 22. 18: 00 Magyarország – Brazília
2004. 07. 23. 18: 00 Magyarország – Dánia
2004. 07. 25. 20: 00 Franciaország – Magyarország
Nincsenek hozzászólások