
Harcos, kemény
Az év legrangosabb hazai rendezésű sporteseményének ígérkezik december 9-19. között a női kézilabda Európa-bajnokság, ezért, no és a magyar csapatban közmondásosan erős Dunaferr-jelenlét okán a DO önálló melléklet indítását határozta el (köszönet a program eddig támogatóinak). A "szájtban szájt" ezzel a dolgozattal debütál, éppen ezért fontosnak tartjuk legalább jelezni, miből mennyit kapnak böngészőink, mielőtt a csapattal kapcsolatos aktuális hírekre, valamint honlapunk alkalmi esélylesésére vállalkoznánk.
Lapszemle Az új melléklet az Eb tételes és pontos menetrendjét közli (sajnos a döntő résztvevőivel éppen még nem szolgálhatunk), részletesen bemutatjuk az induló csapatokat - és néhány mondatos prognózist is mellékeltünk az adatbázishoz -, az indulás percéig itt nyomatjuk az Eb-vel kapcsolatos híreket, ráadásul az indulás percétől az eredmények is felkerülnek persze. Előre elhatározott szándékunk természetesen a magyar csapat teljesítményének nyomkövetése - dolgozunk azon, hogy helyszíni jelentésekkel is szolgálhassunk -, emellett napi összefoglalókat, értékeléseket is találhatnak oldalunkon a böngészők. Új fórumot nyitottunk a virtuális prognózisoknak, örömbánatnak, és terveink szerint a torna kezdetétől góltotóra is invitáljuk a böngészőket a Dunaferr női kézilabdacsapatának jóvoltából és közreműködésével. Vagyis: igyekszünk az esemény rangjához méltón nyomatni mindent, ami a böngészői szem-száj ingere. Tartsanak velünk!
Új keret - de még mindig nem a végleges Percekkel ezelőtt landolt szerkesztőségünkben az Eb-re készülő magyar válogatott jelenlegi legfrissebb kerete - soha jobbkor, sóhajt a szerkesztő, lássuk gyorsan.
Kapusok: Pálinger Katalin (Dunaferr); Sirina Irina (Győr)
Mezőnyjátékosok: Balogh Beatrix (Cornexi-Alcoa);
Lovász Zsuzsanna (Dunaferr);
Radulovics Bojana (Dunaferr); Mehlmann Ibolya (Győr);
Ferling Bernadett (Dunaferr); Görbicz Anita (Győr); Siti Eszter (FC Köbenhavn);
Kulcsár Anita (Dunaferr);
Bohus Bea (Dunaferr);
Kindl Gabriella (Dunaferr); Tóth Tímea (Ferencváros);
Nagy Ivett (Dunaferr);
Pigniczki Krisztina (Dunaferr).
Ez eddig tizenöt játékos, ugyebár - közülük kilenc a Dunaferrt erősíti -, mégpedig azért csak annyi, mert a fennmaradó egy helyről a román válogatott elleni páros meccs után dönt Kiss Szilárd szövetségi kapitány. A névsorhoz az alábbi esélylesés során természetesen még visszatérünk.
És az esélyek végül Bár a hazai szakemberek nem estek túlságosan kétségbe, hogy női csapatunk az ötödik helyen végzett az athéni játékokon, a csapat tagjai egyértelmű csalódásként élték meg olimpiai szereplésüket. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy Radulovicsék csak az aranyérem megszerzésében gondolkodnak, s Kiss Szilárd, az Eb végéig kinevezett szövetségi kapitány is azon az állásponton van, hogy csak a legmagasabb célokat magunk elé tűzve lehet esélyünk a végső győzelemre. Borzalmas kemény bajnoki menetelés után került sor a válogatott felkészülésére - de ezen a szinten már bírni kell a nyomást, érveltek a szakemberek.

Fegyelem, figyelem (fotók: IHF)
Válogatottunk felkészülése Békéscsabán kezdődött bő két héttel ezelőtt, ahol kétszer is megmérkőzött Ukrajna legjobbjaival a Kiss-csapat, s bár ezeken a felkészülési meccseken még nem elsősorban az eredmény, jóval inkább a taktikai elemek gyakorlása volt a cél, egy döntetlen mellett (26-26), egyszer sikerült legyőzni az olimpiai bronzérmest (25-21). A fárasztó alapozás után lejátszott találkozókon a taktikai variációk gyakorlása mellett természetesen játékosai teljesítményét is árgus szemekkel figyelte a magyar csapat szövetségi kapitánya, hiszen a huszonnégyes bő keretből csak tizenhat játékost nevezhet majd a kontinensviadal csoportmérkőzéseire. A békéscsabai napok után Zalaegerszegre tette át székhelyét csapatunk, s bár a felkészülés az előre tervezett ütemben haladt, ekkor már apróbb nehézségekkel is meg kellett küzdeni az együttesnek. Tóth Tímea apróbb vállsérülést szenvedett még az ukránok elleni csatában, valamint Nagy Ivett mandulája is rakoncátlankodott, így mindketten kihagytak néhány közös edzést, de mivel sérülésük/betegségük szerencsére nem volt túl komoly, néhány nap elteltével újra bekapcsolódtak a felkészülésbe.
Amely továbbra is rengeteg futásból, súlyzózásból állt, s aki ismeri Kiss Szilárdot, az egyáltalán nem lepődött meg a kőkemény edzésmunkán. Az edzések egyhangúságát két újabb felkészülési meccs törte meg, méghozzá a jó erőkből álló Szlovénia ellen, s bár ezeken is akadt kisebb hullámvölgye csapatunknak, két sikerrel léptünk túl ezen az akadályon is (33-30, 29-25). A második találkozót követően Kiss Szilárd két emberrel szűkítette a válogatott keretet. Kimaradt a csapatból a Cornexi irányítója, Siti Bea, valamint a frankfurti Szrnka Hortenzia, s bár Pálffy Zsuzsa helye is veszélyben volt, ő még meghívást kapott a gárda debreceni felkészülésére.
Mert ezt a hetet Debrecenben tölti a válogatott keret, ahol csütörtökön és pénteken is megmérkőzik Románia legjobbjaival, s bár a gárda felkészülését még mindig a fizikai feltöltődés (futás, súlyzózás) jellemzi, az Eb közeledtével már egyre többet találkoznak a labdával is a csapat tagjai.
Azt meg, hogy közeledik az Európa-bajnokság, azt mi sem jellemzi jobban, hogy a kézilabda szövetség határozata alapján Kiss Szilárdnak legkésőbb csütörtök estig meg kell neveznie azt a tizenhat játékost, akiket benevez a kilencedikén kezdődő viadalra (ez a lista landolt pár perce nálunk - a szerk.).
A lista összeállításában "külső" szempontok is szerepet játszottak: az például, hogy Farkas Ágnes, a válogatott csapatkapitánya ma délelőtt bejelentette, hogy lemond a válogatottságról. A dán Aalborg átlövője egészségügyi okok miatt döntött úgy, hogy abbahagyja a felkészülést: állítása szerint nem képes már tartani a tempót a fiatalabbakkal, s így nem látja értelmét a folytatásnak. Szintén nehezítette Kiss Szilárd döntését az a tény is, hogy a győriek egyik újonca, Mörtel Renáta ma délelőtt csapata Cornexi elleni edzőmeccsén bokaszalag-szakadást szenvedett - így ő sem tud megjelenni a válogatott jövő heti, győri edzőtáborában.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya egyébként bizakodva várja a kontinensviadalt, s bár a szövetség vezetése mindenképpen a dobogó elérését várja a csapattól, Kiss Szilárd továbbra is aranyéremben gondolkozik. Mint azt a mester már korábban is elmondta a DO-nak, ahhoz, csak a végső győzelem lebeghet célként a szemünk előtt, s bár kisebb-nagyobb gondok tarkították a felkészülést, a játékosállomány, s az elvégzett munka alapján reális esélyünk van a diadalra.
És bár azt mindannyian tudjuk, hogy a feladat egyáltalán nem lesz egyszerű, egyet ígérhetünk: a szurkolókon nem múlik semmi.

Nincsenek hozzászólások