
Össztánc (fotó: Lorántffy)
Az "évi rendes" regionális kémiaverseny, a szintén hagyományos nyelvi est és a szalagavató színezte a Lorántffy középiskola elmúlt napjainak már a közelgő karácsony jegyében összeállított programját, tájékoztatta honlapunkat Oroszné Garami Zsuzsanna, az intézmény igazgatóhelyettese. A kémiaversenyen a város és a városkörnyék általános iskolásai vehettek részt, a kétfordulós megmérettetésen elméleti és gyakorlati feladatokkal kellett megbirkózniuk az indulóknak. A tét - mint ahogy az elmúlt években mindig - ezúttal is az volt, hogy az első három helyezett felvételi nélkül juthat be a város bármelyik középiskolájába. A versenyt végül Kutus Bence dunapataji diák nyerte, a második helyen holtversenyben Heltai Botond (Gárdonyi iskola) és Simon Dániel (Székesfehérvár) végzett, míg a harmadik helyet Kovács Tamás perkátai diák szerezte meg.
Szintén az ünnep előttre időzítette a "Lori" hagyományos nyelvi estjét: a középiskola nyelvi munkaközössége a francia-angol-német mulatságba várta a diákokat. A tanult nyelv szépségét, illetve a nyelvhez kapcsolódó népek zenéjét, kultúráját is bemutató rendezvény idén is szép sikert aratott: a teaházzal egybekötött, dalokkal, jelenetekkel, versekkel hangulatossá varázsolt összejövetel végén egyszerre mindhárom nyelven felcsendült a híres karácsonyi ének, a Csendes éj.
És még mindig nem ért véget a programsorozat: a hét végén szalagavató bálnak is otthont adott a középiskola tornaterme, míg az utolsó tanítási napon már a karácsony jegyében teltek az órák: az osztályok között zajló tanterem-díszítési verseny mellett virágkötészeti, asztalidísz- és ajándéktárgy-készítő kézműves játszóház, valamint verses-zenés karácsonyi ünnepség szerepelt a karácsonyi kínálatban.
Nincsenek hozzászólások