2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2005. február 4. (péntek) 09:46

Röplabda: tisztes helytállás

Dunaújváros Online Hírek
Ugyan három szettben kikapott, de keményen küzdött a Dunaferr röplabdacsapata a listavezető Kazincbarcika otthonában: Ruffing Péter fiatal együttese mindhárom játszmában megszorította a listavezetőt.

Kazincbarcika - Dunaferr
    3-0
(19, 25, 19)

Finoman szólva sem ígérkezett könnyűnek a Dunaferr röplabdázóinak első találkozója a rájátszásban, hiszen a piros-fehérek a bajnokságot fölényesen vezető Kazincbarcika gárdájához látogattak. Ennek ellenére remekül kezdte a találkozót csapatunk, s a lelkes hazai drukkerek legnagyobb elképedésére hamar előnyt szerzett, amelyet az első technikai szünet után ötpontosra növelt (4-9). Ugyan a házigazdák szépen lassan felébredtek a kezdeti sokkból, s Tomanóczy, illetve Safranov pontjaival megkezdték a felzárkózást, ám a vezetést nagyon sokáig nem tudták átvenni a taktikusan, jól játszó Dunaferrtől. A második technikai szünetet követően még mindig két pont volt mieink előnye (14-16), de mikor a házigazdák vezetőedzője feladót cserélt, óriásit változott a játék képe. Safranov és Tomanóczy továbbra is ellenállhatatlanul játszott, ráadásul a mieink lába alól is kicsúszott a talaj, így egymás után nyolc pontot szerezve, fordított a Vegyész, s végül be is húzta a nyitószettet (25-19).
    A balszerencsés véghajrá egyáltalán nem szegte kedvét a mieinknek, akik a második játékot is hasonlóan kezdték, mint az elsőt. Czintula és Németh pontjai után ismét négypontos újvárosi vezetést mutatott az eredményjelző (1-5), s ugyan a hazaiak ezúttal is gyorsan kapcsoltak, a mieink fegyelmezett játéka ellen nem nagyon volt ellenszere az Oravec-tanítványoknak. Hol egy, hol három ponttal vezettek a dunaújvárosiak, majd először a Ruffing-gárda jutott szettlabdához is (23-24). Ám kihasználni ezt nem sikerült, mert a házigazdák jobban bírták a véghajrá megpróbáltatásait, s ha nehezen is, de begyűjtötték a második játékot is (27-25).
    Ezek után az sem lett volna meglepő, ha a harmadik menetben teljesen szétesik együttesünk, ám egyáltalán nem ez történt. A harmadik játszmában is nagyon sokáig, szoros volt az állás, s hol a házigazdák, hol a mieink vezettek egy-két ponttal. A szett második technikai szünete előtt, azonban ismét növelték a "csapásszámot" Tomanóczyék, s szépen lassan végleg leszakították az egyébként remekül küzdő dunaújvárosi csapatot, s közel másfél órás csata után meg is nyerték a találkozót (25-19).
   

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Igényes lakás bérelhető

Igényes lakás bérelhető(bérbe ad) Római körúton, hosszútávú bérlésre kiadó, negyedik emeleti,erkélyes felújított,gépesített, bútorozott... tovább

Összes hirdetés: 2252 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.