2013. május 23. (csütörtök) - Dezső
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Olimpia

2005. július 6. (szerda) 10:59

Kerékpár: olimpiára hajt

Dunaújváros Online Hírek
Akik rendszeres olvasói honlapunknak, azok már olvashattak egyet s mást a dunaújvárosi kerékpárosok eredményeiről - Sinka Ákos például biztos nem kell bemutatni. Ezúttal azonban nem ő, hanem egy másik "bringás" következik: Tóth "Totya" Tamás már most szép eredménysorral büszkélkedhet - de nem éri be ennyivel.
Hegymenetben
Hegymenetben
Tóth Tamás egyre számottevőbb eredményeire egy hűséges olvasónk hívta fel a figyelmet: a DO Hegy és Kerék Szakkommandója azonnal lecsapott - a fiatal versenyző két edzés között és egy nem mindennapi kihívás után készséggel állt rendelkezésünkre.
   
    Nincs visszaút

   
    A mountain bike szakágban, elsősorban maratoni versenyeken induló fiatal kerekes elmondása szerint közel tíz éve foglalkozik imádott sportjával, s bár ár régóta magyar bajnoknak vallhatja magát, célja még nagyobb szabású - 2008-ban indulni szeretne a Pekingi Olimpiai Játékok megméretésén. De kezdjük az elején:
    - Már a kezdetek kezdetén is a mountain bike-kal róttam a kilométereket. Az első két év hobbiszerű bringázása után 1997-ben következett a fordulat, ekkor kezdtem el versenyszerűen tekerni. Már ekkor éreztem, hogy jobb vagyok, pontosabban jobb lehetek azoknál, akik ebben az időszakban jártak különböző versenyekre. Sokan kérdezték, hogy miért nem indulok én is versenyeken - s amikor részt vettem életem első megméretésén, már tudtam, hogy innen nincs visszaút. És ez azóta sem változott.
    Tóth Tamás (akit ismerősei a barátságos Totya becenévvel illetnek) "fertőzése" nem csekély áldozatot kíván: komoly edzésmunkával készül az embert próbáló viadalokra. Alapozás idején heti nyolcszáz, míg versenyidényben heti négy-ötszáz kilométert tekerve edz - hiába, a maratoni távokhoz a szokásosnál is jelentősebb távok kellenek. Visszaút pedig nincs.
   
    Termőre fordul

   
    A komoly munkának először 2000-ben lett meg az eredménye: Tóth Tamás a középtávú kategóriában magyar bajnoki címet szerzett. Ekkor azonban már más távok, más célok foglalkoztatták: 2001 óta már Valcsó Anikó edző irányításával készül - elsősorban a maratoni versenyekre. Ugyanakkor ha csak az eredménylistát böngésszük, 2001 és 2003 között egy komoly lyukat fedezhetünk fel "Totya" pályafutásában. Nem véletlenül, ebben az időszakban időlegesen felhagyott a versenyzéssel:
    - A kerékpársportot hobbiszinten űzni még nem kerül túl sok pénzbe, de akinek komolyabb tervei vannak, annak már mélyebben a zsebébe kell nyúlnia azért, hogy eredményeket érjen el. Így volt ez velem is: a felhalmozott adósságok miatt két évet Németországban dolgoztam, hogy sikerüljön megteremtenem azokat a feltételeket, amelyekkel folytathatom a versenyszerű kerékpározást. Mert a terveimet nem adtam fel - de ez az "alapozás" kellett az álmok valóra váltásához.
    Visszatérése után szerencsére nem nagyon látszott meg teljesítményén a kétéves kihagyás: tavaly már újra remek eredményekkel rukkolt ki a fiatal dunaújvárosi versenyző. Győzött a Mátra, a Győr, a Nagykovácsi, valamint a Szilvásvárad Maratonin, Sopronban és Kőszegen a második helyen végzett - de mint kérdésünkre elmondta, a St. Wendelben rendezett Világkupa-futamon elért 23. helyére a legbüszkébb eddig: ott a világ legjobb versenyzői között kellett megállnia a helyét.
   
    Összeszorított foggal

   
    Szerencsére - nem utolsósorban a munkáját segítő támogatóknak hála - idén már nemcsak a magyar bajnoki futamokra, hanem a külföldi Világkupa-versenyekre is rendszeresen eljutott.
    És az eredmények most is biztatóak: Totya nyert a soproni, valamint a visegrádi maratonin, s ugyan a Duna Maraton viadalán "csak" második lett, valamint nagy csalódására egy váltóhiba miatt a magyar bajnoki cím megszerzése is meghiúsult, a Világkupa-futamokon továbbra is jól szerepelt.
    Az olaszországi Garda-tónál megrendezett versenyen két defekttel a 44., míg bő két hete Európa egyik legkeményebb versenyén, az ausztriai Kirchbergben megrendezett maratoni versenyen a 27. helyen ért célba. Ez utóbbi egyben fájdalmas emlék is: egy technikai hiba miatt élete egyik legnagyobb esése "várta" a dunaújvárosi bringást. Az orvosi személyzet a verseny felfüggesztését javasolta, de Tamás talpra állnom - és összeszorított foggal végigcsinálta: végül rendkívül előkelő  helyen, "harmincban" fejezte be a viadalt.
   
    Nagybetűs versenyek
   
    A közelmúlt sikerei mellett Tóth Tamás már a jövőre is gondol, s versenynaptárjában most már elsősorban a komolyabb megméretések virítanak nagy piros betűvel.  Jó tempóban halad (Fotók: Tóth <br>Tamás archívuma)
Jó tempóban halad (Fotók: Tóth <br>Tamás archívuma)
  Igaz, addig még egy újabb kényszerszünetet be kell iktatnia - ugyanis továbbra is a pénz az egyik legnagyobb úr a versenysportban:
    - A közeljövőben ismét ki kell mennem külföldre dolgozni, hogy biztosítani tudjam a versenyek megfelelő anyagi hátterét, ám addig még több versenyen szeretnék elindulni. Most hétvégén az ausztriai Salzkammergut ad otthont egy újabb maratoni futamnak, amelyen ott lesz főszponzorom, a KTM is, de tervben van még két francia futam mellett az osztrák Top Six sorozat négy újabb állomáshelye is, amelyeken kőkemény terepen bizonyíthatom, hogy eddigi jó eredményeim nem a véletlenen múltak.
    A fő cél azonban, mint említettük, a 2008-as Pekingi Olimpia. Mint Tóth tamás kérdésünkre elmondta, azzal ugyan tisztában van, hogy rendkívül nehéz lesz kikerülni - de éppen az ilyen nagy kihívások motiválják. A képlet első látásra egyszerű:
    - Azt tűztem ki magam elé, hogy Pekingig bekerülök a világranglista legjobb ötven versenyzője közé - akkor ugyanis automatikusan jár az olimpiai kvalifikáció. Az is igaz viszont, hogy ahhoz még rengeteg versenyen kell jól szerepelnem.
    Mit tehet mindehhez a DO Elméleti Hegymenet Szakköre? Sok sikert!
   

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2005-07-07 00:12:00 Link Válasz Nyomjad Totya! Az összes újvárosi bringás drukkol neked. szerintem.

2. | 2005-07-07 01:59:00 Link Válasz Tekerd ha már megvetted!!!

3. | 2005-07-08 20:44:00 Link Válasz Mindent bele!

Azthiszem te egy igazi sportember vagy!!!!

4. | 2005-07-09 23:31:00 Link Válasz Hajrá Totya csak így tovább!!!!

Szurkolunk neked!!!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Kiadó lakást keresek a Békében

Kiadó lakást keresek a Békében(bérelne) 2-3 szobás lakást keresek a Béke városrészben. Kaució nélkülit, sürgősen. tovább

Összes hirdetés: 2227 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.