2005. július 26. (kedd) 15:44
Hazánk felkészült egy esetleges madárinfluenza okozta
járványra, jelentette be az országos tiszti főorvos a WHO szóvivőjének
tájékoztatására, miszerint hatalmas méretű influenzajárvány fenyegeti a
világot.
Mint ismeretes, két nappal ezelőtt jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, Margaret Chan, hogy hatalmas, az 1918. vagy az 1968. évihez hasonló méretű influenzajárvány fenyegeti a világot. Az akár több tízmillió áldozatot követelő ragály bármelyik pillanatban kitörhet. A szóvivő sürgette a kormányokat, hogy készüljenek fel a pusztító kór terjedésére. Mint mondta, a halálos madárinfluenza az egész emberiséget fenyegető járványt válthat ki, ha a vírus mutáció révén emberről emberre is képes lesz terjedni. (Erre, mint ismeretes, jelenleg még nem képes.)
A bejelentésre reagált az országos tiszti főorvos is. Mint Bujdosó László elmondta, Magyarország felkészült egy esetleges madárinfluenza okozta járványra. Készül egy kísérleti vakcina Magyarországon, a kutatások az állatkísérleteknél tartanak. A kísérlet célja, hogy a madárinfluenza (H5N1) vírus bármely altípusára érvényes oltóanyag-előállítási technológia jöjjön létre.
Eredmény várhatóan augusztusban lesz, ezek után az oltóanyag humán kipróbálása két-három héten belül elkezdődhet Bujdosó László szerint. A tiszti főorvos úgy véli, a WHO azért aggódik, mert a világ kormányai nem egyforma figyelmet szentelnek a problémának, és nem egyforma súllyal kezelik ezt a kérdést.
A WHO ajánlására továbbá felkészülési tervet is készítenek, hogy ha esetleg kialakul az emberről emberre terjedő mutáns, akkor az egészségügyi szervek időben reagálni tudjanak.
Bujdosó László emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió egészségügyi minisztereinek tanácskozásán Magyarország felkészültségét jónak értékelték a madárinfluenza elleni védekezésben.
A DO információi szerint egyelőre csak országos szinten folyik a felkészülés, a megyei ÁNTSZ-eket csupán tájékoztatták a lépésekről. Az országos terv megszületése után várható, hogy a megyéknek, városoknak is tervet kell készíteniük.
A madárinfluenzáról
A madárinfluenzavírusok csak ritkán okoznak emberi betegséget, és jelenleg a fertőzött ember nem képes más embert megfertőzni. Mivel ezek a vírusok az emberi sejtekben nem tudnak szaporodni, a humán megbetegedés feltétele, hogy igen nagy mennyiségű vírus jusson a tüdőbe. Mivel a legtöbb madár a vírust guanójában üríti, az ürülék porának belélegzésével, illetve tollpihék belégzésével jöhet létre emberi betegség. Ez azonban nagyon súlyos, a betegek harmada belehal, elsősorban azért, mert szövődményként agyvelőgyulladás jöhet létre. A fertőzött állat húsa szinte biztosan nem betegítheti meg az embert. Főzéssel, sütéssel a vírus ugyanis elpusztul. A madárinfluenza vírus mindenütt előfordul, az elmúlt évtizedekben Magyarországon is izolálták azt a törzset (H5N1), ami a 2004-es januári távol-keleti járványt okozta. Emberi megbetegedést azonban nálunk soha nem figyeltek meg.
A szakemberek szerint a vírust mindenképpen komolyan kell venni, mert becslések szerint egy világjárványnak két-, de akár ötvenmillió áldozata is lehet. Az eddigi tapasztalatok szerint a betegek hetven százaléka meghal, de nem biztos, hogy mindegyik fertőzött meg is betegszik. Egyelőre nem tudni, hogy emberről emberre terjedve a vírus milyen mutánsokban jelenik meg, milyen tüneteket okozhat, milyen szövődmények kísérik, milyen arányban okoz halált. A felkészülés tehát fontos, s ennek kiemelt feladata, hogy azonnal bevethető, nagy mennyiségű oltóanyagot előállítani képes technológiával rendelkezzen Magyarország is.
Nincsenek hozzászólások