2005. december 9. (péntek) 21:35
Csodálatos játékkal valósággal földbe döngölte Dél-Korea együttesét a
magyar női kézilabda válogatott a szentpétervári világbajnokság
negyedik csoportkörében. Ezzel a sikerrel együttesünk már biztos
résztvevője a középdöntőnek.
Magyarország - Dél-Korea
42-29 (22-13)
A magyar csapat gólszerzői: Mehlmann 10, Tóth T. 9, Balogh 7, Görbicz 6, Borbás 3, Ferling 2, Vérten 1, Siti 1, Kenyeres 1, Kindl 1, Szűcs 1.
A továbbjutás szempontjából a körbeverések miatt perdöntő mérkőzésre készülődhetett ma délután a magyar női kézilabda válogatott az oroszországi világbajnokságon, hiszen a Korea elleni mérkőzés tétje már az volt, hogy a győztes bebiztosítja helyét a jövő heti középdöntőben.
Tíz percig szoros
Nem kezdődött rosszul a mieink számára a mérkőzés, mert a Dunaferrben játszó Mehlmann Ibolya két gyors góllal jelezte, hogy ez az ő napja lesz, s bár az ázsiaiak rendre egyenlíteni tudtak, biztató momentum volt, hogy a találkozó elején ezúttal nem hagytuk, hogy meglógjon éppen aktuális ellenfelünk. A 10. perc végéig fej-fej mellett haladtak a csapatok (6-6), majd Mehlmann, Görbicz és Borbás egymás után lőtt góljaival kicsit sikerült megugranunk a koreai csapattól, s ez úgy látszott, hogy meg is törte ellenfelünket (9-6).
A folytatásban ugyanis már csak egy csapat volt a pályán, s az nem a koreai gárda volt. Együttesünk védekezése csodálatosan összeállt, s ha esetleg sikerült is átlőni valahogy a magyar védőfalat Moonéknak, még mindig ott volt Pálinger, aki könnyedén hatástalanította a koreai kísérleteket. A 20. percben már öt gól a mieink előnye, köszönhetően annak is, hogy Mehlmann Ibolya és Tóth Tímea is ellenállhatatlanul játszott, s mikor Ferling, Görbicz és Balogh is bekapcsolódott a gólgyártásba, igazán beindult a magyar henger.
A félidő végén kilencgólos magyar előnyt mutatott az eredményjelző, s bár hátravolt még harminc perc, s láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni, de igazság szerint nem tudtuk elképzelni, hogy ezt a meccset ne a magyar csapat nyerje (22-13).
Kis megtorpanás, majd gólözön
A második játékrész elején azért egy picit ránk ijesztett Dél-Korea gárdája: az első öt percet két góllal jobban zárták, de mire visszatértek volna a továbbhutásról szőtt távol-keleti álmok, ismét összekapta magát a magát Németh András együttese. Három perc alatt lőtt három góllal gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést a magyar csapat (26-16).
Innentől kezdve ugyanis már kétség sem férhetett a mieink sikeréhez, s ugyan a félidő derekáig még tartotta a tízfás különbséget ellenfelünk, a félidő derekától még tudott sebességet váltani együttesünk: Tóth, Mehlmann, és Balogh parádézott, Görbicz remek labdákkal szolgálta ki társait, s mivel Pálinger ismét lehúzta a rolót, a különbség ismét rohamosan nőni kezdett a két együttes között.
Tíz perccel a mérkőzés vége előtt már tizenkét góllal vezettünk az olimpiai döntős ellen, s Németh András még azt is nyugodtan megengedhette magának, hogy teljes kezdőcsapatát lecserélje. A cserék is hozták magukat, s aki beállt, hozzátett a játékhoz valamit, így öt perccel a végső dudaszót megelőzően mát tizenöt gól volt a két csapat közti különbség (40-25).
A záró perceket ugyan megnyerte az ázsiai gárda három fával, de ez még szépségtapasznak sem volt elég, mert a találkozót az előzetes várakozásokkal szemben nagyon simán hozta együttesünk (42-29).
Ezzel a diadallal persze az is eldőlt, hogy Ferlingék továbbjutottak csoportjukból. Az, hogy hányadik helyen, a norvégok elleni holnapi utolsó csoportmeccset követően derül ki.
1. | 2005-12-10 11:04:00 Link Válasz A Melman nem fér be kezdökéntt a Szilárdnál.
2. | 2005-12-10 21:32:00 Link Válasz TJ Hooker Remélem a Szilárd is nézi a VB-t.