
Összhangzat
Teljes gőzzel üzemel az események gépezete a Sándor Frigyes Zeneiskolában, illetve az intézmény szervezte programokon.
A nagy kísérlet A közelmúlt eseményeit Balogh Zoltán András igazgató kalauzolásával foglaljuk össze - és már most szólunk, a következő napokban is több csemegével kívánja kényeztetni a muzsika szerelmeseit a zeneiskola.
Nagy és sikeres kísérletnek nevezte a DO érdeklődésére a közelmúltban a Dunaferr Sportcsarnokban rendezett Igaz szó tiszta hangon című lemezbemutató hangversenyt Balogh Zoltán András. A koncerten, mint azt előzetesünkben anno hírül adtuk, mintegy négyszáz közreműködő tolmácsolta dunaújvárosi diákok megzenésített verseit:
– Szép sikert, közreműködőként a rengeteg szervezési feladat mellett és ellenére is emlékezetes élményt hozott a hangverseny. Természetesen nagy örömöt okozott, hogy a közönség hálásan fogadta a dunaújvárosi művész-tanárok megzenésítette, dunaújvárosi kórusok és hangszeres muzsikusok közreműködésével előadott darabokat. A koncerttel az volt a célunk, hogy pezsgést vigyünk a helyi kóruséletbe, megmutassuk, milyen színes, nívós, eredményes produkcióval rukkolhatunk ki mi magunk magunknak - ebből a szempontból is sikeresnek tartom a kísérletet.
A zeneiskola vezetője elmondta: a több hónapos előkészületek nyomán éppen a koncertre időzítve látott napvilágot a hangverseny alapjául szolgáló, gyerekverseket tartalmazó kötet – valamint a 38 megzenésített művet tartalmazó cd-felvétel is.
Eseményre esemény Alig ért véget a sportcsarnoki koncertprogram, máris következett az újabb – részben a szakmai közösséget érintő – esemény: a zeneiskola adott otthont a Regionális Klarinéttalálkozónak azt intézmény dísztermében, az egész napos együttmuzsikálást, szakmai találkozót és módszertani kurzust az esemény napjának estéjén a Tavaszi Koncertek keretében rendezett vonóshangverseny színezte az evangélikus templomban.

Kikeletköszöntő (Archív fotók: Molnár Gábor)
Ez utóbbin a Concentus Vonósnégyes muzsikájának tapsolhatott a közönség.
A következő napok is több eseményt tartogatnak a muzsika szerelmeseinek: március 24-én, pénteken este hat órától az említett sorozat keretében Székely Zoltán zongoraművész hangversenyére kerül sor az evangélikus templomban, míg március 26-án, vasárnap este hattól Mozart emlékestet rendeznek ugyanott. Ez utóbbi koncert programjában három Mozart-remek, az F-dúr Divertimento, a D-dúr Fuvolaverseny és az A-dúr Klarinétkvintett szerepel - a hangversenyen Ittzés Gergely Liszt-díjas fuvolaművész és Szabó András klarinétművész működik közre szólistaként, valamint a Dunaújvárosi Zenei Egyesület Kamarazenekara - szintén Szabó András vezényletével.
Nincsenek hozzászólások