2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2006. június 15. (csütörtök) 13:21

Rendőrkézen a rablóbanda

Dunaújváros Online Hírek
Sorozatos rablással gyanúsított fiatalok kerültek kézre Dunaújvárosban, tudta meg honlapunk. A háromtagú csapat összes tagját elfogták, erősítette meg a rendőrség. Támadássorozat a DO-n.
Rendőrkézre kerültek a dunaújvárosi sorozatrablás feltételezett tettesei - a három fiatalt a dunaújvárosi nyomozók fogták el, erősítette meg honlapunk értesülését Németh-Kész Mónika, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. (A DO korábban már hírt adott az egyik gyanúsított kézre kerítéséről.) A csapat számláját több támadás, valamint legalább két rablás terheli - összesen tucatnyinál több bűncselekmény róható a terhükre, tájékoztatta a DO-t a rendőrségi referens.
   
    Pár perc, két támadás
   
    A trió tagjai előzmények nélkül támadtak meg és bántalmaztak egy férfit június elején egy éjszaka a Kossuth Lajos utcában - a védtelen sértett a rúgások és ütések következtében bordatörést szenvedett. A csapat az első támadás után pár perccel (!) újra akcióba lendült: múzeum mellett az első esethez hasonlóan előzetes szóváltás nélkül esett egy újabb áldozatnak a három fiatal – ezúttal már nem végeztek "félmunkát": a támadás után kifosztották áldozatukat.
    A rendőrségi tájékoztató szerint elvették a megtámadott férfi pénztárcáját, benne okmányaival és bankkártyáival. A sértett a támadás során súlyos agyrázkódást szenvedett.
   
    Újabb attak
   
    A következő rablás helyszíne - az első sorozat után három nappal - a Görbe utca volt, az áldozatot ezúttal hátulról támadták meg: kirúgták a lábát, majd ütlegelni kezdték. Az egyik támadó rátérdelt a sértett dunaújvárosi férfi fejére, míg a másik letépte és magához vette a derekán lévő övtáskát, benne a sértett bankkártyájával, illetve okmányaival, valamint mobiltelefonjával együtt.
    Ezt követően az elkövetők ismeretlen helyre távoztak, a sértett a bűncselekmény során nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
   
    Bukta, szakik
   
    A feljelentéseket követően mind a három ügyben nyomozás indult a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, tájékoztatta a DO-t Németh-Kész Mónika: a nyomozás során hamar felmerült a gyanú, hogy a három támadás elkövetői ugyanazok a személyek lehetnek. Az adatgyűjtések, a tanúkihallgatások és a személyleírások alapján sikerült a nyomozóknak azonosítaniuk az egyik elkövetőt, akit fénykép alapján egyértelműen felismert az egyik sértett. Ezt követően fény derült a csapat többi tagjára is.
    A gyanúsítottakat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A helyszíni kihallgatások alkalmával az eltulajdonított tárgyak nagy része előkerült – a három elkövető terhére összesen egy rendbeli súlyos testi sértés bűntett, egy rendbeli rablás bűntett kísérlete, két rendbeli rablás bűntett, valamint kilenc rendbeli okirattal való visszaélés róható.
    A trió két 19 éves dunaújvárosi tagja korábban többször volt már büntetve, mindkettőjük bűnlajstromán szerepelt már rablás is. Harmadik társuk egy 28 éves, szintén dunaújvárosi lakhelyű férfi, aki egyikük féltestvére. Munkahellyel, illetve önálló jövedelemmel egyikük sem rendelkezik. A rendőrség mindhármukat bűnügyi őrizetbe vette. A rendőrségi referens kérdésünkre megerősítette: a büntetőeljárás során a dunaújvárosi nyomozók azt is vizsgálják, hogy a hármas kapcsolatba hozható-e más, korábban elkövetett, hasonló jellegű bűncselekményekkel.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2006-06-15 13:39:00 Link Válasz Lőjük őket agyon, majd nem rabolnak többet!!

2. | 2006-06-15 14:15:00 Link Válasz Vigyázz, az emberölésre való felbújtás is büntetendő a BTK. szerint. Csak ovatosan az ilyen megnyílvánulásokkal.

3. | 2006-06-15 14:35:00 Link Válasz "Könyörgöm akasszuk fel!" Ez idézet egy felejthetetlen filmből. Így már lehet ugye?

4. | 2006-06-15 15:00:00 Link Válasz Szívesen megnéznék fényképeket ezekről a csicskákról!! Hárman egy ellen..............hánynom kell az ilyen impotens szarháziaktól!!



Ennyi erővel akár bármelyikőnkel megtörténhetett volna! Kár, hogy valamelyik áldozatuk nem lőtte gázpiszollyal jól pofán legalább az egyiket. Lett volna meglepődése a férgeknek. Bár akkor meg az ügyészek és bírók (akik ugyebár még vc-re is kocsival mennek, hát még éjszaka ezért aztán soha a büdős életbe nem érheti őket támadás) kezdtek volna el vizsgálódni, hogy mire fel lőtt.........miért nem telefonált a rendőrségre..........



Amúgy tényleg ne akasszuk fel őket, az nem izgi. Csak érzékeltessük, hogy milyen is az a háromszoros túlerő. Ők 3-an mi pedig 9-en ütnénk rúgnánk őket!!!

5. | 2006-06-15 18:07:00 Link Válasz Írják le a nevüket, közöljék a fényképüket.

Mocskos bűnözők.

6. | 2006-06-15 20:51:00 Link Válasz Szerintem rakjuk ki őket a városháza térre, kössük ki és mindenki beleverhet a fejükbe. Ez jó lenne nem?

7. | 2006-06-16 08:05:00 Link Válasz romák az illetők vagy fehérek?

amúgy nem vagyok rasszista..., de előítéleteim vannak.

8. | 2006-06-16 08:09:00 Link Válasz Gratulálok a rendőröknek, hogy sekerült megállítani és kivonni a forgalomból ezt a mocskos bandát. Remélem, érvényesül a bűntetési tétel a leendő ítélethazatalnál?! Nehéz az ilyen tetvek ellen védekezni, mert sok lúd disznót győz elvet alkalmazzák!!!!

9. | 2006-06-16 09:42:00 Link Válasz Ha ezek az gyökerek fejenként kevesebbet kapnak majd a végén mint 5 év akkor nincs igazság.



Tudom, hogy ez is kevés, de még örülhetünk ha a "tisztelt" bíróság ad nekik pár év letöltendőt.



Ez a legnagyobb baj, hogy a bírók nincsenek benne az igazi életbe. Mert igazából velük nem történhet semmi ilyesmi. Eléldegélnek a családi házukba, éjszaka ki sem mozdulnak, nappal is kocsival járnak. Így semmi veszélyérzetük és nem tudják magukat beleképzelni egy áldozat szerepébe. Ezért fog vékonyan a ceruzájuk.

10. | 2006-06-19 11:56:00 Link Válasz hogyan is várhatnánk el igazságot, mikor lépten-nyomon szembesülünk azzal, hogy a jog nem egyformán érévényes az emberekre. A legutóbbi példa erre Farkas Péter felmentése volt... A vadkender erdő is kevés volt ahhoz, hogy bűnösnek találják... másik példa a randalírozó huligánok csoportja, akik az utolsó NB1-es meccs után 11 rendőrautót verhettek szét megtorlás nélkül!!! Mi, adófizetők meg majd veszünk új autókat szegény rendőröknek...

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

2 szobás üres lakás hosszabb távra...

2 szobás üres lakás hosszabb távra...(bérbe ad) Római körút elején liftes házban 2 szobás , felújított lakás kiadó junius 1-től 30.000 Ft+rezsi üresen... tovább

Összes hirdetés: 2247 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.