2006. augusztus 17. (csütörtök) 17:36
Ma délután kezdetét veszi az idei nyár legerősebb hazai rendezésű
válogatott tornája, a Pannon Kupa. A háromnapos viadalon Oroszország és
a Dél-Korea mellett két gárdával képviselteti magát nemzeti együttesünk.
Bár a nyári felkészülési időszakban inkább klubjaikban vitézkednek a hazai női kézilabdázók, csütörtöktől szombatig válogatott szerelésbe bújnak legjobbjaink. Ma kezdődik ugyanis a háromnapos, nemzetközi Pannon Kupa, melyen a magyar A és B válogatott a világbajnoki címvédő Oroszországgal, illetve az olimpiai ezüstérmes Dél-Korea nemzeti együttesével méri össze erejét.
Presztízscsaták
Az idei nyár legnívósabb hazai felkészülési tornáján természetesen nem is lehet más célja a magyar válogatottnak, mint az első hely megszerzése, ám ez nem lesz egyszerű. Németh András csapatából ugyanis kulcsemberek hiányoznak (Tóth Tímea és Mehlmann Ibolya is sérült), ráadásul az ellenfelek is kőkemények, így a tornagyőzelem megszerzése komoly kihívást jelent Ferlingéknek.
Már csak azért is, mert a B-válogatottban több olyan tehetséges fiatal kapott szerepet, akik mindenképpen bizonyítani szeretnék, hogy helyük van a legjobbak között, így mindenképpen "pikánsnak" ígérkezik a torna első napja, amelyen egymás ellen lép pályára a két magyar csapat.
Az együttesekben három dunaújvárosi kézilabdázóval találkozhatunk, ugyanis az A-keretbe kapott meghívót Ferling Bernadett, míg a Zsiga Gyula által trenírozott csapatban Laluska Eszter és Borbás Rita léphet pályára, s bizonyíthatja rátermettségét.
Egy szó, mint száz, remek felkészülési tornának ígérkezik a ma délután kezdődő nemzetközi Pannon Kupa, mely már komoly támpontot jelenthet Németh András szövetségi kapitánynak ahhoz, hogy kik azok a játékosok, akikkel komolyan számolhat a decemberi, svédországi Európa-bajnokságon.
A Pannon Kupa programja:
2006. 08. 17. 17: 00 Oroszország - Dél-Korea
2006. 08. 17. 19: 00 Magyarország - Magyarország B
2006. 08. 18. 17: 00 Magyarország B - Oroszország
2006. 08. 18. 19: 00 Magyarország - Dél-Korea
2006. 08. 19. 17: 00 Magyarország B - Dél-Korea
2006. 08. 19. 19: 00 Magyarország - Oroszország.
Nincsenek hozzászólások