2006. augusztus 20. (vasárnap) 13:50
Mindhárom mérkőzését megnyerve az első helyen végzett a Körcsarnokban
megrendezett Pannon Kupa nemzetközi felkészülési tornán a magyar női
kézilabda válogatott. A B-csapat is helyt állt, de be kellett érnie a
viadal negyedik helyével.
Reményteli kezdés, kőkemény fgolytatás: a hét végén fejeződött be a Pannon Kupáért kiírt nemzetközi női kézilabda felkészülési torna, melyet a magyar B-csapat felett aratott hétgólos győzelemmel kezdett a magyar női kézilabda válogatott. A folytatásban - pénteken este - az olimpiai ezüstérmes Dél-Korea várt Németh András együttesére, mely az első napon nyolcgólos győzelmet aratott a világbajnok orosz csapat felett.
Erőben jobbak
A mérkőzés igazolta az előzetes várakozásainkat, hiszen az ázsiai gárda ellen iszonyatosan megszenvedett a több kulcsemberét nélkülöző magyar csapat. A vendégek az első félidő nagy részében vezettek is a mieink ellen, akik támadásban és védekezésben is több hibát követtek el a megszokottnál, ráadásul Németh András a kapusok teljesítményével sem lehetett elégedett. Ugyan a félidő vége előtt Ferling góljával egyszer átvette a vezetést a magyar csapat, de a hajrát jobban bírták a koreaiak, így a szünetre ők vonulhattak kétfás előnnyel (16-18).
A második játékrész elején úgy tűnt, hogy tovább tart a mieink vesszőfutása, mert hiába sikerült kiszenvedni egy-egy találatot, a vendégek pillanatok alatt válaszoltak sőt, növelni is tudták előnyüket.
A félidő derekától viszont nagyszerűen magára talált a magyar csapat, melyet ekkor Ferling Bernadett és a debreceni Orbán Annamária vett a hátára, s mivel végre kezdett összeállni a mieink védekezése is: nemcsak egyenlítettünk, de Ferling ötödik és hatodik góljával a vezetést is átvettük. A véghajrát is jobban bírta csapatunk, mint a koreaiak, s az utolsó nyolc percben végleg eldöntöttük a találkozót, s a 34-31 arányú győzelem egyben azt is jelentette, hogy hatalmas lépést tett csapatunk a tornagyőzelem felé.
Kiütöttük a világbajnokot
Ehhez mindössze annyit kellett tennie a magyar csapatnak, hogy a torna zárónapján legyőzze a világbajnoki címvédő orosz csapatot, s bár a vendégek meglehetősen tartalékos összeállításban vágtak neki a tornának, ez sem ígérkezett könnyű feladatnak. Az első játékrész derekáig úgy is látszott, hogy újra megszenved csapatunk aktuális ellenfelével, de a játékrész második részében valósággal faképnél hagyták a mieink az oroszokat, s már a szünetig eldöntötték az előzetesen rendkívül nehéznek titulált összecsapást (24-15).
A második félidőre így már nem maradt semmi izgalom, Németh András csapata ugyanis látványos gólokat szerezve szórakoztatta lelkes közönségét, s pillanatnyi megingás nélkül, gólokban rendkívül gazdag, roppant élvezetes meccsen hozta az újabb győzelmet a Körcsarnok ünneplő közönségének (42-33). A diadal ugyanis egyben azt is jelentette, hogy hibátlan teljesítménnyel szerezte csapatunk meg a Pannon Kupa első helyét.
A lehetőségekhez képest jól szerepelt a viadalon az utolsó pillanatban összeállított, Borbás Ritát és Laluska Eszter is soraiban tudó B-válogatott is, mely a tornát lemondó szlovák csapat helyett ugrott be. Az első napi vereséget követően Oroszországtól négy góllal kapott ki a Zsiga Gyula által trenírozott csapat, míg a az olimpiai ezüstérmes Dél-Koreát még jobban megszorongatták, s csak az utolsó pillanatban kapott góllal kaptak ki 30-29-re.
A Pannon Kupa végeredménye:
1. Magyarország 6 pont
2. Dél-Korea 4 pont
3. Oroszország 2 pont
4. Magyarország "B" 0 pont.
Nincsenek hozzászólások