
Csúcsrajáratás - Molnár Balázs az első fokon
Az elmúlt esztendők hagyományait folytatva rendezett a közelmúltban évértékelő összejövetelt a DAC és a DVSI atlétikai szakosztálya – az eseményen az egyesületek edzői tartottak beszámolót a tavalyi esztendő eredményeiről.
Nehéz helyzet, biztató eredmények Mint az a DAC szakosztályának beszámolójából kiderült, a Molnár Ferenc és Ágoston Zita edzette csapat számára nem a legkedvezőbben indult a tavalyi esztendő, hiszen sérülések hátráltatták az optimális felkészülést, ám a nehézségek ellenére is sikerült kiemelkedően szerepelnie a DAC atlétáinak. Elég csak megemlíteni Molnár Balázs négy bajnoki aranyérmét – ezek közül a két felnőtt bajnoki aranya egyedülálló eredmény a DAC történetében.
A fiatalok is kitettek magukért, hiszen több ifi és junior érmet szereztek az országos bajnokságokon, de tőlük igazából csak jövőre várhatunk jobb eredményeket. Közülük azonban többen is egyetemre mentek az idén, ami csökkentette, az amúgy sem népes atlétikai szakágat.
A DAC közép- és hosszútávfutóinak edzéseit koordináló Ágoston Zita szerint az éves célkitűzéseket sikerült elérni, hiszen a csoport két húzóembere, Kácser Krisztina és Kácser Zita berobbant a hazai élvonalba. Krisztina a Heraklész program tagja lett, de a felkészülési edzőtáborokban Zita is részt vehetett, s ez nagyban segítette a munkájukat. A nyári versenyidényben a junior bajnokságon három-három számban indultak a Kácser testvérek, ami középtávfutásban nagy megterhelés. Kácser Krisztina 2 érmet szerzett, Zita is pontszerző volt mindegyik versenyszámban. Igaz, bajnoki címet ugyan nem sikerült szerezni, de a MASZ szakosztályi pontversenyében értékes pontokkal gyarapították a DAC pontjait.
A felnőtt bajnokságon egyéni csúcsokkal sikerült a nyári idényt zárni. Krisztina 800 m-en negyedik, 1500 m-en hetedik lett, Zita pedig mindkét számban a hatodik helyen ért célba. A szeniorok versenyében Ilisz Pál fő megmérettetése a Poznanban rendezett Szenior Európa Bajnokság volt, ahol akadályfutásban a második, míg 5000 méteren a harmadik helyen ért célba, s ilyen távfutó sikert még nem ért el magyar szenior atléta!
Csökkenő létszám, eredményes munka A DVSI atlétika szakosztályának tavalyi beszámolójából kiderült, hogy a négy edző (Molnár Ferenc, Ágoston Zita, Paszternák László és Boromiszáné Máté Ágnes) vezette szakosztály elsősorban létszámproblémákkal küzd, hiszen hiába jár jelenleg 60-65 atléta napi szinten az edzésekre, a lemorzsolódási arány igen magas a DVSI atlétáinál, melynek oka az atlétikai csarnok elhelyezkedéséből, "megközelíthetetlenségéből" fakad.
Mint azt megtudhattuk, Molnár Ferenc véleménye szerint az eredmények és létszám tekintetében a tavalyi évekhez képest némi visszaesést tapasztalt saját csoportjában, s ennek egyszerű oka volt: saját nevelésű serdülő versenyzői közül szinte mindenki a DAC-hoz került, s ennek is köszönhetően a Boromisszáné Máté Ágnestől átadottakkal és a saját toborzással együtt is csak 4-5 versenyzőt edzett folyamatosan. Ennek fényében a kiemelkedő eredmények elmaradtak, s bár a tavalyi évben minden tervezett versenyen elindultak a szakosztály versenyzői, a cél a minimális versenyeztetés lehetett.
Boromiszáné Máté Ágnes is hasonló gondokkal küzdött, hiszen az év elején csoportja létszáma nagyon lecsökkent – tizenöt éves atlétái Molnár Ferenchez kerültek –, ezért egy tavalyi felmérésen új csoport kialakítása volt a cél. Sikerült, így jelenleg 23 fővel "üzemel" az új garnitúra, melyből az azóta már Molnár Ferenccel készülő Indaia Ivett, illetve Pataki Péter és Horváth Patrícia eredményei emelhetők ki.
Paszternák László csoportja főleg 9-12 éves gyermekekből áll, akik a város 5 iskolájából kerülnek ki, így munkája elsősorban a sportolás megszerettetéséből és az atlétikai mozgások oktatásának elkezdéséből állt. A foglalkozásokat a Szilágyi iskolában és különböző futóterepeken, valamint a "Lori-pályán" tartja, jónak mondható körülmények között. A helyi és a megyei versenyeken jól szerepeltek a gyerekek, több megyei bajnokságot is nyertek, s ennek alapján Gulyás Zsanett, Nagy Milán, Belián Elizia, Belián Viktória, Cziczlavitz Katalin és Bartus Eszter eredményei dicsérendők.
Ágoston Zita beszámolója meglehetősen jó kedélyűre sikerült, hiszen a DVSI edzőjének csoportja évek óta a DVSI kötelékében szereplő atlétákból áll, akik a folyamatos és tervszerű edzésmunkának köszönhetően már országos szinten is megmutathatták tehetségüket. Ennek köszönhetően Matkó Csaba, Csathó Ábel, Hegyi Zoltán, Hajdú Rita, Szabó Zita is kitűnő eredményekkel öregbítette a DVSI szakmai hírnevét, s remélhetőleg az idei esztendőben még többen csatlakoznak az előző évet jó eredményekkel záró atlétákhoz.
Elismerés, kitüntetés A 2007. január 5-én megtartott évzárón megjelent Dornbach Ildikó, a Magyar Atlétikai szövetség utánpótlás szakágvezetője, és Siklósi Péter, a Fejér Megyei Atlétikai Szövetség elnöke is. A két szakember értékelte a dunaújvárosi atléták eredményeit, melyet a rossz létesítmény-adottságok ellenére is dicséretes, bravúros kategóriába soroltak.
Az ünnepségen jelen volt még a DAC és a DVSI vezetése, s természetesen a szakosztályok versenyzői is, akik közül a legeredményesebb versenyzők jutalomban részesültek.