Városháza

Csörtére csörte - megállás nélkül Monstre ülésre készült mindenki, de ami történt a mai (sőt, pár perc múlva már tegnapinak számító) közgyűlésen, ahhoz képest a Texasi láncfűrészes 3. záró jelenete is bugylibicskás attak a faluvégen.
   
   Szép kezdés
   
   Több szempontból is példátlan tanácskozást produkált ugyanis Dunaújváros közgyűlése, egyelőre beláthatatlan, hogy adjuk vissza az összesen nettó kilencórásra nyúlt ülés jellemző pillanatait, persze leszámítva azt az egyébként kézenfekvő eshetőséget, hogy a hazaküldött sms-ek közül idézünk egyet: "Tiszta dili megy, gőzöm sincs, meddig bírják."
   Pedig milyen szépen kezdődött minden: délelőtt tíz órakor került sor a "Dunaújváros Sportjáért" Díj átadására – a méltatásokat lásd külön mellékletünkben –, amely során Török Kálmán posztumusz, továbbá dr. Sándor Péter és Ruffing Péter érdemelte ki az önkormányzat elismerését (ráadásul Cserni Béla rövid pohárköszöntője után az egyperces néma gyász sem maradt el).
   
   Veszélyzóna
   
   A normalitás percei után következtek az őrült órák, szinte azonnal: dr. Dorkota Lajos ismét előhúzta a feneketlen zsákból a Hankook-témát, a földhivatali betekintés tapasztalatait megosztva kifejtette, a cirkalmas apportálási és adásvételi procedúra után lényegében kockázatmentesen minimum 608 millió forint haszonra tettek szert az ügylet során a korábbi tulajdonos önkormányzat (vagyis az eladó), valamint a dél-koreai óriás (vagyis a vevő) közé ügyesen belépett magánszemélyek. "Nekünk kellett volna a 20,3 hektáros területet eladni, hiszen a város illette volna a haszon" – állította az alpolgármester.
   Dr. Kálmán András viszontválaszában előbb a tények elhallgatásával, majd "szokásos támadással" vádolta dr. Dorkotát, majd előbb büszkeségének adott hangot (amiért ide települt a beruházó), majd sajnálatát fejezte ki (amiért nem rendelkezett a város az igényelt összefüggő területtel). A válasz összes momentumára nem térnénk ki, legyen elég annyi, hogy a polgármesteri érvelésből egy tehetetlen és tehetségtelen, hovatovább nettó balfasz város, kontra ügyes, dörzsölt és jelentős kapcsolati tőkével bíró üzletemberi kör kontrasztos képe kontúrosodott, ilyenkor tényleg csak azt nem értjük, ezek a szervezési zsenik miért nem kapnak jelentős megbízásokat, hadd gyarapítanák a városi vagyont, ugyebár, amely így viszont herdálódik, sajnos, sajnos.
   A témához kisvártatva még ketten szóltak hozzá, boldog és boldogtalan, a politikai mezőn elfoglalt helyhez méltón hol a 136 milliárdos beruházás felett érzett büszkeség dagasztott kebleket, hol az elkótyavetyélt vagyon felett érzett búslakodás fájdalma tört szívet, lelket – a történet tehát egyrészt "okszerű, törvényes és gazdaságilag indokolt" lépéssor, másfelől viszont a városi vagyon elkótyavetyélésének ékes példája volt.
   A tudósítói agy zsibbadását nagyban elősegítette a Realrecht-ügy felmelegítése, majd a nyomában bontakozó jogvita – először ott éreztem, hogy baj lesz ma még, amikor dr. Dorkota (!) vette védelmébe (!!) dr. Skaliczky Andreát (!!!), majd a Hankook-ra visszakanyarodva újrázott: miért éri meg a 608 milliós haszonnal kecsegető boltot kivinni az önkormányzati terepről és odapasszolni az említett ügyes magánzóknak? A vita hevében Szepesi "Népfia" Attila is szót kért, leszamarazta önmagát és képviselőtársait, majd néhány kérdés erejéig tovább szorított a spanyolcsizmán, hogy aztán a srófot Pochner László kezébe adja. Ő előbb kijelentette, hogy összesen 2-2,5 milliárd forint "ballagott el" a városi vagyonból, majd a "halvány pepita dunszt" érzékletes képével írta le tanácstalanságát, végül a csörte későbbi szakában a "bennfentes információval való visszaélés" gyanúját osztotta meg a közgyűléssel.
   A vita legszebb fejezetei világossá tették, hogy (már megint) mindenkinek igaza van: a polgármester a jobbára hallgatásba burkolózó szocialista frakcióval a háta mögött jobbára hárításra kényszerül – és egyre gyakrabban fedezhetjük fel a hárítás mélyén a terelés momentumait, nem is szólva a türelem elvesztésének félreérthetetlen jeleiről –, miközben a Fidesz-CVSZ erőspistái valóban nem tudják levetkőzni az ellenzéki attitűdöt: a vége a már említett tiszta dili, zérus hatékonysággal fűszerezve, órákon át, mi több, láthattuk, vég nélkül.
   Következik a hab a tortán: az idősödő Marlon Brando karcos tónusát idézve bekapcsolódik a diskurzusba dr. Tóth István is, Pochner városatya a Dunaferr nyereségességét említi fel, dr. Dorkota a végén előrántja a komódból és megcsörgeti a Sztálinváros-csontvázat, fél egyre már mindennek vége – az utózönge egy, a ciklusban ez eddig példátlan döntés. Miután eldől, hogy Szepesi Attila lesz a Realtech Kft. felügyeleti eljárása során az önkormányzat delegáltja, a Fidesz képviselői is elfogadják a polgármesteri beszámolót.
Kegyetlen menetek - és hol van még a vége? Aki eddig azt hitte, hogy mindennek ellenére van a dolgok mélyén valami ésszerűség, vadul elkezd kotorászni a táskájában föld-föld rakétát kutatva.
   
   Költségvetés: lenni vagy lenni
   
   A szünet után rapid döntést hoz a testület egy olyan ügyben, amelynek még a nevét sem tudtam nagy hirtelen felírni (jó, a tények barátainak utánanéztem ám később: a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló jelentésen tették túl magukat öt másodperc alatt a képviselők), de mielőtt édes álmokba ringathatta volna magát bárki a gyors és hatékony döntéshozásról, következett az újabb nagy falat, a költségvetés.
   E ponton ismét kegyetlen adok-kapok  kezdődött, dr. Kálmán András anomáliákat, mi több, törvénysértő elemeket említett, majd kezdeményezte a partvédelmi vállalat részére 44 millió forint átcsoportosítását az általános tartalék terhére, hogy aztán expozéja végén kifejtse: nincs rosszabb annál, mint ha nincs költségvetés – ergo megszavazza az előterjesztést (a könnyfakasztó vallomás csak azokat nem hatotta meg, akiknek lelki üdvére apellált: később a már említett módosító javaslatot leszavazták).
   Somogyi városatya a "lesz jobb" költségvetésének nevezte az ideit – hmm, ehhez a jelenlegi koalíció fennmaradására volna szükség, erre pedig e pillanatban azért nem tennénk nagy összeget –, a bevételi főösszeg 11,2 milliárdja és a kiadási oldal 13,5 milliárdja között feszülő 2,3 milliárdos forráshiány okozhat még kemény órákat, jósolta. Dr. Dorkota  a korrekt vitát emelte ki, hogy aztán a költségvetés kényszerpályája miatt az előző többségen verje el a port. A partvédelem kérdéskörére térve a DVG Rt.-be való integrálódást nevezte üdvös megoldásnak, mire dr. Kálmán viszontválaszban rámutatott: minden eszközzel a beolvadás ellen lesz.
   A költségvetés alkalmat biztosított Pochner képviselőnek arra, hogy a tervek "finomhangolása" mellett a csápos kutak terén való akadémiai szintű jártasságát is megvillantsa. (Tudták, hogy nyolc kút összesen 1200 köbméter napi kapacitással dolgozik? És hogy a nyolc kút közül kettő óriás naponta 1000 köbmétert nyomat? Na ugye.) Jó szándék, rossz eredmény, kommentálta a költségvetést Pintér Attila, a szocialisták gazdasági alpolgármestere a vörös sarokban, miközben alig néhány perccel előtte Gombos István kikérte magának, hogy bárki is azt feltételezze, hogy a Fidesz-CVSZ képviselet nem a város javát akarja.
Azért vidámság is játszik néha Pintér Attila növekvő hitelállománnyal, továbbá városüzemeltetés és sportfinanszírozási anomáliákkal számolt, majd közderültséget keltve 11 millió HUF elkülönítését javasolta a nyilvános WC üzemeltetésére képviselőtársainak, akik annyira elfelejtették már, hogy milyen lehet feszülő hólyaggal leszállni egy buszról egy vadidegen városban másnapos egyetemisteként/főiskolásként, hogy csípőből leszavazták a javaslatot.
   Az elfajuló vita hevében Varga Géza, a hivatali SZB képviselője arra kérte a többségi képviselőit, avassák be az apparátust a létszámleépítési tervekbe – Somogyi  képviselő határozottan cáfolt –, Dorkota alpolgármester kormánypárti segítséget várt a programok futtatásához, aztán öt másodperc múlva már kilencágú vízilóbőr korbáccsal ostorozta (szóban) ugyanő ugyanazt a kormányt, amit mi ezennel fejlett taktikai érzékre valló cselekedetként értékelnénk. A helyzet drámaiságát Szántó Péter megnyilatkozása fokozta, aki nem átallott együttgondolkodást feltételezni az eltérő politikai platformok képviselői között például a kulturális szféra kötelező feladatainak teljesítéséért, Horváth László irodavezető ironikus megnyilatkozása előtt viszont minden vicc nélkül le a kalappal: a köztisztviselő hibátlan példával illusztrálta a túlhabzásokat – szerinte ugyanis nem indokolt a gyepmestert az igazgatási létszámban szerepeltetni!
   Mielőtt a gyepmesteri teendők boncolgatásáig fajult volna az épületes diskurzus – legközelebb talán majd kecskeáldozat lesz a középkörben, komolyan –, következett a szavazás: 15 igennel lett költségvetése a városnak, következhetett az újabb szünet, de már nem mertem felírni, hány óránál jártunk.
   A közgyűlés tagjai végül egészen estig nyűtték egymást a határozatok felett, imponáló sebességgel: a kiadott 28 napirendből végül 12 megtárgyalása sikerült a kilencórás ülés alatt – mi viszont hagyunk magunknak munkát holnapra is!
   (Folytatjuk.)