2013. május 18. (szombat) - Erik, Alexandra
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Iskola

2007. március 2. (péntek) 16:37

Közgyűlés: segg, szelep, lehelet

Dunaújváros Online Hírek
Durva kezdés után apróbb csörték és/vagy villanások jellemezték a tegnapi közgyűlést, viszont dicséretesen pörgött a döntéshozói gépezet. Az a polgármesteri mozaikszó viszont nagy indulatokat generált a jobb térfélen.
Dr. Kálmán András jogi doktor, de a nyelvészethez nem konyít, anagrammaként aposztrofálta ugyanis a Sunyi, Embertelen, Gátlástalan, Galád szóösszetételt a közgyűlési többség jellemzésére az élményfürdő beruházás értékelése kapcsán, pedig az bizony mozaikszó, az meg csak a ráadás, hogy még jelent is valamit, nem úgy, mint a DMJV. Hanem bizony: SEGG.
   Mivel éppen ezzel a seggezéssel kezdődött a közgyűlés, a tudósítók már az Albert Einstein Bizottság régi nótáját kezdték volna előbányázni az archívumból – tudják, a mit látsz, Laca? kérdésre feleli a Laca, hogy ő bizony egy nagy segget lát –, de mire a putty-puttyig jutottunk volna a vidámkodásban, a közgyűlési motor turbóra kapcsolt, és egymás után születtek a döntések.
   
   Visszatérő alfél

   
   Ugyanakkor a seggezés mint motívum visszatért még háromszor: egyszer a Fidesz szünetben tartott tájékoztatóján kérte ki magának dr. Dorkota Lajos alpolgármester, mielőtt a vezető tisztségviselők (a DO kérdésére nevesítve: Silye Attila, Veér Szilveszter és dr. Tóth István jegyző) ostorozásába fogott volna, majd a Fidesz-CVSZ lakosságbarát döntéseinek áldásait, valamint az MSZP-hivatali-szolgáltatói ármányt ecsetelte volna. (Lakosságbarát intézkedések: kommunális adó eltörlése, távhődíj-csökkentés, szennyvíztisztítás díjának mérséklése.)
   Másodszor a közgyűlés délutáni etapjában tűnt föl a kolosszális alfél a terepen: dr. Dorkota ezúttal az Acél-Híd Foglalkoztatási és Térségfejlesztési Programban való részvételre vonatkozó felkérést utasította vissza karakánul azzal a megokolással, hogy ő nem vállal szerepet ott, ahol a polgármester igen.
   Az újabb elemre egészen ma délelőttig kellett várni, ekkor landolt szerkesztőségünkben a Fidesz és a CVSZ nyílt levele, amelyben a tegnapi seggezés okán lemondásra szólítják föl dr. Kálmán András polgármestert.
   
   Döntésre döntés: így is lehet

   
   Miután viszont túleveztünk a farpofákon, következett az érdemi munka, őszinte csodálkozásunkra hatékonyan és villámsebesen: egymás után születtek a döntések, és a vitákat is jobbára kulturált hangnem jellemezte.
   Elfogadták a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek és ügykezelőinek illetményezéséről szóló határozat módosítását, az általános- és középiskolai ágazatban kötelezően alkalmazandó könyvtáros tanári és/vagy tanítói álláshelyek létesítésére vonatkozó javaslatot, s ugyanilyen gyorsan szavazták meg a gyermek-és ifjúságvédelmi álláshelyek számának bővítését az oktatási intézményekben. Egybehangzóan fogadták el a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola kezdeményezését egy második rendvédelmi pályára előkészítő osztály indításáról, majd percek alatt, ellenszavazat nélkül bólintottak a Széchenyi István Gimnázium 2006/2007 tanévi igazgatói tevékenységére, és tették ugyanezt a Rosti Pál Gimnázium Általános és Szakképző Iskola, a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola valamint a Nevelési Tanácsadó Intézet esetében, pedig utóbbi háromnál a 2002-2007 közötti intervallumról volt szó.
   Folytatódott a pörgés: rapid döntés született a távhő- és melegvíz-szolgáltatás legmagasabb díját meghatározó díjképlet kiszámítása kapcsán szükséges szakértő megbízásához,  majd egy emberként bólintottak a közgyűlési képviselők saját használatban lévő elavult személyi számítógépek cseréjére is. (Ezt a döntést Somogyi György azzal egészítette ki, hogy nem laptopot szeretnének, ahogy az korábban a sajtóban megjelent, elavult gépekről van szó, amiknek leselejtezése elkerülhetetlen.)
   
   Három megtorpanás
   
   Pillanatnyi megállást okozott csak az önkormányzati lakások elidegenítésének kérdése, amely során egyik felvetést sem tartották elfogadhatónak. Az egyik leghosszabb vita az egyik képviselői indítvány megtárgyalása során alakult ki. Dr. Dorkota Lajos vetette fel a Jókai Mór u. 19. szám alatti társasház hasznosításának kérdését, valamint a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Dunaújvárosi Népfőiskolával kötött vételi jogot alapító szerződés felbontását. A kérdés számos képviselőt szóra bírt, valódi vita alakult ki, de szerencsére ezúttal nem süllyedt a személyeskedés – mint fentebb láthattuk, altesti motívumokat is felvonultató – szintjére, és végül ezt az akadályt is eredményesen vették a városatyák.
   A második "féket" az ügyészség elhelyezésével kapcsolatos döntés előtt húzták be a képviselők – szegény dr. Juhász András megyei főügyész csak kapkodta a fejét, amikor az egyébként logikus módosító javaslatot az időtényezővel kapcsolatos bizonytalanság megszüntetésére elutasították a képviselők, majd maradt az eredeti javaslat a bizonytalan időtényezővel –, utána viszont ismét felpörgött a gépezet.
   Az ugyan az előzmények ismeretében szinte biztos, hogy még Krisna újabb, immár dunaújvárosi megtestesülése sem segíthetne a Krisna-tudatú híveknek, hogy helyiséghez jussanak a városban (az idevágó döntés ismét kisiklott), ám módosították a helyi kisebbségi önkormányzatokkal létrehozott együttműködési megállapodást, egybehangzó igen döntés született az Alba Volán Zrt. részvénycsomagjának önkormányzati tulajdonba kerülésével kapcsolatos igénybejelentés megtételéről, továbbá a Pentele városrészi Bory Jenő-szobor, vagyis az I. világháborús emlékmű rekonstruálásáról is.  Amikor viszont a helyi televíziózás szolgáltatási díjához értek, akkor megint előbújt a városatyákból a szakértő, szépen sorban mindenki kifejtette, milyen tévét szeretne, komolyan, ámuldoztunk. Akkor is, amikor a Duna-Mix tulajdonosi köréről szólva dr. Dorkota korrekt filmnovellát varázsolt lelki szemeink elé a közös kocsiban a dolgokat jól megbeszélő dr. Kálmán Andrásról és Szekeres Györgyről, amire dr. Kálmán könnyfakasztó családi mozi skiccével válaszolt a kocsiban az unokákról beszélgető nagypapák érzékletes képével. Miután viszont dr. Tóth István jegyző megmondta a tutit – nincs törvényes akadálya, hogy bárki  is élőben közvetítsen a közgyűlésről, amely élő közvetítés amúgy szerintünk arra lenne jó, hogy a mostani seggrepacsi után élő egyenes adásban egymásnak essenek a küzdő felek –, nos, megszületett a döntés is: négy közül egy változat sem kapott zöld utat a közgyűléstől.
   Ezt követően újra turbóra kapcsoltak a döntéshozók, vagyis összességében pörgős, hatékony, helyenként – őszinték leszünk: nagy meglepetésünkre – gyors és összehangolt munka tanúi voltunk.
   És pont ehhez képest volt túl nagy durranás az elején.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2007-03-02 17:18:26 Link Válasz Mi a faszt csodálkoztok azon, ha SEGG-nek neveznek beneteket! Ugy is viselkedtek! Nagy SEGG-be rugást érdemeltek, nem a tisztelet dijatokat és egyéb közpénzeket ilye köéleti tevékenység(közszereplés) után! Egy uj választást nem élnétek tul!

2. | 2007-03-02 17:51:03 Link Válasz K.A. ismét bebizonyította, hogy nem méltó a város vezetésére. Ideje távoznia!!!

3. | 2007-03-02 18:40:10 Link Válasz Nyomon követtem a közgyűlési naplót, és azt vettem észre, hogy mind a civilek, mind a Fidesz képviselői személyeskednek. A civilek is szemenköphetik magukat: nem elég, hogy lepaktáltak, de bizonyos kérdésekben önmaguknak mondanak ellent, pl.: gázerőmű.

Milyen dolog az, hogy azt akarta mind a civil, mind a Fidesz, hogy ne legyen egyeduralom a közgyűlésben. Kérdezem: ők mit csinálnak most? Ez igen csak elgondolkodtató!!!

4. | 2007-03-02 18:46:17 Link Válasz Elég sokára került fel a netre a közgyűlés összefoglalója, tán megmondta a Fidesz mit kell leírni?

5. | 2007-03-02 19:01:11 Link Válasz A CVSZ mikor veszi a bátorságot, hogy megszólaljon a gázmotoros "egyezség" ellen? Vagy őket is lefizették a beruházók, élükön PCS-vel? Csak a választásig volt érdekes a dunaujvárosi polgárok egészsége, mostmár le vannak szarva, hiszen tejel nektek (is) PCS!!!A FIDESZEN nincs mit csodálkozni,ők mindig PCS-nek szavaztak, hogy a szocikról ne is beszéljünk!

6. | 2007-03-02 20:54:05 Link Válasz Jól emlékezem-e, hogy ilyen SEGGezés a helyi közgyűlésben még nem volt?



Vajon mi vitte rá Kálmán dokit, hogy erre vetemedett???



(nehogy valaki azt mondja, hogy az élményfürdő, mert berágok :)

7. | 2007-03-02 20:57:10 Link Válasz Kéretik nem bántani a civileket.

Senki nem paktált le (!), hanem a beruházók törvényes útra lépte!!!!

Rengeteg vesztett per után belátták, hogy csak egy lehetőségük van.

A kiserőmű!

Aki ezt nem érti és fogadja el, az egy SEGG!

8. | 2007-03-02 20:57:40 Link Válasz Valami ;) kurva nagy gáz lehet, ha drka ennyire kifakadt!



Bukta a lóvé???



FIDESZ-CVSZ-LÉSZ! Feljelenteni, de hamar-hamar-hamar!

9. | 2007-03-02 21:00:48 Link Válasz Az élményfürdő lebontása érzékenyen érintené - egzisztenciálisan - a polgit no meg sok szoci "városatyát".

Tudtommal már előre ittak a medve bőrére, a piát vissza kellene adni.



Megjegyzem, a FIDESZ hülye lenne olyat befejezni, amit a szocik (SEGGEK) kezdtek. Levele.

10. | 2007-03-02 21:06:00 Link Válasz Uramisten! Hányadik lopás ez? És milyen értékben? Összesen mennyi lehet amit TŐLÜNK loptak el??? Basszameg!!! És még van bőr a képn... Hihhhhhhetetlen! Ügyvéd úr! Sétáljon végig a Vasmű úton egyenes gerinccel! MEG TUDJA TENNI???

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Cikkek

Nyílt levél
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

3-SZOBÁS, 4.-EMELETI LAKÁSOM...

3-SZOBÁS, 4.-EMELETI LAKÁSOM...(kínál) 3-Szobás lakásom mely 4.-en van ELCSERÉLNÉM: 2-Szobás, erkélyes, hasonlóan felújított lakásra az... tovább

Összes hirdetés: 2248 db

Apró

Hirdetési Kampány

Vegyes | Kínál

Hirdetési Kampány

Összes hirdetés: 59 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.