
Elismerésre méltók
Ünnepi ceremóniával, az Év Rendőre és az Év Tűzoltója Díj átadásával kezdődött ma a közgyűlés hosszúnak ígérkező ülése a Városházán.
Elismerések után pengeváltás A méltatások felolvasása után
(lásd mellékeltünket) Gál Ferenc rendőr százados, Mózes Csaba rendőr zászlós és Mátó István tűzoltó főtörzszászlós vehette át a rangos önkormányzati elismerést dr. Kálmán András polgármestertől, majd – immár a közgyűlési terem előterében – Somogyi György, a társadalmi kapcsolatok bizottságának elnöke mondott pohárköszöntőt az év rendőrei és tűzoltója tiszteletére.
Az emelkedett pillanatok után – szinte azonnal – még a napirend elfogadása előtt éles politikai adok-kapok kezdődött: elsőként Cserna Gábor humán alpolgármester és helyi Fidesz-vezető emelt szót az időközi választások tisztaságáért, arra kérve a Helyi Választási Bizottságot, heti bontásban szolgáltasson adatokat a 3-as választókerület június 17-én esedékes időközi választása előtt a kerület lakosainak számáról – megelőzve a (vélelmezett) "nemtelen és aljas" eszközök alkalmazását. A kéréshez mellékelt zárszóban Cserna tisztességes, becsületes, egyenlő esélyekkel bonyolított kampányt és választást ígért a Fidesz részéről, a szocialista tábor töketlenségének ékes példájaként senki sem nyúlt a mikrofonért a vörös sarokban, hogy egy varázsszót suttogjon bele válaszul: csiriz.
Vita még, még és még A pengeváltás folytatásaként ismét Cserna Gábor kért határozott és tényszerű választ egy korábbi kérdésre – "Mikor kezdődnek a munkálatok a Szórád Márton úti, immár igazolhatóan balesetveszélyes lépcsőnél?" –, amire nem is késett a felelet: a javítást már megrendelték, várhatóan a jövő héten kezdenek.
Érdekes és izgalmas színfoltja volt a közgyűlési perpatvarnak Cserna Gábor és Kismoni László csörtéje – a múlt közgyűlésen felhozott "ellehetetlenítés-vádat" utasította vissza az ex-alpolgármester, ám közben egy olyan eszmefuttatásba bonyolódott, amitől még a sokat próbált DO-tudósítók kezében is megállt a jumbófilc. A szocialista városatya valami olyasmit talált mondani, hogy aggályos, ha egy pártpolitikus tanít állampolgári ismeretekre majdani választókat (merthogy kampányolhat a pártja mellett), hát ez tévedés, kérnénk szépen. Egyrészt ugyanis kivédhetetlen, mert bizony mindannyiunknak lehetnek, megkockáztatnánk, vannak is preferenciáik: Öcaline például most könnyek közt vallja meg, hogy igazságosan és egyenlő elbánás elve szerint szokta volt elküldeni érzékletes példáival a politikai mező összes szereplőjét a vérbe a katedrán. Másrészt meg a feltételezés is sértő: el tudnánk azt képzelni például, hogy egy oktatási szerepet is vállaló szocialista képviselő, esetleg, az ész megáll, polgármester csak a saját pártját nyomja sutyiban egy kurzus során? Na ugye.
A válaszok nem is késtek a túlpartról, dr. Dorkota Lajos még azt az emlékezetes esetet is megemlítette, amikor Kismoni városatya kötéllel a nyakában tűnt fel, azt meg mondjuk a fideszes városfejlesztési alpolgármester felejtette el felidézni, hogy az akció egy válaszlépés volt Kövér László verbális ámokfutására.
Mindent összevetve kitűnően szórakoztunk, viszont a végén minden irónia nélkül kell köszönetet mondanunk Somogyi képviselőnek, amiért – tőle őszintén szólva szokatlanul pontos érveléstechnikával – megmondta a tutit: a foglalkozás/hivatás és az ideológiai álláspont, politikai szerepvállalás két külön kezelendő tényező, és egyáltalán nem szerencsés önkormányzati fenntartású oktatási intézmények vezetőinek humán ügyekért felelős alpolgármesterként még oly informálisan is feltenni a kérdést, hány órában és hány éves diákoknak tanít bármit is bármely politikai alakulat bármelyik képviselője.
Somogyi képviselő még két ügyben hallatta egyébként a szavát, az első tétel egy újabb telitalálat volt: a Donbass évi kétszáz milliós támogatása mellé elfelejtették megadni azt a tavaly még csatolt jognyilatkozatot, amely hozzájárul ahhoz, hogy a támogatottak az alapító okiratukban megfogalmazott célokra felhasználhatják az apanázst – a képviselő soron kívüli megoldást sürgetett, révén már tervezett rendezvények bukhatnak ezen az "apró hibán". Később azonban a DO képzeletbeli "Nap Képviselője" díjának legfőbb várományosa minden erényt lenullázott a Névtelen-árok probléma újabb felvetésével: azt szerintünk meglehetősen egyszerű lenne eldönteni – csak elő kéne kapni az idevágó kontraktust –, átvállalta-e a Hankook (vagy a beruházásban közreműködő kivitelező cégek valamelyike) a szennyvízelvezetés eredendően önkormányzatra szabott feladatát. Ha igen, oldja meg, ha nem, forrást kell rá teremteni, de halkan szólnánk: még két közgyűlési szarcsócsálás, és ha nem oldódik meg a probléma (márpedig magától nem fog), a Táborállás lakóit tényleg felfalják az alkalmi mocsár szúnyogcsordái.
A kérdésben hallatta hangját dr. Dorkota Lajos – aki a vonatkozó leiratok idézésével újra elverte a port Silye Attilán (aki viszont, mint később dr. Hőnigh Magdolna aljegyzőtől megtudtuk, köztisztviselő és az is marad – az aljegyző azért egy "véleményem szerint" formulával finomított a sarkos állításon). És ha már: a mostanság többnyire visszafogottan szereplő, esetenként kifejezetten hallgatásba burkolózó Pochner László első megszólalásával a DO képzeletbeli "Nap Legviccesebb Képviselője" díj legfőbb várományosává lépett elő, amikor megjegyezte, hogy az "aljegyző asszony úr" – e ponton megint a klasszikus kabarék oldott, vidám, karakteres és élményekben gazdag világát idézte a közgyűlési terem, csak az érdemi munka nem haladt egy megveszekedett tapodtat sem.
Még következett egy komoly, olykor a követhetetlenség határait is messze túllépő körmondat Gombos István kulturális bizottsági elnöktől, valamint egy menet a reménybeli befektetőnek kiszemelt IKO által kinézett terület értékesítéséről, majd a közgyűlés nem fogadta el a polgármesteri tájékoztatót – és már mehettünk is ebédelni.
Két szünet között Az ebéd utáni programban sem volt éppen hála és köszönet: képviselőink sikeresen, és ami fő, hosszabb perpatvar nélkül szavaztak a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról (az első fejezetét nem fogadták el, a másodikat igen). Bámulatos sebességgel rábólintottak a harmadik pontban feltett kérdésekre a kulturális bizottságban történő személycserékkel kapcsolatban, majd dr. Kálmán András újabb szünetet rendelt el, hogy az új tagokkal kiegészült bizottság tárgyalni tudjon a további napirendi pontokról.
Na, itt eljöttünk.
(Folytatjuk.)
1. | 2007-04-12 20:10:03 Link Válasz Bocs, hogy ide írom, de csesszék meg, hogy meg lehet dögleni a lakásban a melegtől, mert melegek a radiátorok 20 fok kinti hőmérséklet felett is, mert az automata szabályozó akkor sem vette lejebb, igaz április 15-ig tart a szezon, de a napi átlag biztos eléri azt, ami után le lehetne kapcsolni, csak nehogy véletlenül vissza kelljen téríteniük valamit a fűtés megtakarításból.... mire levelet küldenénk és intézkednének addigra már 15.-e lesz....
2. | 2007-04-12 22:48:51 Link Válasz Ny. Öcaline a DO legviccesebb "tudósítója" címet érdemelte ki! :)
3. | 2007-04-13 07:40:44 Link Válasz A szokásos nesze semmi, fogd meg jól...
4. | 2007-04-13 08:32:28 Link Válasz Szívből gratulálok az Év Rendőre és az Év Tűzoltója címet elnyert Uraknak! Mindhárman érdemesek a címre maximálisan. Munkájukhoz sok sikert és kitartást kívánok. dr. Juhász Ferenc sk.
5. | 2007-04-13 08:55:57 Link Válasz "a szocialista tábor töketlenségének ékes példájaként..."
Ezt melyik szerző írta?
6. | 2007-04-13 08:56:37 Link Válasz Nem ismersz rá?
7. | 2007-04-13 09:02:22 Link Válasz Azért nem mehetek el amellett, hogy a forma fölötti csámcsogás mellett az érdemi dolgokról sem ártott volna a tudósításban szólni. És ha már leírnak valamit, jó lenne ha azt úgy tennék, hogy azt még a jelen nem lévő dunaújvárosi lakos is értse, nem úgy mint az alábbi mondatot:
"A kérdésben hallatta hangját dr. Dorkota Lajos – aki a vonatkozó leiratok idézésével újra elverte a port Silye Attilán (aki viszont, mint később dr. Hőnigh Magdolna aljegyzőtől megtudtuk, köztisztviselő és az is marad – az aljegyző azért egy "véleményem szerint" formulával finomított a sarkos állításon)."
Na kedves lakos ezt emészed meg!
8. | 2007-04-13 14:06:23 Link Válasz Na szegény Gombit még nem láttam ennyire paprikásan viselkedni. Nem csodálkozom rajta. Ennyi szoci majom egy légtérben elég sok(k).
9. | 2007-04-13 14:37:16 Link Válasz Úgy érzem - talán nem csak én egyedül -, hogy a közgyűlési tudósítások hangneme általában túlságosan is könnyed, majdhogynem komolytalan. Ez a stílus sokak számára a közgyűlés, a várospolitika leminősítését is jelentheti, és ami ezzel együtt járhat, a város ügyei iránti közönyt erősítheti. Nem hinném, hogy ez lenne a DO valódi célja.
Több komolyságot, tárgyilagosságot, tisztelt Tudósítók, lehetőleg pártszimpátiától függetlenül!
10. | 2007-04-13 15:46:32 Link Válasz Sándor Judit gyere vissza!