
Boldog dobogósok
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is április végén adtak egymásnak randevút a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség égisze alá tartozó honi moderntánc-formációk: az IDO-táncok Magyar Bajnokságára több mint ezerhatszáz versenyzőt vártak április 28-30. között a Dunaferr Sportcsarnokba.
Övék az utca, övék a tér A megméretés nyitónapján az utcai táncok – disco, hip-hop, elekctric boogie, break – előadói mérték össze tudásukat (a szervezők tájékoztatása szerint csak e napon mintegy nyolcszázan álltak a sportcsarnok két színpadára), míg vasárnap a show táncosoké volt a főszerep.
Az idei megméretést szokás szerint "évadzáró" gála színezte: ezen az elmúlt esztendő világversenyeken értékes eredményt elért táncosai léptek a közönség elé, tájékoztatta honlapunkat Szántó Péter, a szakszövetség elnöke, a rendezvény házigazdája, az MMK igazgatója:
– Úgy érezzük, a verseny izgalmai közepette mindenkinek jól jött egy olyan program, melyen tét nélkül, ha tetszik, a versenyláztól függetlenül mutathatták be koreográfiáikat az IDO tavalyi megméretésein, többek között a világ- és Európa-bajnokságokon kitűnő eredményt elért táncosok, formációk.

Mint a nagyok (Fotó: MDSSZ)
Nagy örömünkre szolgált, hogy idén is közönség elé léptek a gyerek, junior és felnőtt korcsoportok legjobb táncosai – a publikum tomboló tapsa jelezte, hogy jól döntöttünk, amikor idén is beiktattuk az egyébként is feszes műsorrendbe ezt a programot, amely során kiosztottuk A tánc világáért, a világ táncáért járó elismeréseket is.
Folytatás és helyi sikerek
A verseny zárónapján a show táncok mellé "befutottak" a sztepp- és a páros táncok képviselői is: a mambó, az argentin tangó, a mixing blues és a jitterbug képviselői szintén nagy sikert arattak a sportcsarnok közönsége előtt, csaskúgy, mint az idén először versenybe szálló salsa-táncosok produkciói.
Az eredmények közül végül említsük meg Varga István és Fejér Zsuzsanna remeklését: a dunaújvárosi páros a felnőtt show duó kategóriájában hódította el a magyar bajnoki címet! Parádésan szerepeltek a Gárdonyi iskola táncművészeti tagozatosai is a rangos megméretésen: Kustán Péter balettmester növendékei közül Bors Cintia ezüstérmet szerzett junior disco kategóriában (ugyanitt Németh Viktória nyolcadik lett), Cintia Kozma Gerdával negyedik helyezést ért el a junior disco duó kategóriában. Németh Viktóriának nagyon kijött a lépés a számára erősebb junior show szóló mezőnyében – remek versenyzéssel a második helyet hódította el. Félig szintén a gárdonyis sikerek számár szaporítja, hogy a felnőttek disco szóló mezőnyében az értékes nyolcadik helyet szerezte meg Ősi Mariann, az intézmény volt diákja.
Nincsenek hozzászólások