2013. május 22. (szerda) - Júlia, Rita
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2007. június 8. (péntek) 14:00

Emberölés Perkátán: rendőrkézen a gyanúsított

Dunaújváros Online Hírek
Emberölés színhelye volt tegnap Perkáta-Szőlőhegy: az áldozat egy hatvanéves férfi. A rendőrök nem egészen huszonnégy óra alatt elfogták a feltételezett elkövetőt, erősítette meg a DO értesülését a rendőr-főkapitányság szóvivője.
Nem egészen egy nap leforgása alatt felderítették és elfogták annak az emberölésnek a feltételezett elkövetőjét, amely tegnap délelőtt vált ismertté Perkátán, tájékoztatta honlapunkat R. Szabó Ágnes, a megyei főkapitányság szóvivője. A rendőrségi referens kérdésünkre megerősítette: a hatóság a gyors és hatékony felderítés érdekében nem számolt be eddig a súlyos bűncselekményről és annak részleteiről.
   
    Előtte együtt ittak

   
    R. Szabó Ágnes kérdésünkre elmondta, tegnap késő délelőtt a fehérvári mentőállomás diszpécsere tett bejelentést arról, hogy egy férfi holttestét találták meg Perkáta-Szőlőhegyen. A bejelentés nyomán a helyszínre vonult szemlebizottság megállapította, hogy a hatvanéves férfi bűncselekmény áldozata lett.
    A megyei főkapitányság a rendőrségi vizsgálat nyomán emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást: a nyomozók helyszínen végzett adatgyűjtése és a tanúkutatás alkalmával megállapították, hogy a megölt férfi a bűncselekmény előtt együtt italozott egy környékben lakó férfivel és egy nővel.
   
    Rendőrkézen - Adonyban
   

    A rendelkezésre álló adatok azt valószínűsítették, hogy az áldozattal együtt italozó férfi gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, mondta a DO-t tájékoztatva R. Szabó Ágnes. A férfi innentől a rendőrség elsőszámú gyanúsítottjaként szerepelt a történetben – a felkutatására tett összehangolt intézkedések azonban egészen péntek délig nem vezettek eredményre.
    A fordulatot az hozta, hogy az adonyi rendőrőrs járőrei az őrsparancsnok vezetésével területükön megtalálták a keresett személyt – majd rendőrkézre is kerítették az ötvenéves gyanúsítottat.
    A szóvivő kérdésünkre elmondta: a főkapitányság nyomozói megkezdték az elfogott személy kihallgatását; a férfit emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatják ki, őrizetbe vételére is intézkednek. Az ügy további részleteiről a nyomozás érdekében nem adnak ki több információt, közölte a DO-val a rendőrségi referens.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2007-06-08 19:08:06 Link Válasz óóóóóó miszter alkohol.......

2. | 2007-06-09 01:12:20 Link Válasz van isten, nem lettem rendor.

3. | 2007-06-09 22:52:26 Link Válasz könyörgöm akasszuk fel!!!!!

4. | 2007-06-10 22:27:44 Link Válasz én visszahoznám a halálbűntetést. Nehogymár 20 év múlva simán kisétál és ennyi, addigis te tartod el...a nagy ló...

méregszuri azt csá

sajnos ok, benne van a pakliban hogy nem mindig azt kapják el aki a valódi tettes...de valamit tenni kellene már

5. | 2007-06-10 23:13:37 Link Válasz A halálbüntetés nem az igazi!



Az lenne a valós SZIGORÚ BÜNTETÉS amikor már a fogvatartott könyörögne azért, hogy inkább kössék fel!!!!



Könnyen el lehetne érni. Bányákban és egyéb "könnyű" fizikai munkákkal..........

A mostani büntetés nem büntetés, hanem egy hotel..........bent kondiznak meg nézik a tv-t egész nap.

6. | 2007-06-11 11:34:18 Link Válasz És miért nem irják ki a gyanusitott nevét??

Egy gyilkos de oly titkos a kiléte???

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Másfél szobás erkélyes panel!! 4,1m!...

Másfél szobás erkélyes panel!! 4,1m!...(kínál) Eladó egy jó állapotú, másfél szobás,erkélyes lakás a Római körúton.Négy emeletes ház harmadik... tovább

Összes hirdetés: 2243 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.