2007. június 7. (csütörtök) 18:58
Elmaradt ma a közgyűlés, a délelőtti vita helyett a képviselők békejobbot (és békebalt) nyújtottak egymásnak, valamint vidám és platformfüggetlen seggrepacsiversenyt rendeztek a Városházán. Na, ez egy hazugság.
A közgyűlés természetesen megtartotta szokásos ülését, az iménti bevezető majd a későbbiekben nyer – reményeink szerint – értelmet, egyelőre maradjunk annyiban, hogy előre szólunk az érdemidöntés-fan böngészőknek: az érdemi döntésekre még várni kell.
Hóhelyzet, hazugsággyárak
Érdemi döntésekben a délelőtti ülés nagyon finoman szólva nem bővelkedett, ami egy bő héttel az időközi önkormányzati választások előtt nem is csoda – bő egy héttel az időközi önkormányzati választások előtt érdemi döntéseket várni parttalan viták helyett (demokáciapróba) olyan, mintha most így június magasságában fölpanaszolnánk Természet Anyánknak, hogy nincs hó.
A közgyűlést dr. Kálmán András polgármester vezényelte, aki ezúttal pink nyakkendőt öltött a jeles alkalomra, bár lehet, hogy most is hazudtunk, nem is pink volt, csak sima rózsaszín, esetleg mályva, nota bene halványvörös. Nem volt ott az ülésen viszont dr. Tóth István jegyző, és bár megijedtünk, hogy távolléte miatt elmarad a vita és esetleg már a délelőtti etapban sok-sok érdemi döntésről tudósíthatjuk kedves böngészőinket, szerencsétlenségünkre tévedtünk.
Nem is tévedtünk, csak megzavarta elménket, hogy miközben a napirendről vitáztak a felek, mi egyre-másra ötöltük ki vérlázító hazugságainkat, amikkel a DO-ra egyébként is jellemző cenzúrázás mellett majd jól megtéveszthetjük a nyájas olvasót, olyannyira, hogy ő (ha és amennyiben a 3-as választókörzet jelöltje is netán) a jövő hét végén tanácstalanul áll majd a szavazófülkében és a népszerű ecpeckimehetsz mondókával dönti el, kire voksol.
Fölpillantva hazugsággyári buzgólkodásunkból, ijedten konstatáltuk, hogy egy sürgősségi indítvány is bekerült a napirendbe, mégpedig a költségvetés módosítását is érintő javaslat, amely a katolikus templom környékének rendbetételét szorgalmazza úgy, hogy harmincmillió forintot különít el a munkálatokra. Az összegből a tereprendezés mellett bevezető út és nyolcvan parkoló kialakítását tervezik a jelenlegi elhanyagolt terület helyére (amely egyébként valóban frekventált helyen, az Aranyvölgyi út, a Szórád Márton út és az Apáczai Csere János út csomópontjában található). Hát hogyan is hazudhatnánk a tényekről, s arról, hogy a javaslat beterjesztője dr. Dorkota Lajos fideszes alpolgármester, gondoltuk körmönfontan. Írjuk azt, hogy csak 47 parkoló lesz, és a javaslattal Pintér Attila gazdasági alpolgármester élt? Megéri ez nekünk? Ugye, ugye. (Viccet félre: jó döntés született? Igen. Dr. Dorkota érdeme? Igen. Az a tény, hogy később dr. Dorkota verbálisan meggyalázta a dunaújvárosi sajtót – am bloc -, változtat ezen? Szemernyit sem.)
Kérdések másfélórája, hantavárépítés
A következő lépcsőfok – immár a közgyűlés "rendes" napirendjeire térve – a két ülésszak közötti polgármesteri tájékoztató volt: nos, itt már kisült, hogy bő egy hét múlva választ a 3-as választókerület (és bizony a választásoknak komoly tétje lesz, amint erről hasábjainkon már szintén összefüllentettünk ezt-azt). Egy határozati javaslatot nem számítva – kezdődjenek tárgyalások a nyári szünet előtti utolsó közgyűlésig, vagyis június 21-ig a Jószolgálati Otthon Közalapítvánnyal arról, hogy 2008-tól legyen önkormányzati fenntartású az intézmény – előkerült az elmúlt időszak összes fontos ügye (kórházfinanszírozás, megnyert pedagógusperek, uszodai költségvetés, élményfürdő-beruházás), továbbá e körben következett az előbb említett verbális ámokfutás a városfejlesztési ügyekért felelős alpolgármester részéről. Dr. Dorkota Lajos egy kalap alatt hazugozta le a teljes dunaújvárosi médiát, ami körülbelül olyan szintű általánosításnak felel meg, mint ha a DO hasábjain bárki leírhatná azt a nyilvánvalóan téves mondatot, miszerint minden fideszes pökhendi és magát egy-egy vitás helyzetben meggondolatlan kijelentésekre ragadtató tökfej, amivel persze eszünkben sincs megbántani akár egyetlen nem pökhendi, magát egy-egy vitás helyzetben nem meggondolatlan kijelentésekre ragadtató politikai tényezőt, aki történetesen a Fidesz sorait erősíti.
Az, hogy a dunaújvárosi média egyes szereplői – nota bene olykor honlapunk is – nem a Fidesz képviselői, vagy akár csak személy szerint dr. Dorkota Lajos szája íze szerint fogalmaznak, talán még nem hozzák el a világ végét, megkockáztatjuk, nem rombolják porig a sajtószabadság valóban fontos, valóban ezer oldalról fenyegetett, valóban ingatag, esetenként rogyadozó építményét. Amely dr. Dorkota Lajos szemében persze csak Hanta vára, semmi több, hiszen "aki szocialista, az független, mindenki más szélsőséges".
Eszünkben sincs persze egy újabb hazugsággal rombolni tovább a dunaújvárosi média – benne szerény műhelyünk – amúgy is jogosan megtépázott nimbuszát, ezért nem kezdjük el magyarázni, miért is nem ment el a "Dunaújváros.com Online" arra a sajtótájékoztatóra, amelyen a Fidesz képviselőjelöltje nyilatkozott meg a közelmúltban. Csak beidéznénk a idevágó tartalmat – arról már nem tehetünk, hogy az összefoglaló anno az Időközi választás: tudni illik címmel vezette félre a nyájas olvasót.
1. | 2007-06-07 20:25:48 Link Válasz -Dr. Dorkota Lajos egy kalap alatt hazugozta le a teljes dunaújvárosi médiát-
mindenki magából indul ki, lajoska!
2. | 2007-06-07 20:27:09 Link Válasz Szocik gyertek vissza!!!!!
3. | 2007-06-07 20:37:18 Link Válasz a szocik már szétlopták a várost
4. | 2007-06-07 20:40:01 Link Válasz A fidesz meg folytatja.
5. | 2007-06-07 20:54:06 Link Válasz Maradt még mit ellopni?
6. | 2007-06-07 20:58:10 Link Válasz "Viccet félre: jó döntés született? Igen. Dr. Dorkota érdeme? Igen."
Semmi bajom az egyházakkal. De, hogy a város pénzén építsünk parkolót az egyiknek az túlzás. Főleg a mostani gazdasági helyzetben.
Ebből mennyi parkolót lehetne építeni a valóban rászoruló városrészekben, esetleg játszótereket, parkokat...
Lesz most egy parkolónk, ami heti egy-két nap lesz kihasználva. Hurrá! Dorkota érdeme.
7. | 2007-06-07 20:59:06 Link Válasz Kedves DO-sok! Azért ne legyetek annyira felháborodva.
Dr. Dorkota is túlzott, de - úgy őszintén -
ti is elkövetettek mindent, hogy "felhúzzátok" a Fideszeseket!
8. | 2007-06-07 21:07:01 Link Válasz DO Kedves Hozzászólók!
Bocsánat, a cikkből nem derült ki (viszont a közgyűlésen elhangzott): a parkolók nem az egyház parkolói lesznek - azokat bárki használhatja. Így pontos.
És igen, naná, mindig azon vagyunk, hogy rendre mindenkit felhúzzunk. Hazudunk és még provokálunk is. Lételemünk a hecc. Persze.
Üdv
DO (Öcaline)
9. | 2007-06-07 21:15:54 Link Válasz És most még magatokat is felcukkoljátok!? :)
Ugye milyen szar is az, ha az embert okkal,
vagy ok nélkül bántják, uram bocsá' mellőzik!?
10. | 2007-06-07 21:43:45 Link Válasz Jó ég! Csak egyszer érnénk meg, hogy egy szoci nem éppen odaillő kijelentésén..., vagy a (miből is?) milliárdos Silye köztisztviselőnkön (!) dühöngenétek ennyire, mint most Dr. Dorkota kijelentésein!
Ja, hogy ha nem harácsol a Silye, meg a Szekeres minden fenét össze, akkor nem (ez) lenne a munkahelyetek...? Nyaljatok csak
nyugodtan, ha ez "vezérel" benneteket, amikor a Silye és társai témát hanyagoljátok, nehogy ám például nekilásson valamelyikőtök "oknyomozni", már csak úgy, a városért, az emberekért.......