Dunaújvárosi Kohász – Barcsi SC
2-1 (2-1)
Dunaújvárosi Kohász: Szentpéteri, Szabó G., Facskó B., Nagy A., Pénzes, Rátkai, Drozdik, Micskó (Szalai), Barics, Facskó J. (Lipusz), Szepessy R. (Tarcsa). Vezetőedző: Szepessy László.
Gólszerzők: Micskó a 4. és 5., illetve

Úra kel a második dugó
Utolsó hazai bajnoki mérkőzésére készült szombaton a Dunaújvárosi Kohász focicsapata: együttesünk este hat órától a feljutásról álmodozó Barcs együttesét fogadta a labdarúgó stadionban. Bár a találkozó esélyesei inkább a vendégek voltak, Szepessy László gárdája a bravúros pontszerzésben bízva várta a meccs kezdetét.
Álomkezdés A dunaújvárosi labdarúgók nem a levegőbe beszéltek, mikor a bravúr lehetőségét felvetették, s ezt ezúttal tettekkel is bizonyították, hiszen azonnal "nekiugrottak" ellenfelüknek. Ennek szerencsére már a 4. percben láthattuk is az eredményét: egy bal oldali beadást rosszul fejeltek ki a vendégvédők, így a labda pont az üresen érkező Micskó elé pattant, aki előbb lekezelte, majd hét méterről nagy erővel a jobb sarokba vágta a játékszert – soha szebb nyitányt
(1-0)!
Még ki sem ujjonghattuk magunkat a vezető gólt követően, alig egy perccel később tovább növelte előnyét együttesünk: egy parádésan kijátszott támadás végén ismét Micskó került a kapu elé, aki ezúttal a jobb oldalról lőhetett – akárcsak az első gólnál, ezúttal is ő nyerte a kapus elleni párharcot, így a 6. perc elején már másodszor mehettek középre a vendégek
(2-0).
Gól ott, helyzetek itt
A gyorsan jött kétfás előny birtokában visszahúzódott együttesünk, s a kontrákban bízva próbálta őrizni az eredményt, így a folytatásban egyértelmű mezőnyfölénybe került a barcsi gárda. A Kohász védelme azonban hibátlanul állt a lábán, s egészen a 30. percig könnyedén szűrte meg a vendégek próbálkozásait. Ekkor azonban megtört a jég, bár ahhoz, hogy szépíteni tudjanak a barcsiak, kellett egy védelmi megingás is. Egy jobb oldali barcsi beadást ezúttal a mieink fejeltek ki rosszul, pont a kapu előtt ólálkodó Horváth elé, aki tolt egyet a labdán, majd tíz méterről a bal alsóba vágta – megszerezve a vendégek szépítő találatát
(2-1).

Szabálykövető magatartás
A vendégek gólja után ismét változtatott együttesünk, mely a félidő lefújásáig újra átvette a játék irányítását, s ha csak egy picivel pontosabban céloznak játékosaink, akár a szünetig eldőlhetett volna a három pont sorsa. Szepessy és Micskó ziccerei azonban kimaradtak, de a negyedórás pihenőre így is hazai előnnyel vonulhattak a csapatok.
Hátrányban is győzelem A második játékrészt ismét óvatosabban kezdte csapatunk,: a biztonság elvét követve gond nélkül állította meg a vendégek támadásait a Kohász, s a félidő derekáig rendkívül magabiztosan védekezve tartotta az eredményt. A 65. percben azonban egy csapásra megváltozott minden: Barics kezezését követően emberelőnyhöz és tizenegyeshez jutottak a vendégek, de Szentpéteri kapus óriási bravúrral hárítani tudta a büntetőt, így továbbra is élt az esély a győzelemre.
A mérkőzésből hátralévő időben óriási fölényben futballozott a Barcs együttese, de a mieink hősiesen állták a rohamokat, s komoly helyzetet már nem engedélyeztek ellenfelüknek – a látottak alapján teljesen megérdemelten győzték le a feljutástól minden bizonnyal elköszönő Barcs együttesét.
1. | 2007-06-11 07:29:37 Link Válasz Sajnos tíz emberrel kezdtünk, végül 9-en maradtunk.
Robika -a papa kedvence- teljesítménye = 0!
Amúgy szép volt fiúk!
2. | 2007-06-11 11:41:20 Link Válasz Nem volt gond a Robival, a két nagy helyzetét ugyan kihagyta, de elég jól megtartotta a labdákat, amíg tehette. Emberhátrányban valóban kevés volt már előre.
3. | 2007-06-11 13:23:27 Link Válasz A mostani meccset nem láttam, de korábban kifejezetten hasznosan játszott!
4. | 2007-06-11 13:25:38 Link Válasz Szerintem se ő a gyenge láncszem a csapatban. Nagyobb nevű csatártársa (Tarcsa) például 5 meccsen összesen a felét nem csinálja, mint "Robika", aki ettől még nem sztár, még csak nem is különösebben jó.