2013. május 22. (szerda) - Júlia, Rita
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kézilabda

2007. október 12. (péntek) 19:47

Kézilabda: sima ügy

Dunaújváros Online Hírek
Végig magabiztos játékkal fölényes diadal: 38-23 arányú hazai győzelemmel ért véget a Dunaferr férficsapatának meccse a Győr ellen a sportcsarnokban ma este. Gondegyszálse a DO-n.

Dunaferr SE – Győri ETO FKCSE
    38-23
(18-10)

Dunaferr SE: Mikler, Törő 13, Zubai 7, Nagy K. 3, Rosta, Kemény, Szalafai 4. Csere: Stochl (kapus), Bakos 3, Sándor Á. 2, Grebenár 6, Tóth J., Hajdu, Mino. Edző: Kolics János.

Esélyt sem ad
Esélyt sem ad
A biztos győzelem reményében fogadta ma este a Dunaferr férficsapata a Győr gárdáját, s nem is alaptalanul: a két gárda közt játékerőben, s a táblázaton elfoglalt helyezésben is nagy különbség volt a mérkőzés előtt.
   
    Csak az eleje szoros
   
    Bár a mérkőzés esélyesei egyértelműen a mieink voltak Kolics János edző abban bízott, hogy a nyitott védelmet erőltető ETO ellen már jobban játszik együttesünk, mint tette azt a Gyöngyös ellen.
    Nos, a találkozó elején mindezek ellenére inkább a vendégek akarata érvényesült: csapatunk nem igazán tudta megvalósítani az előzetesen megbeszélt taktikát (2-3). Szerencsére gyorsan magához tért a Dunaferr, a csapat a félidő derekára gyakorlatilag állva hagyta ellenfelét.
    Miközben Mikler Roland egymás után védte a vendégek kísérleteit, addig Grebenár, Törő, illetve Bakos Dávid is parádézott a zöld-fehérek kapuja előtt. Együttesünk tíz perc alatt egyetlen gólt sem kapott, ám cserébe lőtt nyolcat is, így a 20. perchez érve eldőlt a találkozó (12-4). Megakasztott lendület
Megakasztott lendület
A félidőből hátralévő időben már nem nagyon változott a két gárda közti különbség, így a pontosabban és erőteljesebben játszó dunaújvárosi csapat magabiztos vezetéssel térhetett a tízperces szünetre (18-10).
   
    Nincs megállás
   
    Bár a második felvonás első találatát a vendégek szerezték, a folytatásban már csak egy csapat volt a pályán. Törő hetedik találata után már a 33. percben megvolt a tíz közte (22-12), s bár egy ideig még tudta magát tartani ezen a különbségen a vendéggárda, bő tízpercnyi játékot követően beindult az újvárosi henger.
    Törő és Zubai Szabolcs sorozatban szerezte találatait, s mikor Grebenár és Nagy Kornél is beszállt a gólversenybe, már csak az lehetett a kérdés, hogy megússzák-e a kiütést a vendégek (32-18).
    Akadt olyan pillanata a találkozónak, amikor úgy tűnt, hogy akár húsz fával is hazaküldheti csapatunk az ETO-t, ám a végére egy picit kiengedtünk, így három gólt még lefaragott hátrányából a vendégcsapat, mely ezzel együtt sem kerülhette el a kiütéses, 38-23 arányú vereséget.
    Együttesünk csak a mérkőzés első perceiben nem tudott igazán mit kezdeni ellenfelével, ám remek védekezésével, s jobb kapusteljesítményével végül felőrölte ellenfelét, s a kiválóan játszó Törő, valamint Zubai Szabolcs vezérletével még ilyen arányban is megérdemelten győzött.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Vörösmarty utcában 1. emeleten

Vörösmarty utcában 1. emeleten(kínál) Technikum városrész csendes utcájában 1. emeleti 2 szobás, nagy konyhás, átlagos állapotú, jól alakítható... tovább

Összes hirdetés: 2242 db

Apró

Összes hirdetés: 67 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.