
Minden szép, minden jó, mindenki boldog
Pedig milyen szépen kezdődött: két nagyszerű, a reflektorfényből rendre szerényen kiálló, ugyanakkor több évtizedes cáfolhatatlan szakmai teljesítménnyel bíró életművet köszöntöttek ma a közgyűlés első felvonásaként a Városházán.
Sportdíj után hosszútávbeszélés Paszternák László atlétaedző, valamint Schmidt József, a helyi könnyűbúvársport doyenje vehette át dr. Kálmán András polgármestertől a Dunaújváros Sportjáért Díjat – az ülésteremben elhangzott (és mellékletünkben közölt) méltatások után Cserni Béla, az önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának vezetője méltatta a két nagyszerű sportember több évtizedes, rendre városunkhoz kötődő életművét.
Aki viszont a szépséges kezdetek után hasonló folytatásban reménykedett, az súlyosan tévedett – tökéletesen bejött viszont (őszinte és mélységes sajnálatunkra) a DO korábbi jelentésében foglalt prognózis a napirendi pontok sorrendjének felértékelődéséről. Volt az ülésnek olyan pillanata ugyanis, amikor úgy tűnt: a verbális iszapbirkózásba bonyolódó felek még a napirend megszavazásáig sem jutnak el az ebédszünetig.
Ehhez persze nemcsak arra volt szükség, hogy bizottsági tárgyalás híján kivegyenek napirendeket (5., 7., 22., és a nagy vitát kiváltó 29. – ez utóbbiról a "Nagy szívás" fejezetben még szót ejtünk), továbbá más tételeket jól megvariáljanak, amely variációs eljárás nyomán a 4. helyet cserélt a 6. napirenddel, a 8. után pedig – sorrendben – 18., 19., 21., 23., 24., 26. következzék, végül a 8. még helyet cseréljen a 9. napirenddel. (És most persze csakis, de tényleg csakis abban reménykedhetünk, hogy nem baltáztuk el jegyzeteléskor a számokat – a menetrend viszont már-már követhetetlenségig kutyulódott, azok a meghívott vendégek például, akik egész az ülés elejére jöttek immár másodszor, egy idő után ráuntak a politikai lózungokkal tűzdelt álságos csetepatéra, s szép kényelmesen elindultak ebédelni. Borzalmasan irigyeltük őket.)
Nagy szívás Nem a napirendi keverés állt azonban az önkormányzati munka szaladó szekerének útjába: hanem, kapaszkodjanak meg, a politikai mocsár. Kezdődött azzal, hogy – érthető okból erős izgalmi állapotban – már a napirend elfogadása előtt heves vita bontakozott ki a Városi Bíróság döntése nyomán meghiúsult helyi népszavazás ügyében. A prímet dr. Dorkota Lajos (Fidesz-CVSZ-Istenkirályság) és dr. Kálmán András (MSZP-Pragmatikuskormányzás) vitte, összecsapásuk a jogi fejtegetések laikusok számára teljességgel érdektelen és masszívan-visszavonhatatlanul érthetetlen fordulataitól egymás ideológiai alapú, ámde kölcsönös ekézésén át egészen odáig terjedt, hogy amikor elfordult róluk a kamera, maszekban (és olykor kacagástól pukkadozva) folytatták.
Az eredmény a jelenlegi többség számára elszomorító, valószínűleg a nem túl ígéretes Egymás Után Két Öngól munkacímmel kerül az önkormányzat-történeti krónikába. Egyrészt, ugye, itt a tegnap hasábjainkon napvilágot látott, érthető okból nagy vihart bírósági verdikt, amely után egyáltalán nem csodálkoztunk azon, hogy dr. Dorkota "a korábban függetlennek mondott bíróság" kifejezésre ragadtatta magát (ami után dr. Kálmán a "helytelen jogi vélemények" titkaiba avatta be az arra fogékonyakat, jómagam ekkor éppen a Kétfarkú Kutya Párt platformjára helyezkedve népmozgalmat indítottam a sajtómunkások körében arról, hogy szavazzunk az Örök életről, de lenne egy módosító indítványom: Örök élet + négy nap).
A mélyütések sorozata ezzel ráadásul nem is ért véget: dr. Kálmán András (forrásaink szerint szabaddemokrata tippet megfogadva) sürgősségi indítványt tett a korábban bizottsági tárgyalás híján a napirendből kivett 29. pont "visszaemelésére" – érvelése szerint ráadásul így az önkormányzat saját hatáskörben rendezheti (a helyi építési szabályzat felülvizsgálata és korrekciója révén) a veszélyeshulladék-tárolás (a szemantikai finomságok iránt nem túl fogékony napirendben, tévesen: veszélyes hulladéktárolás) korlátozásának fogós és a lakosságot okkal-joggal izgató kérdéseit. Miközben azért a kérdés laikusoknak is korrekt magyarázatát hallhattuk (dr. Skaliczky Andrea igyekezett túlbeszélni a platformokon átívelő általános jókedvet), majd megtudhattuk, hogy dr. Dorkota Lajos parafenomén – "átbogarásztam a törvényeket idefelé jövet" –, szép lassan erodálódott újra a demokráciába vetett hit, remény, bizalom; Rohonczi Sándor hiába szorgalmazta a kérdés "szakszerű és biztonságos megoldását", a teremben ülők már sejthették: eldőlt.
S lőn, most nem mennénk bele a kirobbant vita összes részletébe, a lényeg: a Fidesz-CVSZ többség nem méltóztatott észrevenni a politikai csapdát, "ha ti így, mi is úgy" alapon, dafke leszavazták a napirendre vételt, ami után nem csodálkoznánk, ha öles hirdetmények jelennének meg a szocialista ármány újabb ékes bizonyítékaként arról, hogy:
1. A Fidesz dominálta önkormányzati többség csak az országos népszavazás miatt erőltette a helyi referendum ügyét, az a szöveg, hogy itten a helyi szoci-szadi összeesküvés akadályozta meg, hogy a város közvéleménye véleményt nyilvánítson egy ilyen súlyos kérdésben, nem egyéb puszta vádaskodásnál.
2. Egyébként meg a Fidesz-CVSZ többséget minden korábbi ígéret és melldöngetés ellenére egyáltalán nem érdekli, mi is lesz a veszélyes hulladék sorsa, hiszen lám, még a korrekcióra kitűnő alkalmat biztosító napirend tárgyalását is elutasította.
Hát, ne kerteljünk, vagy, ahogy több szájból többször is elhangzott a mai ülésen, beszéljünk őszintén: ez szopás.
A napirend végül ezt az egy tételt nem számítva átment.
Az első napirend Az első napirend tárgyalását 11.33-kor kezdték meg a képviselők, és erről az a régi-régi történet jutott eszembe, amikor szűk baráti körben elindultunk egy megharcolt furgonnal még a hősies kilencvenes években Hollandiába, ám már Perkáta előtt megálltunk enni hajnali egykor, viszont olyan lassan készült a kaja, hogy mire kihozták, addigra lényegében már nem is voltunk éhesek, mert bennünket evett meg az ideg, és fejszámolásban jeles kollégám, akinek a neve e szempontból indifferens most (Boda kapitány) a kocsihoz kifelé menet fölszorozta, hogy ha ebben a tempóban haladunk, akkor két és fél hét lesz az út Amszterdamig, úgyhogy akár írhatunk is reggel egy levelet, ne nagyon várjanak minket a Dam téren aznap este. És még csak nem is kell légipostán küldeni.
Az első napirend ezzel együtt tartogatott izgalmakat, Cserna Gábor humán alpolgármester az önkormányzati szerződések dzsungelében igyekezett rendet vágni, Szepesi Attila az archívum kérdését mantrázta el ismét, majd a Komplex Kft. kontra önkormányzat per kapcsán érdeklődött a létesítmény-üzemeltetői költségekről. Pochner László a gázmotoros erőmű kellemetlen hozadékának vélte az egyre gyakoribbá váló köztérvilágítási gondokat, míg Selyem József MSZP-s frakcióvezető a Molotov-koktélos és gyújtogatásos támadások kapcsán a fenyegetés elleni közös fellépésre buzdította a közgyűlés többi alakulatát (a kezdeményezéshez a Fidesz nevében dr. Dorkota Lajos, a civil oldal részéről az addig feltűnően visszafogottan nyilatkozó Somogyi György csatlakozott – ha tetszik, ez volt a nap eddigi legtökéletesebb pillanata).
Mindezek után előjöttek a régi – ismert – témák: a parkoláskérdés (Dunaferr főkapu, élményfürdő) mellett a már említett Komplex-per ügyében nyújtott be határozati javaslatot az önkormányzati képviseletről dr. Dorkota Lajos, Kiss András a hivatali helyiséghasználat ügyeit firtatta, Pochner László az EHEP-részvények sorsa felől érdeklődött, míg Somogyi városatya és bizottsági elnök a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tárgyában tartott fontosnak egy pontosítást.
Szünet utánra maradt a válaszadás és a válaszokra adott válaszok meghallgatása, az újabb csörték közül kiemelkedett egy ismételt Dorkota-Kálmán párharc, amely során a polgármester határozottan visszautasította a peren kívüli egyezségre vonatkozó feltételezést (a DO tudósító a jogtechnikai érvelés közepette a Kétfarkú Kutya Párt Platformjára helyezkedve az egyezség helyett kettezség kötéséra buzdította a sajtópáholyban helyet foglalókat), miközben dr. Dorkota az elmúlt ciklus vagyonfeléléseit hozta szóba.
A napirendről 14.07-kor szavaztak, elutasították, minden korábbi csúcs megdőlt – ami történt, az alulmúlhatatlan. Legalábbis egyelőre ezt hisszük.
21. | 2008-02-16 12:21:23 Link Válasz Az újjonan kiválasztott ügyvéddel esélye sincs a városnak a nyerésre. Az előzővel sem volt.
Ismerve a helyzetet, 100 % a Komplex nyerési esélye.
Inkább a megegyezésre törekednének a nagyokosok (persze akkor nem lehet lenyúlni az ügyvédi költségből egy petákot sem - ami amúgy piti összeg).
Vagy az eggyesség árából akarnak visszakérni?
22. | 2008-02-16 12:23:26 Link Válasz
A város vérzik, szenved a helyi pártok dulakodásától, talán jó lenne ha már 20-30 évvel később lenne és a mostani balfácán generációt már csak egy rossz emlékként emlegethetnénk.
De jobb lenne, ha a józanéletű városatyák átadnák a szerepet a pártatlan 25-30 éves fiataloknak!
Tiszta meggyződésem, hogy egy pártoktól független, tenniakaró és nem gáncsoskodó fiatal önkormányzattal, sokkal többre menne a város!
Nem lennének régi dolgok, sebek, melyeket felszakítva akadályozzák a haladást. A közelmúlt mocskosságai, annyira megfertőzték a város jelenlegi vezetését, politikai elítjét, hogy képtelenek a közös érdemi munkára.
Sajnos ide jutottunk.
Adják át a helyet a fiataloknak!
23. | 2008-02-16 12:39:23 Link Válasz Ha a MÁV. dolgozói megkapják a 250-ezret fejenként, akkor én is kérek utólag a Dunaferr privatizációjából 250-ezret!
Na és a többi eladásból is!
Minden ami az államé volt, az az enyém, a miénk is volt. Tehát? Elkérhetnénk a részünket.
Vajon a Komplex és az Acél 21 mennyivel jön a lakosságnak?
24. | 2008-02-16 13:17:18 Link Válasz Azt hiszem én mazohista vagyok, mert képes voltam nézni a gyűlést.Először a DS-en próbáltam,de feladtam,mert az a közvetítés iszonyatos (kép,hang,stb.).Majd következett a DTV, itt már jóval normálisabb volt az adás.
No,de ami a közgyűlésben folyik, az tényleg kritikán aluli.Ezek a képviselők nagyon jól tudják,hogy egy-két hozzám hasonló nem normális képes őket nézni,mégis olyan színvonal alatt működnek,hogy az már kétségbeejtő.Ezelőtt azt láttam,hogy a civilek (volt)főszónokát imádattal,semmi és senki másra nem figyelő "művész úr" most mást bámul.Megjegyzem a volt főszónok stílusát nagyon nehezen viselem,de azt el kell ismerni,hogy ért a dolgokhoz nem úgy mint a másik három "csak" gombnyomogató.Ő legalább megmodta az igazat miként nyomul a civil "vállalkozó", ezért menesztették is.
Gondolom az sem tűnik fel senkinek,hogy a Fidesz frakcióban csak és kizárólag Dorkota beszélhet, aki képes azt hinni magáról, hogy milyen jópofa bemondásai vannak.No,de ki szólaljon meg? A magának érettségi bizonyítványt hazudó frakciótársa,aki még a polgármester egyértelmű kérdésére sem képes válaszolni segítség nélkül.A másik oldalon is van kritizálható személy,akinek nem kellene már képviselősködnie.
Hát azt hisszük,hogy ezek, ilyenek képviselnek minket?Tévedés, egészen mást képviselnek,képviselhetnek.Lehet gondolkodni,mennyivel jobb,másobb a város helyzete,mint korábban bármikor.
25. | 2008-02-16 14:16:25 Link Válasz Egyet szeretnék az élettől nagyon! Tünjenek el a Kálmánfélék a városból.Lopjanak máshol,de ne itt!
26. | 2008-02-16 17:48:26 Link Válasz Az még egy darabig nem adatik meg!
doki :)
27. | 2008-02-16 21:36:26 Link Válasz KEndre Olvasom a hozzászólások között:
"Ha a MÁV. dolgozói megkapják a 250-ezret fejenként, akkor én is kérek utólag a Dunaferr privatizációjából 250-ezret!
Na és a többi eladásból is!
Minden ami az államé volt, az az enyém, a miénk is volt. Tehát? Elkérhetnénk a részünket."
Persze elkérhetnéd. Ott voltak a részvények az előző önkormányzatnál, a tied is... elkártyázták.
28. | 2008-02-17 09:43:34 Link Válasz A "NAGY SZíVÁS" az amit az első demokratikus kormányunk tett!
Ki kellett volna osztani az embereknek az állami tulajdon részüket az utolsó fillérig!
Az MDF nem ezt tette, és a hatalmon lévők és a cégek genyó vezetői lenyuták az emberek pénzét. Több ember milliárdos lett, pedig elötte csak egy kopott trabanttal jártak, most ők a faszagyerekek, szégyeljék magukat!
Tudatosan néhány év alatt ellopták az szüleink kínkeserves, izzasztó, gyötredelmes és megalázó munkáik több évtizedes eredményét!
Genyók! Szégyeljétek Magatokat! Most büszkén élhettek ebben az országban, 60-100 milliós villában, több 10-15 milliós terepjárókban feszítve, tőzsdén és ingatlanfedezettel bebiztosítva.
És sajnos, még mindíg nincs vége a rablásnak.
29. | 2008-02-17 14:09:02 Link Válasz A pofátlanság teteje, hogy még ma is akarnak közpénzt! Pedig lenyúlták a volt 26-os sportpályát is fillérekért, /akkor az az összeg az egyszeri embernek egy vagyon volt,de nekik is az lett volna ha nem lopják el közben a pénzünket/ aztán jó pénzért eladták az Intersparnak, a haszon a miénk is lehetett volna.
Most egy szerződés nélküli szolgáltatásért tartja a Komplex a markát.
Kérdem én. A Komplex nem tudta, hogy nincs szerződése? Ha tudta, ha nem, akkor is ez a Komplex kockázata nem?
Egy vállalkozás mindíg kockáztat, vagy bejönnek a dolgok vagy nem.
Egy biztos, évekkel ezelött az állami vagyon lenyúlása sikerült.
Szégyeljék magukat!