2013. május 22. (szerda) - Júlia, Rita
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2008. április 7. (hétfő) 18:07

Rongálások napja

Dunaújváros Online Hírek
Egy élelmiszerüzlet és két gépkocsi esett áldozatul a vandáloknak egy nap alatt – két eset a városban esett, a harmadik ügyében Rácalmáson vizsgálódtak a rendőrök, tudta meg a DO.
Több rongálás ügyében indítottak vizsgálatot a dunaújvárosi rendőrök tegnap, tájékoztatta honlapunkat Szabó Katalin, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mint a részletekről szólva elmondta, a sort egy élelmiszerüzlet kirakatüvegének betörése nyitotta vasárnapra virradó éjjel a Március 15. téren. A rendőrök egy állampolgári bejelentés nyomán vonultak a helyszínre, ahol már csak a betört portált konstatálhatták – a boltból lopási kárról nem érkezett jelzés, a rongálási kár több mint nyolcvanezer forint.
   A fent vázolt eset mellett két gépkocsirongálásnál helyszíneltek a dunaújvárosi rendőrök az elmúlt huszonnégy órában. A városban egy Táncsics Mihály úton lévő parkoltatott Opel Corsa ablakát törte be egy betondarabbal ismeretlen tettes; az indíték ismeretlen, az anyagi kár tizenötezer forint.  Még rosszabbul járt az az autótulajdonos, aki Rácalmáson, a Szigetfő utcában hagyta Suzukiját, mivel kifogyott belőle a benzin. Amikor ugyanis visszament a kocsiért, szomorúan láthatta, hogy távollétében csúnyán "helybenhagyták" a járművet az ismeretlen zsiványok. A rongálás során eltűnt a kocsi első és hátsó rendszáma, betörték az első két lámpáját, valamint a kocsi mind a négy kerekét kiszúrták a vandálok – a kárérték eléri a százezer forintot, mondta a DO-nak a rendőrségi referens.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2008-04-08 07:37:03 Link Válasz Törném le a kezét a baromállatnak az biztos!!!

2. | 2008-04-08 13:04:55 Link Válasz A rongálás során eltűnt a tettes első és hátsó lába, betörték az orrát és fejét, valamint mind a két szemét kiszúrták a tulajdonosok – a kárérték eléri a négy forintot, mondta a DO-nak a rendőrségi referens.



Ezt nem lehetne egyszer olvasni????

3. | 2008-04-08 17:15:45 Link Válasz Rossz ház előtt parkolt , a háziak megmutatták kiéa porta környéke is !

4. | 2008-04-08 17:46:37 Link Válasz Indíték márpedig VAN, adja magát, veszed? POV

5. | 2008-04-08 17:49:26 Link Válasz Úgy csináld mindig, no, a saját kocsimra köpnék-e perpill, v. no? Határozottan.

A faszagyerek a faszával operál. Haverál.

Öböltől a 6-osig. POV

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...(kínál) A lakás tágas jól szeparált, teljesen felújított! CSERE: 1.5-2-szobásra, 2.- emeletig! Hasonlóan felújított... tovább

Összes hirdetés: 2242 db

Apró

Összes hirdetés: 67 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.