
Négyből hárman - sikert sikerre halmoztak! <br> (Archív fotó: DVCSH UBSE)
Az egyik legrangosabb sportszakmai elismerést, az Örökös Magyar Bajnok címet kapta négy dunaújvárosi sportember a Magyar Búvárszakszövetség jubileuma alkalmából rendezett ünnepi ülésen a napokban.
Együtt ünnepeltek A DVCSH UBSE búvárúszói közül Bognár Bernadett, Pernyei Réka, valamint Gurisatti Róbert és László Dezső érdemesült az elismerésre.
A Magyar Búvárszakszövetség az idén ünnepelte megalakulásának negyvenedik évfordulóját, és ez alkalomból még múlt pénteken jubileumi évzárót tartottak Budapesten, a Stefánia Palotában. A négy évtized felidézésekor megemlékeztek az "örökös elsőkről": az első vezetőkről, az első világversenyes érmesről, Szalai Ceciliáról, aki 1968-ban Eb-bronzérmet szerzett, a szegedi Savanya Norbertről, a sportág első hazai vilagcsúcstartójáról – és természetesen Fabó Éváról, a búvárúszók első magyar világbajnokáról, a tragikus sorsú dunaújvárosi sportolónőről.
Díj a sikeres év után Az eredmények ismertetése után a szakszövetség díjainak, így az Órökös Magyar Bajnok címek átadása következett – a honlapunkhoz eljuttatott összegzés szerint uszonyos úszásban 6 férfi és 14 női, míg tájékozódási búvárúszásban 4-4 férfi és női versenyző érdemelte ki az elismerést. Uszonyos úszás kategóriában az Európa-bajnok László Dezső, míg tájékozódási búvárúszásban az Európa- és Világbajnok Gurisatti Róbert, a Világbajnok Pernyei Réka és az Európa-bajnok Bognár Bernadett részesült a kitüntető címben.
1. | 2008-12-31 20:07:24 Link Válasz Gratulálok!
Ha ezt délelőtt tudtam volna, akkor már a Spárban gratuláltam volna. Dezső neked is sok sikert!
Horváth Attila
(Blanka apu)
2. | 2009-01-01 22:21:22 Link Válasz Ez Gyönyörű!
Nagyon gratulálok fiúk lányok! Megérdemlitek!
Vízicsibe
3. | 2009-01-02 17:22:32 Link Válasz Gratulálok mindenkinek! További sok sikert nektek!
Szigeti