Kultúra

Trillás dallamot fúj rajta Az avar korból, a 7–8. századból származó, ép állapotban megmaradt csontfurulyát találtak a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészei Daruszentmiklós határában, az M6-os autópálya Szekszárd–Mohács közötti szakaszán végzett megelőző régészeti feltárás során, tájékoztatta a DO-t Szűcs József, a szakszolgálat kommunikációs referense.
   
   Nincs párja!
   
   A hangszer minden szempontból különbözik a Magyarországon eddig talált, hasonló korból származó furulyáktól. A korábban előkerült hangszerek ugyanis az úgynevezett kettős sípok típusába sorolhatóak, kivétel nélkül madarak csontjaiból készültek, jellemzően körülbelül 18-20 centiméter hosszúak, hat-hat hangnyílással. A daruszentmiklósi lelet ezzel szemben jóval rövidebb – mindössze 11,7 cm hosszúságú –, kecske vagy juh lábszárcsontjából készült, három, egymástól egyenlő távolságra lévő hangképző nyílással ellátott fúvós hangszer.
   Mivel a maga nemében egyedülálló tárgyról van szó, felvetődött a kérdés: milyen módon szólaltathatták meg ezt a hangszert? Megoldást a leletmentést követő, a kísérleti régészet kategóriájába sorolható, de a maga nemében szintén páratlan vizsgálat hozott.
   
   Hangképzések
   
     A legnagyobb kérdése természetesen az volt, milyen hangja van az "ősi" instrumentumnak, és persze az is eldöntésre várt, vajon "egyszerű" furulyáról van szó vagy nádsíppal kiegészítve játszottak rajta. A régészek a legegyszerűbb megoldást választották: avatott szakember kezébe adták a csontdarabot, felkérték Dresch Mihályt, a népi hangszerek világában is otthonosan mozgó, Liszt-díjas muzsikust, próbálja megszólaltatni a hangszer-különlegességet.
   Az szinte azonnal kiderült, hogy önmagában, tartozék nélkül használt furulyáról van szó. Dresch "Dudás" Mihály elemzése szerint egy peremfurulya került elő a leletmentő ásatás során:
   – A hangszer kialakítása erről tanúskodik, úgy kell játszani rajta, mint a pánsípon, de a megszólaltatása nem egyszerű; a csont széle már kissé elkopott, pont ott, ahol fújni kellene. De nagyon szép darab, látni, hogy a fogólyukakat is mívesen munkálták meg.
   Többszöri próbálkozás után szólalt meg az első, magas, éles hang, majd az egyre erősebb fújások után a következő. A muzsikus szerint előfordulhat, hogy nemcsak zenélésre használták:
   – Ha nekiállnék gyakorolni, előbb-utóbb szépen szólna, bár kis mérete miatt nagyon nehéz átfújni, s a rövidségének köszönhető a magas hang is. Lehetséges, hogy jelzősíp lehetett, amivel az állatokat hívták vagy figyelmeztették valami kis trillás dallammal.