
Tisztességel küzdenek!
Sajtóközleményben fordul a város nyilvánosságához a Dunaújváros Sportjáért Közalapítvány, közölte honlapunkkal Pók Ferenc kuratóriumi elnök – a cél a Dunaferr női csapatának megsegítése, az együttes megmentése.
Közös erővel A dunaújvárosi sportbarátokat megszólító felhívás kiemeli, hogy bár a Dunaferr NK együttese a közelmúltban nehéz anyagi helyzetbe került, ugyanakkor a Pécs elleni sorsdöntő összecsapáson fantasztikus sportemberi tartásról tettek tanúságot az együttes tagjai. Mint emlékezetes, a csapat március 13-án kemény küzdelemben, a "beugró" veteránok – Kocsis Erzsébet, Oblisz Anita és a kisgyereke mellől visszatérő Gáspár Gabriella – segítő közreműködésével kiharcolta az első osztályban maradást, ugyanakkor változatlanul rengeteg a bizonytalanság a gárda körül.
A közlemény nyomatékosítja: a mérkőzést megelőzően, majd az összecsapás során végig, és a lefújást követően is tapintható volt a közönség szimpátiája – a sportág iránt elkötelezett publikum lelkes és nagyszámú kiállása a csapat mellett. Ez adta a végső lökést: a szurkolói kiállás arra ösztönözte a közalapítvány kuratóriumát, hogy a csapat megsegítésére, a női kézilabda sport megmentésére nyisson egy alszámlát – hogy közös erővel mentsék meg a csapatot.
Esélyt a túlélésre! Pók Ferenc érdeklődésünkre nyomatékosította: az alszámla biztosítja a befizetett összeg egyértelmű elkülönítését a közalapítvány többi tételétől, ráadásul a szervezet kiemelten közhasznú státusza több kedvező lehetőséget is biztosít a támogatóknak.

Szívvel, lélekkel! (Fotó: DO-archív)
Ha a támogató magánszemély és éves jövedelme nem éri el a 3,4 millió forintot, úgy az adomány 30 százaléka leírható az adó összegéből. Amennyiben gazdasági társaság az adományozó, az adózás előtti eredményét a befizetett összeg másfélszeresével csökkentheti, míg tartós adományozó esetén a fentiek fölött további 20 százalék érvényesíthető az adóalapból a vonatkozó előírások szerint. Így ugyanis tartós adományozásnak minősül a közhasznú szervezet és támogatója által, írásban kötött szerződés alapján nyújtott pénzbeli támogatás (nem magánszemély támogató esetében az értékpapír átadása is), ha a szerződésben a támogató arra vállal kötelezettséget, hogy a támogatást a szerződéskötés (szerződésmódosítás) évében és az azt követő legalább három évben, évente legalább egy alkalommal - azonos vagy növekvő összegben - ellenszolgáltatás nélkül adja. Ebben a képletben nem számít ellenszolgáltatásnak, ha a közhasznú szervezet a közhasznú szolgáltatása nyújtása keretében utal az adományozó nevére, tevékenységére.
Az alszámla szám címe
"Dunaújváros Sportjáért Alapítvány – Dunaújvárosi női kézilabdáért", a támogatók az alábbi bankszámlaszámra utalhatnak:
11736037-20582953. Az átutalás mellett a befizetés lehetséges módja még készpénzzel az OTP bármelyik fiókpénztáránál; készpénzzel a Duneferr NK dunaújvárosi irodájában (Dunaújváros, Vasmű út 13. hétköznap 8.00-15.00 óra között); készpénzzel Dunaújvárosi Polgármesteri Hivatal 7. emelet 704. szobában – hétköznapokon 9.00-16.00-ig, pénteken 14.00-ig.
A közalapítvány kuratóriumának elnöke a DO érdeklődésére nyomatékosította: az összegyűlt pénz felhasználását a kuratórium szigorú elszámolással ellenőrzi, és az NK-val egyeztetve határozza meg a felhasználás konkrét céljait.
1. | 2009-03-24 17:23:06 Link Válasz Természetesen szívesen adok, miután hivatalosa közlik, hogy az NK. Kft. a város, vagy a városhoz kötődő sportegyesület tulajdonába került a a jelenlegi birtokosoktól!
Ez az alap szerintem a legtöbb szurkolónak.
2. | 2009-03-24 17:33:27 Link Válasz Adjatok nyugodtan, majd a medvevadász vigyáz a pénzre
3. | 2009-03-24 17:49:39 Link Válasz Ez vicc?
4. | 2009-03-24 17:55:12 Link Válasz Tisztelt Pók úr!
Az Nk nem a közelmúltban került nehéz pénzügyi helyzetbe.
Az NK vezetésével egyeztetett felhasználást kifejezetten mulatságosnak tartom, azt ismerve ahogyan az NK "gazdálkodott".
Aki a silye-takács párost akarja támogatni persze tegye meg.
5. | 2009-03-24 17:57:31 Link Válasz Nemes gesztus, támogatom, de úgy, ahogy azt az előttem szóló elmondta.
A 3 gyökér eltűnik és minimum visszakerűl a sportegyesülethez a csapat.
De szép is lenne!
Tényleg, Takács tudod már, hogy ebben a játékban kézzel lehet a labdához érni? :-)
6. | 2009-03-24 18:00:12 Link Válasz Támogatom az elképzelést!Jól jön a kezdeményezés.Így apránként ki is lehet venni a csapatot a jelenlegi tulajdonosok kezéből.Mivel alapítványi pénzről van szó,s egy része leírható az adóból ellenőrzik a felhasználását is! Köszönet az ötletért és a megvalósításért.Hajrá és Mindörökké Dunaferr!
7. | 2009-03-24 18:35:55 Link Válasz Poti A jelenlegi tulajdonos hess a francba!
Utána adakozok!
Amúgy milyen bajnokságba indul jövőre a csapat?
8. | 2009-03-24 18:46:33 Link Válasz Én is adnék szívesen de ha visszakerülne az ellopott,elherdált lóvé most nem itt tartanánk.Sajnos ha el is tünne a mostani vezetés olyan lenne mint a gyurcsány,akkor megy el amikor már tönkre tett mindent.És kérdem én tisztelt Pók úr mennyi pénzre számít és mire költené?Ha már adok hadd tudjam mire .
9. | 2009-03-24 19:05:12 Link Válasz Látom,hogy itt egyesek fejében a polgári gondolkodás,az értékek mentése távol áll,mint Makó Jeruzsálemtől.EMBEREK!Fogjunk össze,s ne hitetlenkedjünk,piszkálódjunk.Ez egy nemes cél és igen ,legyünk részesei ennek,ki-ki lehetősége szerint,mert minden számít.A jóindulat is.Most nincs helye személyeskedésnek.Hajrá Dunaferr!
10. | 2009-03-24 19:07:43 Link Válasz Hát igen így elég kevesen fognak adakozni. Ebből nem fogja túlélni a cspat.
Több okból se:
1. Erre a vezetésre kár pénzt bízni. Előbb számoljanak el, hogy mennyi a tartozás, és mennyi fizetségért csinálták a vezetők mindazt, amit műveltek.
2. Az embereknek, a cégeknek alig van pénzük, mindenki a túlélést próbálja elérni.
3. Eddig semmilyen ilyesfajta adakozás nem mentett még meg csapatot.