2013. június 20. (csütörtök) - Rafael
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2009. március 19. (csütörtök) 10:18

Plazmatévé a gyógyszertárból

Dunaújváros Online Hírek
Vagyon elleni bűncselekmények színesítik az elmúlt nap bűnügyi palettáját a városban és környékén, derül ki a megyei rendőr-főkapitányság öszegzéséből. A napi jelentés szerint akadt egy elfogás is.
Gyógyszertár-betörés, kerékpárlopás, fatolvaj magánakciója – és egy elfogás: bőven akadt munkájuk tegnap is a város és a környék rendőreinek, derül ki R. Szabó Ágnes, a megyei főkapitányság szóvivője honlapunkhoz eljuttatott összegzéséből. Betörő járt a gyógyszertárban Perkátán – de az elkövető nem fejfájás elleni szerre utazott a Dózsa György utcai intézményben. Az ismeretlen tettes a váltópénz mellett plazmatévét vitt el az épületből.
   Lopás helyszíne volt a Hajnal utca egyik lépcsőháza is, ahonnan egy értékes kerékpárt loptak el még tegnapra virradó éjjel. A 135 ezer forint értékű járgány előkerült, mégpedig rendhagyó körülmények között: a rendőrök a Balogh Ádám utcai zálogházban találták meg a kétkerekűt – a kerékpárt tulajdonosa visszakapta, a zálogba adó személy felkutatása folyamatban van, tájékoztatta a DO-t a rendőrségi referens.
   Falopás közben értek tetten egy férfit Adony külterületén tegnap kora este. A férfi mintegy 30 ezer forint értékű akácfát kísérelt meg meglovasítani az erdőből – a fát lefoglalta a rendőrség, a gyanúsítottal szemben eljárást indítottak.
   És a végére egy elfogás: a megyei bíróság büntetésvédelmi csoportjának elfogatóparancsa volt érvényben az ellen az ercsi férfi ellen, akit reggel kerítettek kézre a rendőrök a településen. A járőrök a férfit a bíró elé vitték, de a társaságában volt egy fiatal lány, akinek adatait ellenőrizve kiderült, hogy gyermekotthonból szökött meg. A fiatalkorút nevelőjének adták át a rendőrök, áll a honlapunkhoz eljuttatott összegzésben.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2009-03-19 16:13:36 Link Válasz Nem ártana már végre szigorítani a zálogházak működésének szabályozását.

2. | 2009-03-19 17:56:02 Link Válasz kassman

3. | 2009-03-20 09:30:39 Link Válasz Norvég halászok voltak?

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Garázs kiadó

Garázs kiadó(bérbe ad) Béke térhez közel (gázosoknál) aknás, fűtött garázs kiadó. Érdeklődni: 06-70/7035-956 tovább

Összes hirdetés: 2158 db

Apró

Állapotfelmérés NES készülékkel

Szolgáltatás | Kínál

Állapotfelmérés NES készülékkel

Összes hirdetés: 61 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Szabó Erika - Pszichológus
Egészség, szépség
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1015 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.