2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kézilabda

2009. április 15. (szerda) 08:59

Kézilabda: tovább csiszolódni

Dunaújváros Online Hírek
Újabb rangadó vár a Dunaferr SE férfi kézilabdázóira, akik ma délután öt órától a Pick Szeged otthonában lépnek pályára. A mérkőzésnek nincs már komoly tétje csapatunk számára, így a mieink bizakodva, a jó eredmény reményében várják a találkozót.
Közel kéthetes bajnoki szünet után újabb mérkőzés vár ma a Dunaferr SE férfi kézilabdázóira, akik délután öt órától a Pick Szeged otthonában lépnek pályára a Budapest Bank Kézilabda Liga huszonnegyedik fordulójában. A mieink számára már nincs komoly tétje a találkozónak, hiszen Rostáék az elmúlt héten - játék nélkül - bebiztosították az alapszakasz harmadik helyét, Imre Vilmos vezetőedző elmondása szerint mégis nagyon komolyan készültek a mai összecsapásra.
   Mint azt csapatunk szakmai vezetője elárulta, a Szeged elleni mérkőzés elsősorban felkészülési jellegű lesz, hiszen a mieink ezen a találkozón szeretnék tovább csiszolni játékukat, s egyben felkészülni a két gárda bajnoki elődöntőjére is:
   – Az alapszakaszt illetően már nem befolyásolja az eredményt a találkozó, ezért felszabadult, teher nélküli játékot várok a csapat tagjaitól – teher nélkül, felszabadultan játszhatunk, ugyanakkor természetesen igenis lesz tétje az összecsapásnak. Éppen a Szeged lesz az ellenfél az elődöntőben, így a mai meccs a presztízsértéken túl a gyakorlásra, a játékunk csiszolására is remek alkalom. Számomra most az a legnagyobb kérdés, egyben a szegedi vendégjáték fő tétje is, hogy az elmúlt hetekben nyújtott stabil védekezés mellett végre támadójátékban is sikerül-e előrébb lépni.
   Ez persze Imre Vilmos szerint sem lesz egyszerű, mert a Szeged mindig is híres volt kőkemény védelméről, ráadásul a hazaiaknál Vadkerti kivételével minden játékosának szereplésérére számíthat Vladan Matic vezetőedző, s abban is biztosak lehetünk, hogy a fájó KEK-búcsú után még nagyobb elánnal játszik majd a házigazda, hogy ismét maga mellé állítsa közönségét. Együttesünk azonban jó hangulatban, bizakodva várja a ma délutáni mérkőzést, melyen egyértelműen az a célja a Dunaferrnek, hogy egy jó, szoros és sportszerű meccset játsszon a Szeged együttesével.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Eladó kétszobás lakás

Eladó kétszobás lakás(kínál) Eladó egy 2 szobás panel lakás szigetelt épületben, új nyílászárókkal, egyedi fűtés elszámolással.... tovább

Összes hirdetés: 2242 db

Apró

Hitelre lenne szüksége?

Vegyes | Kínál

Hitelre lenne szüksége?

Összes hirdetés: 59 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.