2013. május 24. (péntek) - Eszter, Eliza
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2009. május 6. (szerda) 12:15

Vízilabda: harc az aranyért

Dunaújváros Online Hírek
A bajnoki döntő első mérkőzését játssza ma a DF-Elco nőivízilabda-csapata, mely este hét órától a címvédő Domino gárdáját fogadja a Fabó Éva Sportuszodában, talán mondani sem kell, de győzelmi reményekkel.
Ma este hét órától megkezdődik a bajnoki címet eldöntő párharc a DF-Elco és a fővárosi Domino Honvéd gárdái közt. A finálé első felvonására együttesünk otthonában, a Fabó Éva Sportuszodában kerül sor, s mint minden párharcban, ezúttal is létfontosságú lesz az első győzelem megszerzése.
   Amennyiben a két gárda idei, egymás elleni eredményeit böngésszük, a mieink tűnnek esélyesebbnek az aranycsata első felvonásán, hiszen idén rendre legyőzték hazai környezetben a fővárosi együttest, ami azért is számít óriási bravúrnak, mert a Domino játékosállománya talán egy hajszálnyival erősebb, mint a főiskolásoké. Amint azt csapatunk vezetőedzője, Mihók Attila elárulta, az Eger elleni párharcot követően pihenéssel, majd fizikai felkészüléssel hangolódtak a fináléra, s a felkészülésben komoly segítséget jelentett a Szentes, valamint a junior válogatott elleni edzőmeccsek sorozata is.
   Csapatunk vezetőedzője természetesen a győzelemben bízva várja a ma esti találkozót, bár mint azt elárulta, ehhez a lehető legtöbbet ki kell hoznia magából együttesének. Bár a fővárosiak kerete erősebbnek tűnik, a gárda minden egyes tagja bízik abban, hogy sikerül győzelemre váltani a hazai pálya előnyét, ami azért jelentene hatalmas eredményt, mert a párharc első felvonásának megnyerésével nem csak helyzeti előnyhöz juthatna a csapat, hanem sokkal nyugodtabban játszhatna a három győzelemig tartó döntő további felvonásain. Természetesen nagy szükség lesz a szurkolók támogatására is, így remélhetőleg ma este is telt ház előtt, remek hangulatban ugorhatnak vízbe Primászék, akiknek minden bizonnyal rengeteget jelentene, ha szurkolóik a mérkőzés egészében tudnák őket segíteni a lelátóról.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Minden igényt kielégítő családi...

Minden igényt kielégítő családi...(kínál) 1500m2-es telken helyezkedik el, 220m2-es lakóterülettel rendelkezik, 4 szoba + nappali, több fürdőszoba, 2... tovább

Összes hirdetés: 2210 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.