2013. május 22. (szerda) - Júlia, Rita
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2009. június 24. (szerda) 13:13

Bűnügyi krónika: fenyegető erő

Dunaújváros Online Hírek
Zsarolással és fenyegetéssel is foglalkoztak a rendőrök tegnap városunkban, értesült a DO. A sértett "bűne" az volt, hogy nem vásárolta meg a neki felkínált cigarettát és telefont – két támadója már azért is pénzt kért, mert a szerencsétlen "rabolta az idejüket".
Nem mindennapi ügyben folytatnak vizsgálatot a dunaújvárosi rendőrök, erősíti meg értesüléseinket a megyei főkapitányság honlapunkhoz eljuttatott összegzése – annak ellenére, hogy mint éppen tegnap beszámoltunk róla, a közelmúltban Iváncsán kísértetiesen hasonló bűncselekmény történt. R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint tegnap kora délután egy férfi tett bejelentést zsarolás miatt. A sértett elmondta, hogy két, általa nem ismert két személy szólította le a Piac tér egyik italboltjában. A két férfi cigarettát és telefont kínált megvételre, ám miután nem vett semmit, változott az "alkupozíció": két támadója megfenyegette, hogy fizessen nekik, mert rabolta az idejüket; azt mondták neki, megverik, ha nem fizet. Időközben a sértett értesítette a rendőrséget. A járőrök a helyszíntől nem messze fogták el a nagyvenyimi és dunaegyházi férfit, akik közül az egyiket kihallgatását követően őrizetbe vette a rendőrség. A másik a gyanúsítás terhe mellett ugyan, de szabadlábon védekezik, erősítette meg a rendőrségi referens.
    Két vagyon elleni bűncselekmény is adott munkát a rendőröknek: egy mezőfalvi kávézóból az ablakot befeszítve napi bevételt vitt el ismeretlen tettes, míg az Arany János utcában lévő használaton kívüli üzemből villanykábeleket, radiátorokat vittek el. Az elkövetők a kábelcsatornákat is megrongálták – a lopási kár negyedmillió forint.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2009-06-24 16:53:35 Link Válasz Nem ertem a zsarukat. A 80s evekben az ilyen kocsogoget bevittek a Yardra es felholtra vertek, ezzel garantalva, hogy sose csinaltak tobbet ilyet.

2. | 2009-06-24 17:03:10 Link Válasz Talán azért mert a törvény csak a rendőrökre vonatkozik, a bűnözőknek meg vannak jogaik...

3. | 2009-06-24 18:38:29 Link Válasz Miért nem írják ki az elkövetők származását?

4. | 2009-06-24 19:10:49 Link Válasz De buták vagytok!

Nem halottátok még talán becses Morvai nagyasszonyunkat a rendőri túlkapásokról?

5. | 2009-06-24 19:50:22 Link Válasz Te biztos valami hülye eszdéeszes vagy emeszpés vagy!

6. | 2009-06-24 20:22:38 Link Válasz "Miért nem írják ki az elkövetők származását?"



Talán azért, mert nem nehéz kitalálni.





Szabadlábon védekezik? Oszt milyen indokból kapta meg ezt a kiváltságot?



7. | 2009-06-24 21:10:42 Link Válasz Ugyanmár... telefont és cigarettát árultak...

Mindenféle előítéletesség, meg kirekesztés meg apám f*sza nélkül... kérdéses az elkövetők származása??? :-)

8. | 2009-06-25 07:35:54 Link Válasz Biztos nem brazilok

9. | 2009-06-25 07:49:49 Link Válasz Nem kell kocsmába járni!Viszi a pénzt öli a szürkeállományt,büdös lesz a ruha,meg a haj.

10. | 2009-06-25 07:58:20 Link Válasz Érdekes a sajtó farizeussága.Ha jogaikban érzik sértve magukat vagy a segílykét reklamálják:akkor kisebbségiek,romák.Ha markecolnak,zsarolnak,kábelt lopnak,betörnek,időseket fosztanak ki trükkös módon:akkor nem vállalják származásukat semmi kincsért se.Szeretem az ilyen korrekt,egyenes gerincű népeket.Csodálkoznak,ha a Jobbik népszerűsége parabolapályán emelkedik,a tücskök-drogosok-buzogányok pártfogója (szdsz) a béka feneke alatt tanyázik.Nem is értem miért...

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Város szívében felújított 3...

Város szívében felújított 3...(kínál) Egyedi elosztással rendelkező,felújított három szobás lakás eladó a Széchenyi parkban! Nagy terekkel,... tovább

Összes hirdetés: 2244 db

Apró

ADATRÖGZÍTÉS, SZKENNELÉS

Állás | Kínál

ADATRÖGZÍTÉS, SZKENNELÉS

Összes hirdetés: 58 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.