2009. július 14. (kedd) 08:08
Ercsi rongálás – 1,5 milliós kárral
Dunaújváros Online Hírek
Csak "fel akarták dobni a hangulatot" azok a fiatalok, akik több autóbuszt és kirakatot is megrongáltak még vasárnapra virradóra Ercsiben: a firkálás és karcolás nyomán 1,5 millió forintos kárt okoztak az ifjú "hangulatfelelősök".
Több autóbusz megrongálásáról érkezett bejelentés vasárnapra virradóra Ercsiből, tájékoztatta honlapunkat R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Összegzéséből kiderül, egy helyi vállalkozó két autóbuszát a Panoráma út és Villany utca kereszteződésében, valamint a Volánbusz Zrt. Szent István úton parkoló autóbuszát firkálták és karcolták össze ismeretlen tettesek. Hasonló módon rongálták meg egy fodrászüzlet kirakatát és egy Rákóczi utcai buszmegállót. A vandál elkövetők a két buszban 710 ezer, a Volánbusz járművében 500 ezer, az önkormányzat által kezelt megállóban 200 ezer, míg a helyi vállalkozó által üzemeltetett üzlet kirakatában 110 ezer forint kárt okoztak.
A dunaújvárosi rendőrök forrónyomon indulva, az Ercsiben nemrégiben beüzemelt térfigyelő rendszernek és a település szemfüles rendőreinek köszönhetően még a délelőtti órákban elfogták azt az öt főből álló, nagyrészt fiatalkorúakból verbuválódott társaságot, amelynek tagjai megalapozottan gyanúsíthatóak a cselekmény elkövetésével.
A fiatalok egy helyi társuk születésnapjára érkeztek Budapestről Ercsibe, majd az éjszaka folyamán indultak "körútjukra". Magyarázatuk szerint "ellaposodott" a buli, unatkoztak, és a hangulat feldobása okán eszelték ki a "mókát". A rendőrségi referens kérdésünkre megerősítette: a "hangulatfelelős" ifjak a kihallgatások során beismerték tettüket, az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
1. | 2009-07-14 10:27:31 Link Válasz Micsoda éjszakai élet van Ercsiben. Hiába a város az város.
topi mackó
2. | 2009-07-14 12:30:29 Link Válasz Én is feldobhatom kicsit a hangulatomat?? Mondjuk beterelem őket egy szobába és beb*szok közéjük egy könnygáz-gránátot. Qrja mókás lenne... nekem... :-)))
3. | 2009-07-14 12:44:51 Link Válasz Meg fogják úszni, a kárt nem tudják kifizetni, nem tudják rajtuk behajtatni sem, ki fogja kifizetni? Mi, adófizető magyar állampolgárok!!!
4. | 2009-07-14 13:19:57 Link Válasz Végig járhatják az országot unalomból.Csinálják a balhékat sorra,a magyar normálisan dolgozó állampolgár meg fizeti a károk helyre állítását. Ez a Magyar mentalitás!
5. | 2009-07-14 14:36:35 Link Válasz Ercsiben túl sok a gond a cigányokkal!Felkéne égetni!
6. | 2009-07-14 15:02:38 Link Válasz 10 év múlva a specifikus demográfiai adatoknak megfelelően egész Mo-on ez lesz. Ercsi csak egy lakmuszpapír. Nem baj, nekünk a MG-t kellett betiltani :((
7. | 2009-07-14 19:52:21 Link Válasz nikki Ez a dunaújvárosi lap jobban tenné, ha a saját házatáján nézne szét jobban. Találna ezt-azt, s ezért nem kellene Ercsibe mennie...
8. | 2009-07-14 20:38:14 Link Válasz Amíg felmentést kaphatnak ezek a pajkos ifjak, mert fiatalkorúak, nem is lesz változás. Ezeknek a gyerekeknek vannak szüleik, ők felelősek a csemetéjükért, azok cselekedeteiért.Ha elkezdődne a szülők felelősségrevonása, talán jobban odafigyelnének, talán nem engednék őket ennyire szabadjára.Talán.
9. | 2009-07-15 10:01:46 Link Válasz Antisziciális faj,képtelen a beilleszkedésre és az alkalmazkodásra.
10. | 2009-07-15 10:41:16 Link Válasz S. Gábor Kedves nikki!
Talán azért foglalkozik ez a lap a Sziréna alrovatban Ercsivel, mivel az Ercsi rendőrőrs is a Dunaújvárosi Rendőrkapitánysághoz tartozik.