2013. május 19. (vasárnap) - Ivó, Milán
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2009. július 10. (péntek) 08:58

Ercsi verekedés: már tizenegy

Dunaújváros Online Hírek
További személyek azonosítása és elfogása történt meg az elmúlt hétvégén történt ercsi csoportos garázdaság ügyében, értesült a DO. Az eljárásnak jelenleg már tizenegy gyanúsítottja van, közölte a megyei főkapitányság szóvivője.
Tizenegyre növekedett a honlapunk hasábjain is összegzett – nagy indulatokat kiváltott – ercsi tömegverekedés gyanúsítottjainak száma, erősítette meg R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint arról korábban elsőként beszámoltunk, vasárnapra virradó éjjel fiatalok egy csoportja összetűzést kezdeményezett egy ercsi sörözőben, a tíz fő körüli társaság látszólag minden ok nélkül támadt az egység vendégeire, akik közül ketten súlyosan, ketten könnyen sérültek.
    A dunaújvárosi nyomozók a bejelentést követően haladéktalanul megkezdték a verekedők kilétének megállapítását és eljárás alá vonását, miután az Ercsiben történtekről vasárnap hajnalban értesültek: még vasárnap három személy azonosítása történt meg, a tizennyolc, illetve tizenkilenc éves iváncsai férfit másnap őrizetbe vették a nyomozók, majd egy személyt kihallgatását követően szabadítottak (róla kiderült, hogy cselekvőképtelen).
    Ezt követően további három személy azonosítása történt meg, ennek nyomán két tizenhét éves ercsi és egy huszonegy esztendős iváncsai fiatalt állítottak elő a rendőrök, őket gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételükre is intézkedtek. A rendőrségi összegzésből kiderül, a huszonegy éves iváncsai lakos kivételével valamennyien büntetlen előéletűek.
    A rendőrségi szóvivő már korábban is jelezte: nem ért véget a kutatás, a verekedés kapcsán további két személy azonosítása történt meg (egy húsz és egy huszonnégy éves férfi felkutatása azonban eddig nem járt eredménnyel),  s a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói tovább folytatták a verekedésben részt vett személyek beazonosítását, elfogását és eljárás alá vonását.
    Úgy tűnik, sikerrel: R. Szabó Ágnes kérdésünkre elárulta, a csoportosan elkövetett garázdaság ügyében indított büntetőeljárás felgöngyölítésén során immár tizenegyre nőtt a gyanúsítottak száma, közülük négy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, egy fiatalkorú szabadlábon védekezik, míg hat személy bűnügyi őrizetbe került.
12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...(kínál) A lakás könnyen megközelíthető, bolt, buszmegálló, iskola pár perces közelségben. tovább

Összes hirdetés: 2239 db

Apró

Hirdetési Kampány

Vegyes | Kínál

Hirdetési Kampány

Összes hirdetés: 63 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.