
Volt ok az örömre!
Három megméretésre voltak hivatalosak a közelmúltban a DVCSH UBSE versenyzői. A "sorozat" első állomására a horvátországi Fuzine-ben került sor, ahol a Világ Kupa sorozat második állomásán ugrottak vízbe a dunaújvárosi búvárok.
Éremhalmozás
A férfiak versenyében László Dezső 5 bójás versenyszámban a dobogó második fokára állhatott fel, míg a találkozás versenyszámban újabb ezüstéremmel gazdagodott a dunaújvárosi csapat, melyet László Dezső, Gurisatti Róbert, valamint Bognár Roland alkotott. A hölgyek 5 bójás versenyszámában Bercsényi Kinga az ötödik helyen ért célba, míg találkozás versenyszámban Bognár Bernadett, valamint Bercsényi Kinga, két budapesti búvárúszóval kiegészülve a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
Az éremhalmozás folytatódott az első hazai válogató versenyen, a július első hétvégéjén megrendezett Csepel Kupán is, ahol az egyesület versenyzői tizenhárom medáliát szereztek. A férfiak mezőnyében, szlalom versenyszámban Gurisatti Róbert az első helyet szerezte meg, mögötte csapattársa László Dezső ért célba. 5 bójás versenyszámban Gurisatti Róbert ezüstérmet nyert, míg csillag gyakorlatban László Dezső a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A nők viadalában Bognár Bernadett mindhárom egyéni számban, 5 bóján, Szlalomon, valamint csillag gyakorlatban aranyérmet nyert, míg Bercsényi Kinga csillag gyakorlatban szerzett bronzérmet. Az egyesület ifjúsági versenyzői közül Gurisatti Lilla mindhárom egyéni versenyszámban ezüstéremmel gazdagodott, míg a fiúknál Bognár Roland csillag gyakorlatban aranyérmet nyert.
A válogatón is taroltak Az elmúlt hétvégén újabb feladat várt a dunaújvárosi versenyzőkre, akik ezúttal Ócsán, a hazai válogató verseny második fordulóján vettek részt, s végül tizennégy érem mellett a csapatverseny második helyét is megszerezték a viadalon.
Nőknél Bognár Bernadett mindhárom versenyszámban az első helyett szerezte meg, míg Bercsényi Kinga a dobogó harmadik fokára állhatott fel 5 bója, csillag, szlalom versenyszámokban. A férfiak viadalán Gurisatti Róbert ezüstérmet nyert szlalom és csillag gyakorlatban, László Dezső ezüstérmet nyert 5 bóján, és a dobogó harmadik fokára állhatott fel csillag gyakorlatban. Az ifjúsági korosztályban Bognár Roland két aranyérmet nyert 5 bóján és szlalom versenyszámokban, míg a lányoknál Berekméri Dóra bronzérmet nyert szlalom versenyszámban, Berekméri Eszter pedig a dobogó második fokára állhatott fel 5 bóján.
A tájékozódási búvárúszók következő versenye július végén az Amphora Kupa lesz, majd ezt követően az Országos Bajnokság vár a DVCSH úszóira, míg az egyesület uszonyos úszói közül a Gurisatti-lányok a XI. Junior Uszonyos- és Búvárúszó Európa-bajnokságon állnak rajthoz.
Nincsenek hozzászólások