2013. május 25. (szombat) - Orbán
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Hírek

2009. augusztus 12. (szerda) 14:58

Augusztális 2009: vidám ünnep előtt!

Dunaújváros Online Hírek
A tizenharmadik alkalommal sorra kerülő Fúvószenekarok és mazsorettek nemzetközi találkozója mellett számos programmal, sportolási és szórakozási lehetőséggel várják az érdeklődőket az Augusztális 2009 nevű rendezvénysorozat szervezői.
Táncra perdül!
Táncra perdül!
Sajtótájékoztató keretében ismertette ma elképzeléseit az augusztus 20-i ünnepség programjairól az Augusztális 2009 nevű rendezvénysorozat szervezőbizottsága. A tájékoztatón a DO is jelen volt, s az elhangzottak mellett a részletes programot is megosztjuk olvasóinkkal.
   
   Minden készen
   
   A kétnapos programkavalkádra már minden készen áll, a szervezők is felkészültek, így minden adott ahhoz, hogy egy felejthetetlen, s jó hangulatú rendezvényen ünnepelhessenek az érdeklődők, árulta el a sajtótájékoztató elején Gombos István, az Augusztális 2009 szervezőbizottságának elnöke. Mint azt megtudtuk, az idei rendezvény főműsorszámaira a "felújított" Szalki-szigeten kerül sor, mely minden igényt kielégítően várja a résztvevőket, s azokat, akik nemzeti ünnepünket kényelmesen, jó hangulatban szeretnék eltölteni.
   A technikai kérdésekkel kapcsolatban megtudhattuk, hogy az idei ünnepségsorozatra huszonhatezer példányban küldtek ki meghívót a város lakosainak, s bár az autóközlekedést a sziget felé nem korlátozzák, lehetőség szerint inkább az sűrített buszjáratokat vegyék igénybe azok, akik lelátogatnak az ünnepségre. Megtudhattuk azt is, hogy az Augusztális 2009 költségvetésére ötmillió forintot határozott elő az önkormányzat, ám mivel a sziget felújítására ebből a keretből nem költöttek, így az egészet a minél színvonalasabb programokra költhették a szervezők.
   
   Szerdai fesztivál
   
   Bár a meghívón, valamint a programterven mindenki megtalálhatja majd, a rendezvénysorozat augusztus 19-én, a Fúvószenekarok és mazsorettek XIII. nemzetközi találkozójával veszi kezdetét. A program szerint délután fél öttől menetzenével és mazsorett felvonulással jutnak el a résztvevők a térzene helyszínére, a Dózsa mozi előtti térre. Itt a fesztivál ünnepélyes megnyitóját követően mazsorett produkciók, térzene és táncházi programok várják az érdeklődőket, egészen este fél tízig, a nap hivatalos zárásáig. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, a felvonulás ideje alatt (fél öttől, körülbelül másfél órán át) forgalomkorlátozás lesz érvényben a Vasmű úton, így ez idő alatt a kis Vasmű útra terelik a forgalmat. Műsorra vár! (Illusztráció: DO-archív)
Műsorra vár! (Illusztráció: DO-archív)
Az idei fesztiválra minden meghívott és jelentkező zenekar és mazsorettcsoport érkezését várják a szervezők, akik elárulták azt is, hogy egy a székesfehérvári Királyi Napokon szereplő thaiföldi tánccsoport is elfogadta a meghívást a jövő hét szerdai rendezvényre.
   
   Ünnepi programok
   
   Látnivaló természetesen egy nappal később, augusztus 20-án is lesz bőven, ezúttal már a Szalki-szigeten. Bár reggel még a város több pontján zenés ébresztőt tartanak a fesztiválon résztvevő fúvószenekarok, délelőtt fél tizenegytől a Vasas táncegyüttes műsorával, valamint Dr. Kálmán András polgármester ünnepi beszédével, s az ünnepi kenyér megszegésével veszi kezdetét hivatalosan is az ünnepi programsorozat. Mely aztán bőven ad lehetőséget a szórakozásra, kikapcsolódásra a látogatóknak, hiszen idén is nagyon sokrétű program várja a Szalki-szigetre kiruccanókat.
   A számtalan koncert mellett (többek közt az LGT Emlékzenekar, Póka Egon Experience, Szélkiáltó Együttes) egész napos programok, kirakodóvásár, játszóház, technikai bemutatók várják az ünneplőket, akik a Szent István Kupa keretében strandfoci, strandröplabda, strandkézilabda mérkőzéseket is megtekinthetnek. Mint arról már beszámoltunk, ekkor kerül sor az Újvárosi Ötpróba második, vízi tusájára is, ahol különböző vízi járművekkel teljesíthetik a számukra kijelölt távot a sportolás szerelmesei. A csütörtöki program egyik főattrakciója természetesen az este kilenc órakor kezdődő tűzijáték lesz, mely után a Coco-Loco, míg végezetül a Fun Company együttes koncertje zárja a vélhetően remek hangulatú ünnepet.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2009-08-12 15:06:56 Link Válasz agyas nem győzöm elégszer hangoztatni:

hastánc legyen, mer az FONTOS!!!

2. | 2009-08-12 15:39:02 Link Válasz PEDRO70 A PROGRAMOK JÓK....ISMÉT B.FÜREDEN NÉZEM A TÜZIJÁTÉKOT.

3. | 2009-08-12 18:00:12 Link Válasz 26000 meghívó? Van itt pénz kérem szépen.

Igaz, hogy én még nem kaptam.

De nem nagy baj.

Kivonulok a kertbe egész hétre távol a város zajától.

Csend, nyugalom, madárcsiripelés, egy pár jó könyv.

Aki a rendezvényeket választja jó szórakozást kívánok.



4. | 2009-08-12 18:38:08 Link Válasz Ez aztán színvonalas program.... :(

5. | 2009-08-12 19:10:45 Link Válasz 20.-án én nem szoktam elmenni erre az ünnepre,tapasztalatom szerint ekkor van a legtöbb részeg fiatal(lányok üvegből isszák a bort, s már a fiúk is összecsókolóznak) A tüzijátékot jól lehet látni a Dunaparti kutyafuttatóről. Viszont aug.21.én Rácalmáson a kúriában 18 órától Bikini koncert lesz, ha esetleg valaki lemaradt a múltkori a kései kezdés miatt.

48-as

6. | 2009-08-12 20:53:54 Link Válasz "Ez aztán színvonalas program.... :("





Majdnem olyan mint a május1, vagy a vasasnap.

Majd lssan rájönnek az emberek, hogy az ilyen össznépi programok egy idő után nem tudnak újat mutatni.

7. | 2009-08-13 08:20:02 Link Válasz Úgy gondolom, ha valakinek semmi se jó, az valóban ki se dugja az orrát otthonról.

Ha van valami program a városban az a baj, ha nincs az a baj. Ha ilyen zene van az a baj, ha amolyan, az a baj. Ha ilyen tánc van.........

8. | 2009-08-13 10:04:51 Link Válasz 8.20-as, én nagyon szeretem a rendezvényeket a városunkban, kimondottan a koncerteket. És szeretném, ha legalább a nagyobb ünnepeken színvonalas program lenne... de nincs! Vagy csak ritkán. Ez van. És igen, ilyenkor nem is megyek ki. Ha egyszer már változatosabb lenne, nem mindig minden alkalomkor ugyanaz, akkor talán élvezetes lenne.

9. | 2009-08-13 10:20:05 Link Válasz maradok a rácalmási programoknál:) itt fellép Crystal,Bikini marót viki,és 10 kor tűzijáték majd utána utcabál:))

10. | 2009-08-13 10:49:35 Link Válasz 5-6 együttes + sportprogram + tüzijáték = 5 millió? Nem drága ez egy kicsit? Én sem kaptam meghívót, szerintem erre felesleges is volt költeni (ha egyáltalán...). Mondjuk pozitívum, hogy kissé igényesebb zenét próbáltak összehozni.

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Cikkek

Augusztális – itt is, ott is jeles
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Hold utcában 1+2 fél szobás...

Hold utcában 1+2 fél szobás...(bérbe ad) Hold utcában 1+2 félszobás lakás kiadó! Részben bútorozott. Iskola, bölcsőde, óvoda, Interspár közelében.... tovább

Összes hirdetés: 2216 db

Apró

ACER Laptop

Műszaki cikk | Kínál

ACER Laptop

Összes hirdetés: 69 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.