2013. május 19. (vasárnap) - Ivó, Milán
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2009. augusztus 13. (csütörtök) 10:20

Sziréna: lopások napja

Dunaújváros Online Hírek
Napszemüveg és motorlopás miatt kellett intézkednie szerdán a dunaújvárosi rendőröknek, akik egy, a Komáromi Városi Bíróság által körözött dunaújvárosi fiatalt is előállítottak.
Elsősorban lopások miatt kellett intézkednie a tegnapi nap folyamán a helyi zsaruknak, akiket először az egyik dunaújvárosi nagyáruházba hívtak az eladók, ahol egy negyvenhárom éves férfi próbált meg eltulajdonítani egy napszemüveget. A tettes a napszemüvegen lévő áruvédelmi szerkezetet fogóval levágta, majd fizetés nélkül szeretett volna távozni a boltból, ám a biztonsági őrök tetten érték. A közel nyolcezer forintos lopási kár így megtérült, ám a férfit ennek ellenére előállították a kapitányságra, ahol lopás miatt indult eljárás vele szemben.
   Nagyvenyimről már sokkal nagyobb értékű lopásról érkezett bejelentés, ahol egy, az Erdősor utcai családi ház elől pattintottak meg ismeretlenek egy KTM 625 SC típusú motorkerékpárt. Bár a motor a forgalomból ki volt vonva, s rendszámmal sem rendelkezett, a lopással mégis egymillió forintos kárt okoztak tulajdonosának.
   A Komáromi Városi Bíróság körözte azt a 20 éves dunaújvárosi férfit, akit tegnap kora délután vontak ellenőrzés alá a rendőrök a Pince soron. Miután az igazoltatás során kiderült hogy a férfit körözik, a rendőrök azonnal őrizetbe vették, tájékoztatta a DO-t Németh-Kész Mónika rendőr-százados, a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2009-08-13 12:25:38 Link Válasz Lopás miatt biztos nem indítanak eljárást, 20.000 forint alatt szabálysértési eljárás van, aminek a büntetése figyelmeztetés lehet vagy 3.000 - 100.000 forintig terjedő pénzbüntetés.

2. | 2009-08-13 12:26:07 Link Válasz Mármint a napszemüveg esetében...

3. | 2009-08-13 13:08:33 Link Válasz De jól vagy kiképezve!!!!!!!!!!!!!!!

4. | 2009-08-13 13:38:12 Link Válasz Vagy te nem vagy elég tájékozott!

Mert aki a szemüveget lopta volna el, az biztosan tudta,hogy ez csak szabálysértés, ne félj!

5. | 2009-08-13 13:52:44 Link Válasz Attól, hogy szabálysértés, nagyon okos tudálékos, annak még az a neve a Szabálysértési Törvényben, hogy tulajdon elleni - azaz lopás - szabálysértés

6. | 2009-08-13 20:21:22 Link Válasz remélem még megérem azt a törvényi változást h.ki lehessen tiltani a városból a tetves garázdákat és gyilkosokat.komcsi időben zenerkarokat tiltottak ki megyékből,most a bűnöző patkányt óvja az ultralibeláris magyart kirekesztő csőcselék.

7. | 2009-08-13 20:25:48 Link Válasz 2009-08-13 13:52-nek:



Te meg mit kötözködsz itt. Az a lényeg, hogy az elkövető tisztában van vele, hogy legrosszabb esetben is csak pénzbüntetést kap nem börtönbüntetést, nincs bírósági eljárás sem.

Ahelyett, hogy levágnák az ilyennek a kezét.

8. | 2009-08-13 20:27:21 Link Válasz Szoláriumozott svéd cserediákok vicceltek!

9. | 2009-08-13 20:27:22 Link Válasz Mert itt már mindenkinek vannak JOGAI. A törvény ezért vagy azért kimagyaráz.

48-as

10. | 2009-08-13 21:20:44 Link Válasz Csak annyit, hogy az áruvédelmi szerkezet fogóval történő levágása dolog elleni erőszaknak minősül, így a cselekmény szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség lesz, ami már bűncselekmény...

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...(kínál) A lakás könnyen megközelíthető, bolt, buszmegálló, iskola pár perces közelségben. tovább

Összes hirdetés: 2239 db

Apró

Hirdetési Kampány

Vegyes | Kínál

Hirdetési Kampány

Összes hirdetés: 63 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.