
Ugrásszerű változásra volna szükség!
Hangzatos címmel – "Óvjuk Dunaújváros évhajlatát!" – rendezik meg az elmúlt évek hagyományát követve szeptember 22-én, kedden az Európai Autómentes Nap akciójához csatlakoz programot a városban.
Programhegyek – reggeltől Az Európai Unió felhívásához csatlakozva az önkormányzat Építésügyi és Környezetvédelmi Iroda Környezetvédelmi csoportja, valamint az Ifjúsági és Sport Iroda szervezi az autómentes napot, amelynek helyszíne ezúttal a Városháza tér, valamint az Intercisa Múzeum előtti parkoló lesz. A programsorozatra kedden délelőtt kilenc órától délután háromig várják a vendégeket – szó szerint színes és mozgalmas eseményekkel. (A jelzett területen reggel hat és délután öt óra között útlezárásokra készülhetnek a közlekedők.)
A sort a város óvodásai kezdik – a legkisebbek az egészség, a környezetvédelem és a természet szépségeit foglalják rajzba a Városháza téren rendezendő aszfaltrajzversenyen.

Tekerj a térre!
A megmozdulással párhuzamosan – szintén kilenctől – kerékpáros ügyességi pályán tekerhetnek az akció vendégei; a hibátlanul teljesítőket azonnal ajándékkal traktálják, ráadásul a résztvevőket környezetvédelmi totó is várja, egészen délután fél háromig.
Közlekedj okosabban! A folytatás is érdekesen alakul: előbb "Védjük Dunaújváros éghajlatát!" címmel kezdődik az iskolák kerékpáros felvonulása és találkozója a téren, majd fél háromtól már az ajéndéksorsolás kezdődik – a már említett totó kitöltői közül kerülnek ki a szerencsés nyertesek, a fődíj, hát persze, értékes kerékpár lesz!
És végül még egy "érv" a környezetvédelem és a közösségi közlekedés mellett: az Alba Volán Zrt. Dunaújvárosi Üzemigazgatósága az autómentes napot rendkívüli akcióval ünnepli. Mint Tóth Ferenc, az üzemigazgatóság személyszállítási üzemvezetője a DO érdeklődésére megerősítette, szeptember 22-én, kedden egész nap ingyenes közlekedést biztosítanak a város helyi autóbuszjáratain.
1. | 2009-09-21 18:20:23 Link Válasz kroonstadt Arcfestés legyen ám kisgyerekeknek,mert az ki nem maradhat!
-jó nagy idiótaság-
2. | 2009-09-21 19:19:56 Link Válasz butuska Valamikor (2009. szeptember 21. 18:20) kroonstadt írta:
Arcfestés legyen ám kisgyerekeknek,mert az ki nem maradhat!
-jó nagy idiótaság-
miért! a gyerekek élvezik! és néha elég jó kis remekművek készülnek!
3. | 2009-09-21 19:31:37 Link Válasz Hastáncot is akarunk!!
4. | 2009-09-22 17:32:14 Link Válasz Autómentes nap... kedd délelőtt, a gyerekek csoportosan igyekeznek a Városháza térre. A Kis Vasmű úti járdaszakaszon autó pöfög, útban vannak neki a gyerekek. Mivel magas a járdaszegély, úgy dönt, az Ibolya virágbolt előtt végigmegy a járdán a rendelőig... vagyis eddig követtem a szememmel. De ma már nem kuriózum a füvön és a járdán haladó autó, pl. a Szórádon, kockaházak mögötti területen, de ki figyel oda...