2009. november 25. (szerda) 16:43
Hivatalosan is az ÁNTSZ oltóközpontja lesz közel egy hónapon át a Szent Pantaleon Kórház, értesült a DO: az intézmény, ahol egyébként információink szerint a dolgozók fele már beoltatta magát, péntektől kapcsolódik be a december második feléig tartó programba.
Az ország közel 200 egészségügyi intézménye, köztük a Szent Pantaleon Kórház is az ÁNTSZ kijelölt oltóközpontja lesz november 27-től december 22-ig, tájékoztatta a DO-t Kovács Bettina, a dunaújvárosi intézmény kommunikációs munkatársa.
Már oltanak pénteken
A dunaújvárosi kórházban az infektológia épületben a régi ambulanciát jelölték ki oltópontnak: a helyiség a gazdasági bejáraton keresztül, vagyis a kórház Duna-part felőli bejáratán közelíthető meg, és hétköznapokon reggel nyolctól este nyolc óráig várja az ügyfeleket.
A DO-hoz eljuttatott intézményi tájékoztató betűhíven idézi az ÁNTSZ idevágó közleményét – íme: "Magyarországon az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a folyó év 46. hetében meghaladta a lakosság 200 százezrelékét, ezért szükségessé vált az országos járvány kihirdetése. Annak érdekében, hogy az új típusú influenzával szemben minél magasabb arányú legyen a lakosság átoltottsága, rendkívüli oltópontok kezdik meg működésüket. (...) A második ütemben 2009. november 27. 08:00 -tól az oltópontok száma bővül: összesen közel 200 oltóponton vehetik igénybe a lakosság a térítésköteles oltást."
Az Országos Tisztifőorvos rendelete alapján az oltópontokon 3000 forint térítési díj ellenében kell beoltani a személyeket.
A dolgozó közel fele oltatott
A H1N1 témához kapcsolódó kórházi hír az is, hogy a kórházi dolgozók fele beoltatta magát, tájékoztatta a DO-t Kovács Bettina: mint kiemelte, a hazai és nemzetközi járványügyi szakértők szerint az H1N1 vírus komoly és jelentős veszély, akár világjárványt okozhat. A honlapubnkhoz eljuttatott kórházi közlemény szerint a pandémia kialakulásával nagy teher hárulhat a gyógyító intézményekre – különösen az intenzív és sürgősségi ellátás területén –, hiszen előfordulhat, hogy az alapellátás nem bírja a terhelést; különösen a karácsony és újév veszélyes ilyen szempontból.
Az egészségügyi ellátó intézményeknek, így a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórháznak is, már korábban influenza intézkedési tervet kellett készíteniük a tömegesen megbetegedettek egészségügyi ellátásának biztosításához. A tervet minden évben aktualizálják a változó körülményeknek megfelelően.
Járvány esetén nagyon fontos az egészségügyben dolgozók immunizációja: egyrészt azért, hogy munkaképesek maradjanak, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, másfelől az is fontos szempont, hogy ne jelentsenek fertőző forrást a betegek számára.
A H1N1 elleni védőoltást önkéntesen kérhették a dunaújvárosi kórház dolgozói – az eddigi adatok szerint a menedzsment és a főorvosi kar, az infektológiai osztály oltáspárti, és a dolgozók közel fele is beoltatta magát; tegnapig a közel 900 munkatárs közül 414 fő kérte az egészségügyi dolgozóknak ingyen járó vakcinát.
21. | 2009-11-27 08:59:57 Link Válasz Nincs itt baj! Csupán annyi,hogy orbán és bandája kimaradt a nyereségből......
22. | 2009-11-27 09:20:14 Link Válasz "...továbbra sem tudni kinek a számlájára folyik a vakcinagyártás milliárdos bevétele. Az egészségügyi miniszter az APEH-el vizsgáltatná meg, hogy a többségében ciprusi tulajdonú Omninvest offshore cégnek minősül-e. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke viszont kezdeményezte a testület összehívását hétfőre, hogy kiderüljön, milyen nemzetbiztonsági eszközöket vett igénybe a kormány a cég hátterének vizsgálatakor és miket tudott meg például tulajdonosi összetételéről."
Egyet lehet találni, kik lehetnek a tulajdonosok!!!!