2013. május 24. (péntek) - Eszter, Eliza
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kézilabda

2010. január 31. (vasárnap) 16:36

Kézilabda: kiütés a fővárosban

Dunaújváros Online Hírek
Könnyed, huszonhat gólos győzelmet aratott a Hunnia elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi NKKSE nőikézilabda-csapata. Együttesünk az első percektől kezdve dominált a mérkőzésen, s ilyen arányban is megérdemelten nyerte újabb bajnokiját.

Hunnia KSK – Dunaújvárosi NKKSE
      18-44
(10-21)

DNKKSE: Győri, Balogh B. 8, Takács D. 7, Takács F. 4, Gáspár 3, Ferling 8, Nagy I. 2. Csere: Pisák (kapus), Sári 5, Felső, Erdősi 6, Berta 1. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

Biztos sikerrel kecsegtető mérkőzés várt szombaton a Dunaújvárosi NKKSE női kézilabdázóira, akik délután három órától a sereghajtó Hunnia gárdája ellen játszották le újabb bajnoki mérkőzésüket.
   
   Még az ág is
   
   A vendéglátók együttesét sajnos az elmúlt hónapokban utolérte a pénztelenség, kulcsjátékosai távoztak, így egyértelműen a mieink számítottak a mérkőzés favoitjának.
   Ennek megfelelően esélyeshez méltó módon, gólerősen kezdte a találkozót együttesünk, s három perc alatt három góllal húzott el vetélytársától, s a továbbiakban sem adott semmi esélyt ellenfelének arra, hogy sikerüljön nyílttá tennie a meglehetősen egyoldalú csatát.
   Rapatyi Tamás tanítványai az első negyedóra végén már hat találattal álltak jobban, mint a házigazdák (4-10), s a "tizesre" sem kellett sokat várni, hiszen huszonkét percnyi játékot követően már ekkore mérvű dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (6-16).
   A játékrész utolsó hét-nyolc percében már nem volt akkora fölényben együttesünk, mint korábban, ám a hajrát is sikerült egy góllal megnyernie, így a második félidőben már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban hozzák a győzelmet Ferlingék (10-21).
   
   Esélyt sem adtak
   
   A térfélcserét követő első pár perc újra kiegyenlítettebb játékot hozott, szerencsére nem sokáig, mert az ezt követő időszakban egymás után kilenc gólt szereztek a mieink úgy, hogy időközben egyet sem kaptak, s a 44. percben már megvolt a "húsz közte" is (12-32).
   Rapatyi Tamás ekkor már minden benevezett játékosának lehetőséget adott a játékra, de a különbség így sem csökkent a két gárda között, sőt, a továbbiakban is nagy fölényben játszottak a mieink, akik végül huszonhat találattal, 44-18 arányban győzték le jobb sorsra is érdemes ellenfelüket.
   Vagyis: a dunaújvárosi lányok még a biztosnál is biztosabban szerezték meg az előzetesen is kötelezőnek számított két bajnoki pontot.

Hozzászólások

Új hozzászólás

21. | 2010-02-03 11:00:56 Link Válasz Csak a nemzetközi versenyeket figyeljük,mivel a nemzetközi versenyben segiti az mksz a Győrt a finomra hangolódásban.

Én meg azt mondom,ami igazán el rohadt,a válogatott,az sokkal nagyobb szakmai elismerés,mint a bl.

Sinka kereszttüzben,most célzott rá(férfi égés)



Gin 2003-ban,2009-ben,óriási magyar tömegek elött vesztett.

2000-ben Farkas Andi volt a number one.

Gin sem áll olyan jól,mint gondolnánk.

Vérten,Görbicz a rekorder.Mind a 6-nál ott volt.

A légiósaik közül is ott volt a Brade,majd késöbb a spiridon.



ugye,az alapról beszélek.

Ezért van igazam,amikor azt mondom,nekik nagyon nagy nyomás van az előzmények kapcsán.

minél többször próbálják,annál nagyobb félelem is van bennük,hogy sikerül e.

Szerintem ezért kell tisztelni a nyerteseket és a feltörekvő csapatokat.

A héndbalón beteg emberek vezetik őket félre,avval hogy minden rendbe van,te vagy a cool.

ennyi.

22. | 2010-02-03 11:00:56 Link Válasz Csak a nemzetközi versenyeket figyeljük,mivel a nemzetközi versenyben segiti az mksz a Győrt a finomra hangolódásban.

Én meg azt mondom,ami igazán el rohadt,a válogatott,az sokkal nagyobb szakmai elismerés,mint a bl.

Sinka kereszttüzben,most célzott rá(férfi égés)



Gin 2003-ban,2009-ben,óriási magyar tömegek elött vesztett.

2000-ben Farkas Andi volt a number one.

Gin sem áll olyan jól,mint gondolnánk.

Vérten,Görbicz a rekorder.Mind a 6-nál ott volt.

A légiósaik közül is ott volt a Brade,majd késöbb a spiridon.



ugye,az alapról beszélek.

Ezért van igazam,amikor azt mondom,nekik nagyon nagy nyomás van az előzmények kapcsán.

minél többször próbálják,annál nagyobb félelem is van bennük,hogy sikerül e.

Szerintem ezért kell tisztelni a nyerteseket és a feltörekvő csapatokat.

A héndbalón beteg emberek vezetik őket félre,avval hogy minden rendbe van,te vagy a cool.

ennyi.

23. | 2010-02-03 11:06:56 Link Válasz Elnézést,kétszer ment be.

Szóval,én igy láttom a nemzetközi versenyeket,mivel azért már sok viz lefojt a Dunán.

Egy sportolonak az a dolga,hogy higyjen magába,de segiteni kell őket pszichésen is,nem lehet félrevezetni őket és beképzelt arcot adni nekik.

mit jelent ez? hogy a hendbalón egyes győrinek,fontosabb a játékosaik legyőzhetetlenségének a reklámja,mint a saját anyja lelke.

mit értek el vele?

Tönkre tették a válogatotat,és a Győr 0-6-ra áll.

(king)

24. | 2010-02-03 16:50:15 Link Válasz Bojana játszik pénteken?

25. | 2010-02-04 08:36:42 Link Válasz A Fradit megvertük(Pasival),azt ,akik most a Csabára hoztak izzadást.

Nem azt mondom,hogy az Újváros az egyetlen esélyese a Váci meccsnek,de hazai pályán nyerni kell.

Fontosabb nekik.

Ha a köv két meccsen hoznák a pontokat,ugy érzem megfelelő önbizalommal tudnák végre hajtani a középmezőnyt.A rájátszás pedig nyilt lap.



Mindenről leirtam.

Megnézem élőbe Lindsay Vonnt stb:)

A kézit továbbra is figyelemmel kisérem(minden téren.főleg válogatott),azt hiszem mindig kiálltam az Újváros mellett.

megérdemli egy bl győztes közeg,hogy ő is támogatást kapjon.

csak akkor lesz erősebb a kézink(a piramisban irtam),ha lesznek kereteink is a nemzetközi szinvonalhoz.

(king)

26. | 2010-02-04 10:31:42 Link Válasz Kiegészités még,mert a rendezés bejelentésre már nem tudok reagálni.



A Győr rendezni akarja az mk-t,ez neki preztizs kérdés is.

Nem kell agyon melóznia sem magát a Békéscsabán(lásd tegnapi feszült birkózás),és ki is szedi a szokásos évi bevételét.



Az mksz kiirása romba dönti a kézilabda erkölcsét.

A második hely is lehet szakmai siker,és látjuk,semleges pályák(Pécs),esetleg a Loki(most kiesett),a Csaba is képpes sikert faragni belőle.nézői lavinát elinditani.



Azt mondom,Újváros 10 évig tudta kitolni a korszakát.

A Győrnek ez is erős fealadvány,mint a mesterhármasunk(nemzetközi).



Mivel az ország helyzete is változni fog,egyáltalán maga a légkör a választások után.Olyan visszahuzodó éveket éltünk,feladatok kellenek mindenkinek.A pénzes emberek is igy élték át.

Nem a lakásban fognak ülni az emberek és állandóan a politikán rágni magukat.



Debrecen biztos nem fog vissza vonulni(1987 uccsó cim),ha kell a császár jön le oda:)

Mindent megfognak tenni,hoznak,kirugnak stb

NA-t ismerjük.

Dettiéket is.



Tehát a piramisomban felvázolt menet létre jöhet.befektetések,keretek.

ez az elemi érdeke ennek a női kézi ágnak.

ennyi(king)



27. | 2010-02-04 12:06:39 Link Válasz Evvel a szabállyal,(egy csapat 10-szer is rendezhet egy évtizedben),az MKSZ,csak a kézi igazi népszerűsitését vágta el.

Vagy is a saját torkát vágta el,amiért dolgozik.



Létre jött azért a MAGYAR kupa,hogy ugyan azok kuksolják meg mindig.(győri bérletesek)

Tv-én mindig ott van?

Igen,de mindig a legerősebb pénzzel rendelkező teszi ki a matricáit.

Egy város sem tudja magát promotálni.

Gyakorlatilag a Győr felkészülési sávját,és befektetéseit tériti meg az mksz.

Sinka le volt fagyva,ahogy Szabó Edina táncolt 2005-be.

6 év telt el,hogy magyar csapat nem nyert nemzetközi kupát(ez a posztjának is jó volt),de nem tudott felhőtlenül örülni.

Miről beszélünk? Egyértelmű,hogy kinek szurkol,és ki az a mksz társ,akivel isszák egymást szavait.Borral vagy anélkül,mindenki szokott valamit fogyasztani.(nem szégyen)







12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Bérelhető ingatlan

Bérelhető ingatlan(kínál) Dunaújvárosban a Római kr. hosszútávú bérlésre kiadó, egy panelház 4. emeletén, két különállószobás... tovább

Összes hirdetés: 2217 db

Apró

Akarsz pénzt keresni?

Állás | Kínál

Akarsz pénzt keresni?

Összes hirdetés: 66 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.