2010. január 25. (hétfő) 12:38
Trükkös lopás – idős asszonytól
Dunaújváros Online Hírek
Kifosztottak egy idős asszonyt vasárnap a Vigadó utcában: az ismeretlen elkövető egy mostanság népszerű módszerrel jutott az áldozat lakásába – a tulajdonos rokonára hivatkozott, értesült a DO.
Egy lopás és egy elfogás – így lehetne röviden summázni a megyei rendőr-főkapitányság gyorsjelentése alapján a vasárnap bűnügyi vonatkozású eseményeit. Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint sajnálatos módon folytatódott az úgynevezett trükkös lopások sorozata – ezúttal is a nem létező "rokoni-ismerősi szállal" tévesztettek meg egy idős embert. Mint a részletekről megtudtuk, kora délután, háromnegyed egy körül a tulajdonos rokonára való hivatkozással ment be egy nő egy idős asszony lakásába a Vigadó utcában. A "régi ismerős" sikeresen elterelte a nyolcvan éves sértett figyelmét, míg két másik nő besurrant a lakásba, átkutatta az idős asszony otthonát, végül a értett ékszereivel távozott. A lopási kár 190 ezer forint – a rendőrök keresik a három elkövetőt. (Honlapunk már többször figyelmeztetett a hasonló esetek elkerülésére - tudjuk, hogy ezzel a "veszélyforrás" maximum csökkenthető, de legutolsó ilyen összegzésünk linkjét a cikk alatt találják: egy kattintást megér!)
Már nem kell keresni viszont azt a negyvenhárom éves ercsi férfit, akit a településen fogtak el tegnap: a helyi lakos ellen a Dunaújvárosi Városi Bíróság bocsátott ki elfogató parancsot, a férfit a körzeti megbízott vonta ellenőrzés alá Ercsi belterületén– ezt követően előbb előállították a kapitányságra, majd őrizetbe vették.
1. | 2010-01-25 13:46:15 Link Válasz Persze, egy kattintást megér. Csak épp azokhoz nem jut el, akikhez kéne. Merthogy nem hiszem, hogy olyan sok idős embernek van otthon számítógépe, az Internetről már nem is beszélve. Közvetetten meg úgy tűnik, nem mindenkihez jut el.
2. | 2010-01-25 13:47:22 Link Válasz Félreértések elkerülése végett, nem megszólni akartam a DO igyekezetét. Nagyon dicséretes, és a semminél ez is több!
3. | 2010-01-25 14:40:00 Link Válasz Ennek így semmi, vagy legalábbis nem sok értelme van.
Valóban pont azokhoz nem jutnaknak el ezek a figyelmeztető információk, akikhez kellene.
Nem lehetne valami társadalmi összefogással és szponzorok segítségével javítani a helyzeten?
Leginkább időssek lakta lépcsőházak postaládáiba kellene eljuttatni figyelmeztető szórólapokat.
Papírgyár papírt ad, nyomda lenyomja, segítőkész emberek kiviszik.
Pár ezer darabról lenne szó.
Csak szervezés kérdése lenne az egész.
Több értelme lenne, mint a hipermultis szórólapoknak. A fele a kukában végzi.
A terjesztést máris vállalom az egyik városrészben.
4. | 2010-01-25 15:04:58 Link Válasz Bár a veszélyeztetett körnek 99%-ban van gyereke, unokája, stb... Nekik is szól a felhívás, amit továbbítani tudnának!
5. | 2010-01-25 17:16:30 Link Válasz "Bár a veszélyeztetett körnek 99%-ban van gyereke, unokája, stb... Nekik is szól a felhívás, amit továbbítani tudnának!"
Szerintem már sok családban, rokonsági körben továbbították az idősebb generációnak.
Falra hányt borsó.
6. | 2010-01-25 19:43:21 Link Válasz tolvajok személyleirása?
7. | 2010-01-25 21:05:15 Link Válasz 2010-01-25 14:40
Nagyon nemes gondolat,remélem sikerül!
Ha kell segíteni üzenj itt a DO-n!
8. | 2010-01-25 21:34:32 Link Válasz Rendőrségi Prevenció!!!
Dunaújváros,Magyar u.32.
2010.01.26.-án 13óra 30-kor
9. | 2010-01-26 01:39:12 Link Válasz nem igaz hogy a rendőrség nem tudja kik ezek.ismerik őket csak nem foglalkoznak velük.szoktam látni őket a romain meg a postánál csapatba biztos felismerné őket mindenki újmagyarok.
10. | 2010-01-26 07:55:10 Link Válasz Ezeket a szemeteket egyszer el kellene kapni és jól megzupálni.Megzupálni hogy sose felejtsék el:nem nyúlunk a máséhoz.Tipikus norvégmódszer,ezek egyedül sehová nem mernek menni,csapatostól járják a várost.Szórakozóhelyeken dettó ez a felállás:amikor jó lenne a parti,megjönnek kolompárék,jóarcú gyerekek mind.