2013. május 23. (csütörtök) - Dezső
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2010. március 19. (péntek) 09:49

Sporthétvége: minden szinten

Dunaújváros Online Hírek
Négy csapatunk, összesen öt mérkőzésén szurkolhatunk az előttünk álló napokban. Külön öröm, hogy az öt találkozóból háromszor hazai környezetben húznak szerelést együtteseink, vagyis ismét lesz miért izgulnia a városi sportbarátoknak.
Sem csapataink, sem a szurkolók számára nem nagyon jut pihenő az utóbbi időben: az utóbbi időben szinte minden napra jutott egy-egy meccs, ahol kiszurkolhatták magukat a városi sportbarátok. Az előttünk álló hétvégén sem lesz ez másként: Négy csapatunk öt mérkőzésén is drukkolhatunk a minél szebb eredményekért.
   
   Egy pont kell
   
   A sort ma este hat órától a Dunaújvárosi NKKSE nőikézilabda-csapata nyitja, mely a harmadik helyen álló Debrecen gárdáját fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mérkőzésnek hatalmas téttel bír együttesünk számára, hiszen ahhoz, hogy biztosan bejussunk a legjobb nyolc közé, legalább egyetlen pontra szükség van a Loki ellen, ám a feladat finoman szólva sem tűnik egyszerűnek. Ellenfelünk ugyanis remek csapat, s bár az utóbbi időben érték váratlan vereségek a debrecenieket, természetesen a győzelem reményével érkezik Dunaújvárosba.
   A mieink mégis bizakodva tekintenek a mai rangadó elé, s harci kedvüket növelheti az is, hogy a közelmúltban már egyszer legyőzték vetélytársukat, méghozzá nem akármilyen körülmények között. A Magyar Kupában ugyanis már találkozott egymással a két alakulat, s akkor hatgólos hátrányból fordítva sikerült nyerni 33-30 arányban, s ezt az eredményt természetesen ma is elfogadnánk. Rapatyi Tamás gárdája tehát rettentő nehéz feladat előtt áll, ám ha támadásban és védekezésben is sikerül újra extrát nyújtania Ferlingéknek, akkor a ma este hat órakor kezdődő rangadó végén ismét ők örülhetnek majd a győzelemnek.
   
   Játsszunk egy jót
   
   A tegnapi 3-2-es Stars elleni siker, valamint a döntőbe jutás után sem pihenhet túl sokat a Dab.Docler hokicsapata, mely ma este hat órától már az OBI döntőjében lesz érdekelt. Az este hat órakor kezdődő, négy nyert meccsig tartó finálé első összecsapásán a nagy favorit SAPA Fehérvár AV19 együttesét fogadják J. P. MacCallum tanítványai a jégcsarnokban, remélhetőleg újból telt ház előtt, ismét remek hangulatban. A párharc, s a mai találkozó esélyesének a fehérváriak számítanak, akik helyzetét az is könnyíti, hogy a mieink három napon belül a harmadik kőkemény meccsükre készülhetnek, míg Ladányiék a Fradi elleni hárommeccses győzelmük miatt kipihenten várhatják a sorozat első találkozóját.
   A mai mérkőzés előtt elsősorban az a kérdés foglalkoztatja az Acélbikák drukkereit, hogy kedvenceik mennyire voltak képesek kipihenni magukat a Stars elleni ádáz küzdelem után, s ilyen előzményekkel a hátuk mögött mennyire lesznek képesek megnehezíteni a válogatottak sorát felvonultató Alba Volán dolgát. Bárhogy is alakul a mai mérkőzés, J. P. MacCallum jó "mókára", tisztességes küzdelemre számít tanítványaitól, akik vasárnap délben lépnek korcsolyáznak majd jégre a második, fehérvári mérkőzésen. Utóbbi találkozóval kapcsolatos információ, hogy az elődöntőhöz hasonlóan, a finálé második összecsapására is szurkolói buszt indít együttesünk, melyre a Gourmand Kávéházban iratkozhatnak fel az Acélbikák drukkerei. A szurkolói járat délelőtt tíz órakor indul a helyi Tourinform irodája elől, s remélhetőleg ezúttal is sok szurkoló segíti majd csapatunkat abban, hogy idegenben is tisztességgel helyt álljon a bajnoki fináléban.
   
   Egyenlíteni
   
   Óriásit küzdött, de végül öt szettben vereséget szenvedett a bajnoki elődöntő első, kecskeméti találkozóján a Dunaferr SE röplabda-csapata. A két együttes szombaton délután öt órától ismét megmérkőzik egymással a három nyert meccsig tartó sorozatban, ám ezúttal hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban várhatja együttesünk a párharc újabb felvonását. Ruffing Péter tanítványai ugyan hátrányból, de mégis bizakodva tekintenek az újabb csata elé, s erre jó alapot adhat Kecskeméten nyújtott teljesítményük, hiszen a nyitómeccsen mind az öt szettben hatalmas csatára késztették vetélytársukat, s ha egy kicsivel jobban összpontosítanak, akkor holnap nem az egyenlítésért, hanem az előny növeléséért játszhatnának.
   Az előny azonban a vendégeknél van, akik ennek köszönhetően nyugodtabban várhatják a szombat délutáni folytatást, míg a mieink számára létfontosságú a győzelem megszerzése, hiszen egy esetleges vereséggel rendkívül távol kerülne a bajnoki döntő elérése. Bízzunk tehát a piros-fehérekben, s szurkoljunk nekik minél többen a párharc második felvonásán, melyre ezúttal is legjobb összeállításában, s természetesen a győzelemben bízva vághat neki Ruffing Péter sokra hivatott együttese.
   
   Tisztességgel, becsülettel

   
   A bajnoki alapszakasz utolsó előtti mérkőzése vár szombaton a Dunaferr SE férfi kézilabdázóira, akik délután öt órától a Pick Szeged otthonában vendégszerepelnek. Mivel együttesünk már biztosította helyét a felsőházi rájátszásban, ezért a találkozónak nincs kiemelkedően magas tétje, ezúttal "csak" a győzelemért küzdhetnek majd a csapatok, melyre azért a mieinknél erősebb játékosállománnyal rendelkező házigazdák az esélyesebbek.
   A Dunaferr csapatát sajnos továbbra is sérülések sújtják, hiszen Mikler, Szalafai, Széles és Zubai játékára továbbra sem számíthat együttesünk, vagyis nem várhatjuk túl jó előjelekkel a Pick elleni rangadót. A Veszprém-meccsen azonban ismét bebizonyosodott, hogy a dunaújvárosi utánpótlás továbbra is remek úton jár, hiszen több nagyon ügyes fiatal játékos remek teljesítményének is örülhettünk a bajnoki címvédő ellen. Ők várhatóan a szombati találkozón is szerepet kapnak majd Imre Vilmos vezetőedzőtől, s a reményeink szerint ezúttal is szép, jó játékkal hálálják meg edzőjük bizalmát.

Az aranyért harcolnak

Igazán kemény hétvége vár a Dab.Docler-Jégtörők OBI/B-s jégkorong csapatára is, mely a bajnokság négyes döntőjében szerepel szombaton, illetve vasárnap. Együttesünk a második helyen végzett az alapszakasz küzdelmeiben, így a szombati elődöntőben a harmadik helyezett MAC csapatával mérkőzik meg a fináléba jutásért, méghozzá este fél héttől a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, míg a másik oldalon a Debrecen, valamint a Tisza Volán együttesi harcolnak majd a döntőbe kerülésért. A mieink célja természetesen a döntőbe jutás, s egy esetleges szombati siker esetén vasárnap délután három órától az aranyéremért korcsolyázhatnának jégre, míg egy MAC-győzelem azt jelentené, hogy csapatunk délelőtt 11-től a bronzmeccsen húzna ismét szerelést. A mérkőzések megtekintése természetesen ingyenes, a csapat, s vezetése sok szeretettel várja a szurkolókat, hogy együtt tudják kiharcolni a bajnokság megnyerését.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2010-03-19 10:47:13 Link Válasz Hajrá Újváros, minden szinten!

Talán szerencsés lett volna egyeztetni az időpontokat.

2. | 2010-03-19 10:49:25 Link Válasz Mekkora mák, hogy megint egy időben lesz a két meccs. :(

3. | 2010-03-19 12:07:00 Link Válasz Ma telt ház kell,kellene két meccsre is.Nagyon fontos meccs vár a kézis lányokra és a hokis fiúkra.Hajrá Újváros,valóban minden a négy csapatnak!

4. | 2010-03-19 12:07:00 Link Válasz Ma telt ház kell,kellene két meccsre is.Nagyon fontos meccs vár a kézis lányokra és a hokis fiúkra.Hajrá Újváros,valóban minden a négy csapatnak!

5. | 2010-03-19 12:11:01 Link Válasz maradjunk már a földön



Hajrá csajok! Hajrá mindenki!

6. | 2010-03-19 15:49:07 Link Válasz A hokisok most nem tudnak meccskezdést tolni, mert közvetíti a TV.

7. | 2012-04-26 05:49:56 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nem ez nem a ke1ke1n valf3 a csomf3kerese9s. Az intelligens, az amkallazkodik / ve1ltozik e9s ezzel csf6kken az agresszif3ja, az okos kije1tssza a helyzeteket, de frusztre1lt e9s agresszedv marad. A mai vezetők az okos agresszedvek.Ugyanakkor agresszif3 ne9lkfcl elke9pzelhetetlen az e9let,az intelligens is kihalna ne9lkfcle. De, ha az embert hajtf3 energia nem csak nyers erőszakban e9s ezt elfedő okoskode1sban nyilve1nul meg, akkor ke9pes lehet intelligens / alkotf3 mf3don alkalmazkodni a vile1ghoz e9s ez valami megolde1shoz vezethet. Ilyen szereplőt ne1lunk nem le1tok.

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Barátság városrészi családi ház...

Barátság városrészi családi ház...(kínál) Sportcsarnok mellett,csendes környéken eladó egy téglaépítésű,átlagos,felújítandó,sátortetős 3... tovább

Összes hirdetés: 2218 db

Apró

Regisztrált autóbontó

Jármű | Kínál

Regisztrált autóbontó

Összes hirdetés: 58 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.