
Látványos és szép játékkal!
Évezredes minták, látványos és szívbemarkoló táncok egy remek hangulatú estén – a
Pannon freskó című előadással vendégszerepel Dunaújvárosban a
Magyar Állami Népi Együttes!
Máig ható hagyományAz 1951-ben alapított társulat hivatása és feladata a magyar nyelvterület folklórkincsének, kiemelten pedig néptáncának és népzenéjének a gyűjtése, életben tartása, továbbadása a meg-megújuló színpadi formában. Az együttes a hagyományokhoz kötődő valamennyi műfajt megjeleníti előadásában – a historikus zenét éppen úgy, mint az autentikus népzenét és néptáncot vagy éppen a dramatikus játékot, esetleg a hagyományos elemekből építkező világzenét és látványszínházat. (Aligha véletlen a társulat elismertsége szerte a világban: a Magyar Állami Népi Együttes fennállása alatt 4 világrész 44 országának színpadán lépett fel, és több mint 7,5 millió néző láthatta produkcióikat!)
Az együttes elmúlt években született repertoárjának egyik színpompás ékköve a Pannon freskó: Sebő Ferenc zenéjére Mihályi Gábor készített látványos táncműsor az őseinktől örökölt nyelven mesél az emberi érzelmekről, a szerelem és halál fenséges harcáról – a születés, a beteljesülés, az elmúlás és a haláltánc allegóriájaként a Tavasz, a Nyár, az Ősz és a Tél karakteres színeiben.
Fergeteges karneválA karneváli keretjátékon belül a táncosok egy ásatás freskótöredékeiként illesztik össze az évezredek örökölt formáit, kincseit – egyszerre elevenedik meg a mítoszok csodavilága és a történelmi múlt, mégpedig élő hagyományainktól inspirálva.

Misztikus, történelmi és emberi kapcsolatok (Fotók: Magyar Állami Népi Együttes)
A látványos táncvízió hol sodró lendületű, elementáris erejű, hol lírai jelenetei a tánc közös kincsének elemeivel idézik fel az európai s benne a magyar kultúra világformáló hatását – miközben közismert dallamaink, táncaink különféle etnikai karaktereket felöltve bizonyítják európai összetartozásunkat is.
Játsszon jegyért – újra velünk!A Presidance Company átütő sikere után tehát ismét nem mindennapi színházi, táncszínházi élményt ígérő előadást láthat a közönség a Bartók színháztermében: a Magyar Állami Népi Együttes előadása május 28-án, pénteken este hét órakor kezdődik. Az előadásra jegyek korlátozott számban még kaphatók – érdeklődni a 25/402-598-as telefonszámon és az intézmény szervezési csoportjának
központi e-mail címén lehet!
A Bartók és a DO azonban ezúttal is jegyjátékkal készül a nem mindennapi produkcióra! A szabályok hűséges böngészőink számára ismerősek: két jegy boldog birtokosaként készülhet a péntek esti előadásra az, aki először küldi
a kvízkérdés helyes megfejtését vagy a megfejtés betűjelét szerkesztőségi e-mail címünkre, de kisorsolunk egy szerencsés nyertest (és neki is két jegyet!) azok közül is, akik
május 28-án, azaz az előadás napján,
pénteken délelőtt 10 óráig postázzák a választ! Kérjük, megfejtőink most se mulasszák el a levél tárgyüzenetében feltüntetni az akció címét:
"Pannon freskó a Bartókban". (Ezúttal is nyomatékosan kérjük megfejtőinket, a határidő óráiban kettőzött figyelemmel és izgalommal nyissák meg e-mail postafiókjukat – a nyertest az idő rövidsége miatt természetesen csak elektronikus úton értesítjük!)
Nincs más hátra, következzen a kérdés – természetesen egy dunaújvárosi vonatkozással!
Melyik társulatból nőtt ki a kárpát-medencei folklórkincset szintén rendre felhasználó Dunaújvárosi Bartók Táncszínház?
A. Közép-Európa Táncszínház
B. Fonó Budai Zeneház
C. Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes/Dunaújvárosi MűhelyA válaszokat természetesen mostantól várjuk – jó játékot és a tánckarneválra szép színházi élményt kívánunk! Az alábbi képre kattintva ízelítőt kaphat az előadásból - ne hagyja ki!

Karneváli forgatag - katt a képre a mozgóképes kedvcsinálóért (.wmv)