2013. május 26. (vasárnap) - Fülöp, Evelin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sziréna

2010. szeptember 2. (csütörtök) 13:47

Előzetesben a lövöldöző!

Immár emberölés kísérletével gyanúsítják, és ma a rendőrség kezdeményezésére előzetes letartóztatásba helyezték a volt barátnőjét bántalmazó, majd a huszonegy éves nőre gázpisztollyal lövő férfit, értesült percekkel ezelőtt a DO.
Emberélet kioltására is alkalmas lehet! (képünk illusztráció)
Emberélet kioltására is alkalmas lehet! (képünk illusztráció)
Módosították a gyanúsítást, és ma délelőtt előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki még hétfőn bántalmazta barátnőjét, erősítette meg a megyei főkapitányság honlapunkhoz eljuttatott gyorsjelentése.

Ütött és lőtt

Amint arról korábban már beszámoltunk, a huszonnyolc éves gyanúsított hétfőn délelőtt kereste fel dunaújvárosi lakásán volt barátnőjét. Mint R. Szabó Ágnes szóvivő felidézte, a pár között veszekedés alakult ki a Liszt Ferenc kerti lépcsőházban, ami idővel tettlegességig fajult – sőt: az ex-barát előbb megverte huszonegy éves valahai párját, majd egy gázpisztolyból többször rá is lőtt a fiatal nőre.
A megtámadott lány a bűncselekmény során súlyos sérüléseket szenvedett, a férfit a lövöldözésről tett bejelentést követően pár percen belül elfogták a helyszínre irányított járőrök, valamint körzeti megbízottak. A büntetőeljárás a dunaújvárosi kapitányság bűnügyi osztályán indult a férfi ellen – a rendőrök súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsították meg a bántalmazót, eleveníti fel a történteket a rendőrségi közlemény.

Módosított cselekmény


A vizsgálat alakulásáról R. Szabó Ágnes kérdésünkre felidézte, hogy bár az elsődleges fegyverszakértői vélemény szerint az elkövető általa használt eszköz nem minősül fegyvernek, de alkalmas lehet olyan sérülés okozására, amely élet kioltásához is vezethet:
– A lövedékek a fiatal nő nyakát, arcát és koponyáját érték, a tettes a rendőrség gyanúja szerint nem ráijeszteni akart áldozatára – cselekményét az élet kioltásának szándéka vezérelte. Erre való tekintettel jelentős módosítás következett a vizsgálatban: egyrészt az ügy hatáskör miatt átkerült a megyei főkapitányság bűnügyi osztályára – ahol a férfi cselekményét már emberölés kísérletére minősítették át. Másfelől fontos fejlemény, hogy a férfi bírói meghallgatása ma délelőtt volt a Székesfehérvári Városi Bíróságon, ahol a nyomozási bíró a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.
A szóvivő kérdésünkre kiemelte: a hasábjainkon is nagy visszhangot kiváltott, az országos sajtót is "megmozgató" ügyben megtörtént a fiatal nő, valamint hozzátartozói kihallgatása, továbbá a nyomozók a ház lakói közül is többeket megkérdeztek. A vallomások alapján felmerült ugyanis, hogy a férfi már korábban is rátámadt volt kedvesére – de akkor a nő nem tett feljelentést a rendőrségen. Ezúttal a nyomozók azt is vizsgálják, hogy akkor történt-e bűncselekmény; ráadásul a gyanúsított elmeállapotának megvizsgálására elmeorvos-szakértőt rendelt ki a főkapitányság.
 

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2010-09-02 14:19:37 Link Válasz agyas (nem regisztrált felhasználó) vazzzzzzzzze!
most akkor hétfő, vagy vasárnap.....nekem mind1, de azééééééééééééé...........!

2. | 2010-09-03 08:03:21 Link Válasz ocaline bocsánat, hétfő, siettünk, elírtuk, javítottuk, mia és maximális kulpa, vazzzze!
Öcaline (DO)

3. | 2010-09-03 11:00:32 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A cikk tele van bődületes MARHASÁGOKKAL!!!

"majd egy gázpisztolyból többször rá is lőtt a fiatal nőre"

Ha gázpisztollyal lőtt az barátnőre, milyen lövedékeket operáltak ki?! Gázpisztoly NEM lő ki lövedéket.

2. Kíváncsi vagyok a rendőrök véleményére, hogyan alkalmas egy gázriasztó az élet kioltására.
http://www.youtube.com/watch?v=rIQxNRuEWVY
http://www.youtube.com/watch?v=Sll6oxY0WD0&NR=1

4. | 2010-09-03 11:42:21 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Hogy emberölés kísérlete miatt esetleg pár évvel többet rohad a börtönben az a paraszt, aki így rátámad egy nőre, ugyanakkor jogilag magam sem értem, hogy akarják emberölésnek minősíteni, ha a gázpisztoly objektíve alkalmatlan emberi élet kioltására. Én legalábbis így tudom, persze tévedhetek is.

5. | 2010-09-03 12:20:32 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 4.-nek
OFF:
a parasztok azok, akik nekünk az élelmiszert megtermelik a földeken. Nélkülük éhenhalnánk.
Indulataink kifejezésére sok mást használhatunk: tahó, bunkó, bugris, gazember, alember, ge..iláda, stb. Olyan gazdag a nyelvünk!
Köszönöm!
ON

6. | 2010-09-03 12:23:13 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Fénykép?
Ha már a pitiáner besurranókról és egyéb szélhámosokról nyilvánosságra hozható...

7. | 2010-09-03 13:23:41 Link Válasz Alezredes (nem regisztrált felhasználó) Nem ártana az EGÉSZ CIKKET kijavítani, emberölés kisérlete lehet valakit életveszélyesen összeverni, de gázriasztóval lőni rá nem az, a bíróság előtt ugysem áll ez meg.
Nem kéne a közvéleményben olyan baromságokat tudatosítani, hogy a gázriasztó életveszélyes, mert sok esetben a gyengébbnél, fiatal nőnél lehetne ilyen,(ha nem képzelne róla irreális hülyeségeket) és meguszhatná alkalmasint, hogy megverjék, megerőszakolják, elrabolják.
Eléggé "kiegyenliti az erőviszonyokat" egy erőteljes pusztakezes férfi és egy talpraesett lányka közt, pláne, ha a mocsok csak a beteges vágyait akarja kiélni, nem akar többet, ilyen esetekre a gáz és riasztófegyverek ideálisak. Ez a cikk egy szégyen, én leszedném vagy teljesen átírnám.

8. | 2010-09-03 13:48:01 Link Válasz Lina1986 (nem regisztrált felhasználó) 6.Névtelen! Mi változna attól, ha közzé lenne téve a képe? Egyébként elég közelről ismertem az elkövetőt, amúgy nem volt rossz gyerek, csak elég féltékeny típus és néha eljárt a keze.. De szerintem egy normális nő nem tűri el évekig.. na mindegy

9. | 2010-09-03 15:06:18 Link Válasz Jolti (nem regisztrált felhasználó) Szégyen ettől az oldaltól, hogy ilyen tudatlan újságírótól ilyen buta cikket enged jelentet meg!
Ha nem ért hozzá ne publikáljon fegyveres híreket. Csak lejáratja a normális gázpisztolyos társadalmat', mikor Mo.-n így is abnormális a jogalkotók fegyverekhez való viszonyulása!
Egyébként meg miért nem tudott airsoft fegyverről képet belinkelni, mivel az szerepelt az esetben, nem gázpisztoly!
Idióta!

10. | 2010-09-03 15:20:04 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Te nyelvész barom!
Komolyan azt hiszed, érdekel, hogy itt nyomod az okoskodós faszságaidat? Leszarom.
Nekem "paraszt". Kész. Pont.
Ha fejen állva toporzékolsz, akkor is.

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...(kínál) A lakásba lépve egy 6x3-as, nappaliba érkezel, innen nyílik a 3-szoba! A lakás tágas, felújított, jól... tovább

Összes hirdetés: 2207 db

Apró

ACER Laptop

Műszaki cikk | Kínál

ACER Laptop

Összes hirdetés: 68 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.