
Amíg izzik, addig jó
Áldozatvállalás és kompromisszumkészség – mindkét fél részéről; így summázhatók a tagnapi szakszervezeti tanácskozás tanulságai a Vasas Szakszervezeti Szövetség honlapunkhoz eljuttatott közleménye szerint.
Pozitív példákA Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség meghívására tartotta soros, kihelyezett ülését a városban a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége tegnap: az országos ernyőszervezet vezetése elsősorban a munkaügyi kapcsolatok rendszerét tekintette át a tanácskozáson. Ennek kapcsán bevezetőjében Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, a kihelyezett ülések jól hasznosítható tapasztalatokat biztosítanak az elnökségnek – ezúttal éppen az ISD Dunaferr Zrt. működése szolgálhat pozitív példaként mindenki számára a munkabéke megőrzése, a vállalati párbeszéd, a válság kezelése terén. Az elnök elsősorban a kompromisszumokra törekvés, a közös áldozatvállalás, "kiútkeresés" terén emelte ki a honlapunk hasábjain rendszeresen hírül adott vasgyári tárgyalások eredményeit.

Hajrá kohász!
Kitért arra is, hogy a Vasas Szakszervezeti Szövetség hazánk legjelentősebb ágazati szakszervezeteként közel negyvenezres tagsággal rendelkezik; a "vasasok" 260 munkahelyen vannak jelen – ezek közül éppen a Dunaferr a legnagyobb foglalkoztató. Balogh Béla a szakszervezeti tömörülések erejének jellemző példájaként hozta fel, hogy az említett bázisok hetven százalékában van kollektív szerződés.
Cél és tét a túlélésA társaságcsoport munkaügyi kapcsolati rendszeréről Serhiy Klyuchkin, a Dunaferr humánerőforrás vezérigazgató-helyettese és megbízott biztonsági vezérigazgató-helyettese adott tájékoztatást a vendégeknek. Kiemelte azt a pozitív hozzáállást, amellyel a dolgozók, a szakszervezet segítette a világgazdasági válság kezdete óta a társaságcsoport túlélését. Elmondta azt is, hogy a cég vezetése mindig betartotta, és be is fogja tartani a törvényi előírásokat és a mindenkor megkötött megállapodásokat. Eddig is megegyezésre törekedtek, és a jövőben is ezen alapvetések szerint folytatják a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, ígérte a vezérhelyettes.

Közös érdek, kölcsönös előny (Fotók: ISD Dunaferr)
Hasonló húrokat pendített Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke is – mint kiemelte, az ISD Dunaferrnél rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, hatékony az érdekegyeztetési folyamat kezelése. Ez utóbbi eredményesség tekintetében is kiemelkedőnek mondható a hazai vállalatok között, nyomatékosította a Vasas-elnök. Mucsi Zoltán végül kifejtette: bízik abban, hogy a jövőben is a konszenzuson alapuló eredményekkel zárulnak a munkáltatóval folytatandó tárgyalások.
1. | 2010-09-05 12:57:30 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) full pozitív !!
Csak már a kapunál kezdik a q**zést. Lásd qkásmellény, szonda stb ...
2. | 2010-09-06 13:11:55 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Úristen! Megpróbálnak rendet tartani? Szörnyű! Mindig csodáltam a vasműs melósok hozóállását, miénk a gyár, mit akarnak ezek a faszok itten?! De azért ahogy hallom minden héten van egy két ember aki piásan megy be. És a brinyiklisták egy része még mindig egymás mellett és vagy világítás nélkül közlekedik.