2013. május 22. (szerda) - Júlia, Rita
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2010. október 8. (péntek) 09:22

Sporthétvége: izgalmasnak ígérkezik

Három csapatunk négy találkozóján drukkolhatnak hétvégén a dunaújvárosi sportbarátok. Ismét pályára lépnek a Dab.Docler hokisai, valamint a röplabdázók, de végre megkezdik bajnoki szereplésüket női vízilabdázóink is.
Újabb izgalmas hétvége előtt állnak a városi sportbarátok, akik három csapatsportág képviselőinek szurkolhatnak az előttünk álló napokban.

Végig figyelni

Nem a legjobban sikerült a Dab.Docler jégkorongozói számára legutóbbi mérkőzésük, hiszen meglehetősen sok hibát elkövetve szenvedtek tulajdonképpen sima vereséget a Miskolc otthonában. A hétvégén még nehezebb feladat vár az Acélbikákra, akik ma este a Csíkszereda, míg vasárnap a Steaua Rangers otthonában korcsolyáznak jégre. Nehéz mérkőzésekre számít együttesünk kanadai vezetőedzője, J. P. MacCallum is, aki persze bízik együttese sikereiben, ám mint azt elárulta, ehhez lényegesen jobban kell játszania tanítványainak, mint tették azt legutóbb.
- A Miskolc ellen rosszul kezdtük a mérkőzést, s bár sikerült kijönnünk a gödörből, valamint 4-3-nál az esélyünk is megvolt az egyenlítésre, az ötödik, rendkívül balszerencsés gól megpecsételte a sorsunkat, mert ezt követően már fejben is szétesett a társaság. Ezen kell elsősorban javítanunk a Csíkszereda és a Bukarest elleni mérkőzések előtt, hiszen két jó csapathoz látogatunk, akik ellen csak akkor lehet esélyünk a sikerre, ha a játék minden elemében jó teljesítményt tudunk nyújtani. Igaz ez a védekezésre, valamint a helyzetek kihasználására is, amivel sajnos az utóbbi időben hadilábon állunk, hiszen hiába van rengeteg helyzetünk, a befejezésekbe rendre hiba csúszik. Visszatérve ellenfeleinkre: a Csíkszereda nagyon erős csapat, ráadásul hazai környezetben játszhatnak, így biztosan sokkal veszélyesebbek lesznek, mint a dunaújvárosi találkozón. A Steaua érdekes meccseket játszik, minket is kétszer megtréfált már, vagyis ellenük is nagyon oda kell figyelni, mert szeretnénk hat ponttal zárni a hétvégi túránkat, melyre Papp Csaba, Mestyán István és Győri Tamás sem tarthat velünk sérülés miatt.

Nem hibázhatnak

Újra hazai környezetben játszik szombaton a Dunaferr SE röplabda csapata, mely délután négy órától a HPQ Szeged együttesét fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ruffing Péter gárdája komolyan készül a találkozóra, melyen mindenképpen szeretne győzelmet aratni, s erre minden esélye meg is van, hiszen aktuális ellenfele finoman szólva sem kezdte jól az új idényt. A szegediek eddig két mérkőzést játszottak a bajnokságban, s mind a két találkozójukon sima vereséget szenvedtek. Az első fordulóban szettet sem nyertek a Kecskemét otthonában, majd a másodikban – hazai környezetben – ugyan egy játszmát már sikerült behúzniuk, a Kazincbarcika 3-1-es sikerét azonban így sem tudták megakadályozni.
A Dunaferr röplabdázói számára sem indult tökéletesen a szezon, hiszen az első forduló hazai sikerét követően nagy csatában, 3-2-re kikaptak a Kecskeméttől, elsősorban azért, mert még nem tudtak folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Éppen ezért nem is lehet más célja csapatunknak, mint a győzelem megszerzése, ám ahhoz, hogy ez gond nélkül sikerüljön, egyenletesen eredményes és pontos játékot kell nyújtania a piros-fehéreknek, akik közül minden játékosára számíthat Ruffing Péter vezetőedző.

Kemény meccs előtt

Mint arról korábban már beszámoltunk, sporttörténeti mérkőzést játszik szombaton délután öt órától a DF-DVCSH-Corner Ékszer női vízilabda együttese, amely az angol válogatottat fogadja a Fabó Éva Sportuszodában délután öt órától. Kemény, hajtós meccsre, de győzelemre számít az első forduló előtt a főiskolások vezetőedzője, Mihók Attila is, aki elárulta azt is, hogy miért is tart elsősorban a szombati találkozótól:
- Az angol csapatról sokat nem tudok, ezért inkább saját együttesemmel foglalkoznék, ám biztos, hogy ellenfelünk a fizikai játékot részesíti előnyben, vagyis várhatóan nagyon kemény csata vár ránk szombaton. Nehezíti a helyzetünket, hogy a válogatott elfoglaltságok miatt csak a héten tudtuk elkezdeni a közös edzéseket, vagyis időre van még szükségünk ahhoz, hogy igazán összeérjünk. A tavalyi játékrendszerre építve azonban sikeresek lehetünk, ám valószínűleg most még nagy szükség lesz a kiemelkedő egyéni teljesítményekre is ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk. A célunk ezzel együtt a győzelem megszerzése lesz, még úgy is, hogy számunkra finoman szólva sem ideális az ellenfél játékrendszere, hiszen a szoros emberfogásos védekezés ellen még nem vagyunk túl hatékonyak.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Családi ház

Családi ház(kínál) Baracson kétszobás, összkomfortos parasztház nagy telekkel eladó vagy dunaújvárosi 1,5 szobás lakásra... tovább

Összes hirdetés: 2245 db

Apró

Nanopad hihetetlen akció 790Ft !

Műszaki cikk | Keres

Nanopad hihetetlen akció 790Ft !

Összes hirdetés: 69 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.