2010. december 30. (csütörtök) 10:40
Újévi ajándék: Mága Zoltán dallamai

A világ nagy pódiumain is sikert aratott!
Világhírű előadó – helyi tehetségekkel kiegészülve: nagyszabású koncerttel köszönti az újesztendőt az önkormányzat kulturális bizottsága, az ifjúsági és sportiroda, valamint a Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány.
Parádés kísérlet
És bár a nagyszabású hangversenyig még azért kell aludni párat, már jó időben szeretnénk felhívni a kultúra és a komolyzene dunaújvárosi szerelmeseinek figyelmét a közelgő eseményre: a Gála 2011 című "évnyitó" ünnepi hangversenyre január 15-én, azaz két hét múlva szombaton várják a közönséget a Dunaújvárosi Főiskola "A" épületének Campus Arénájában.
A zeneéhes érdeklődők a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulóinak és a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékeinek, valamint művész-tanárainak bemutatója után a világhírű hegedűvirtuóz, Mága Zoltán fülbemászó dallamainak tapsolhatnak.
Mága Zoltán, a Szolnokon, zenészcsaládban született hegedűművész muzsikája három forrásból táplálkozik - zenéjében a komolyzenét, cigányzenét és a popzene elemeit elegyíti, a végeredmény izgalmas és vonzó, színvonalas és mégis roppant népszerű elegy. Az előadó hatévesen kapja első hegedűjét, tizenkét évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt. 1996-ban Budapest Gipsy Band néven együttest alapított, 2000-ben "szegődött" magyar Moulin Rouge-hoz, 2003-ig az intézmény művészeti vezetője is volt.
Mága Zoltán rengeteget koncertezik külföldön, népszerű és elismert vendége a világ nagy pódiumainak: öt kontinensen, közel száz országban adott koncertet, játszott királyoknak, hercegeknek, grófoknak, államfőknek és világsztároknak egyaránt.

Angyalokkal muzsikál - Dunaújvárosban is
Büszke rá, hogy számos tehetséges és világhírű művésszel dolgozhatott együtt. A Lyoni Nemzetközi Jazzfesztiválon olyan világsztárokkal lépett fel, mint Didier Lockwood, Segan', Yochk'o Seffer, de játszott Richard Claydermannal, Stephan Grappellivel, Salma Hayekkel, Bonnie Tylerrel és Chris Normannel is; Franco Nero színművészt és José Cura világhírű tenort is elbűvölte hegedűjátékával. A világhírű hegedművész Zachar Bron is elismerő kritikát írt játékáról; elismerései közül kiemelkedik, hogy elnyerte a mexikói Világzenei Fesztivál közönségdíját. Megszámlálhatatlan televíziós szereplése között a Magyar Állami Operaházban adott karácsonyi koncert az éllovas – a hangverseny felvételében később huszonkét ország nézői gyönyörködhettek. Számos jótékony célú kezdeményezést támogat, az Aranyhegedű Alapítvány alapítója, kuratóriumi elnöke. A következő hangképes kedvcsinálóban éppen egy árvízkárosultaknak rendezett segélykoncerten muzsikál – mégpedig Boros Lajos prímáskirállyal:
A dunaújvárosi hangversenyen Mága Zoltán az Angyalok zenekar társaságában lép közönség elé – felejthetetlen koncertélményt ígérve a közönségnek!
Mint a koncertet beharangozó, közelmúltban rendezett sajtótájékoztatón Moravecz Attila, a Szonáta kuratóriumi elnöke, a zeneiskola tanára kiemelte, egyszerre nagy megtiszteltetés és hatalmas kihívás, hogy az újév első nagyszabású dunaújvárosi koncertjén világhírű közreműködőt köszönthetnek – és természetesen remélik, hogy Mága Zoltán fellépése sok érdeklődőt csal a Campus Arénába.
Helyi tehetségek
Mint a bevezetőben említettük, a világhírű hegedűvirtuóz előtt a dunaújvárosi zenei élet ifjú tehetségei bontogatják szárnyaikat a színpadon.

A Móricz kórusa is nagyon készül (Fotó: DO-archív)
A Sándor Frigyes Zeneiskola vonós zenekarának műsorán Janes Rae Jazz feldolgozások és Johann Strauss Pizzicato polkája szerepel, az intézmény fuvola, klarinét és harmonika együttese is közönség elé lép, többek között Colin Evans és Astor Piazzolla szerzeményeivel. Közös produkcióra készül a gálakoncert keretében a Móricz nagykórusa és a zeneiskola harmonika együttese, míg az ének-zenei tagozatos általános iskola önállóan is bemutatkozik a hangversenyen.
Mindezek után még egy fontos információ: a január 15-én, szombaton délután hat órakor kezdődő "Gála 2011"-re a belépőket előzetesen két helyszínen vásárolhatják meg az érdeklődők: jegyek a Tourinform Irodában (Vasmű út 10/a) és az Ibolya Virágboltban (Korányi Sándor utca) kaphatók az évnyitó parádéra.
(A DO a koncertprogram médiatámogatójaként veszi ki részét az esemény népszerűsítéséből!)
Vörösmarty utcában 1. emeleten
(kínál) Technikum városrész csendes utcájában 1.
emeleti 2 szobás, nagy konyhás, átlagos
állapotú, jól alakítható... 
Összes hirdetés: 2255 db
Összes hirdetés: 54 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db
1. | 2010-12-31 07:26:11 Link Válasz ih (nem regisztrált felhasználó) gratulalok a szervezoknek a(remelhetoleg) magas szinvolnalu musorhoz.egy jo zeneiskola egy vilaghiru zenesszel.csak igy tovabb
2. | 2010-12-31 16:24:25 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Kultúrgiccs.
3. | 2011-01-03 11:53:16 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) esetleg azt is lehet tudni, hogy mennyibe kerülnek a jegyek?
4. | 2011-01-03 16:43:01 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Felnőtt jegy: 1500 Ft
Diák/nyugdíjas jegy: 1000 Ft
5. | 2011-01-04 15:54:41 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 2.)!!
Ha ez kultúrgiccs, akkor mi az, ami nem az?!
Buta vagy.
6. | 2011-01-04 20:25:06 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 5.!
Aki Vivaldi A négy évszak című művét diszkóritmusban játssza - dobbal -, aki Beethoven Patetikus (zongora)szonátáját émelyítő érzelgősséggel szólaltatja meg, az lehet nagyon virtuóz művész, attól még amit csinál, az giccs.
Hogy mi nem kultúrgiccs? Ha már a hegedűművészeknél tartunk, én nagyon kedvelem Leonidas Kavakos görög hegedűművészt, amint Mozartot vagy Berget játszik. Joshua Bellt, aki lement a washingtoni metró egyik aluljáróba, és Bach valamelyik partitúráját hegedülte a járókelőknek. Szeretem, ahogy Szabadi Vilmos Paganinit játszik. Életem nagy élménye volt az erdélyi Ruha Istvánnal Hacsaturján versenye. Isten nyugosztalja. Napokig tudnám sorolni neked, hogy a hegedűművészet terén, mi az, ami Művészet, és mi nem az. Mága Zoltán lehet, hogy jól hegedül, de nem nagy művész.
7. | 2011-01-04 22:36:01 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Kultúrgiccs? Lehet, de még mindig inkább vele töltöm a szabadidőmet, mint a villalakók "sztárjaival"
8. | 2011-01-04 22:37:08 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Jó szórakozást hozzá!
9. | 2011-01-05 21:49:45 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Akár nagy művész Mága, akár nem, az biztos, hogy HUNGARIKUM!!! :)))
10. | 2011-01-15 11:41:21 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nyertem jegyet!! Köszönöm!!