2011. január 9. (vasárnap) 16:49
Szoros, kiélezett mérkőzésen ért el 27-27-es döntetlent Siófokon a Dunaújvárosi REK női kézilabda csapata. A találkozó első félidejében a hazaiak, a másodikban a mieink voltak jobbak, így igazságosnak mondható az eredmény.
Siófok – Dunaújvárosi REK
27-27 (15-13)
Dunaújvárosi REK: Győri, Balogh 5, Radulovics 4, Takács D. 3, Gáspár 2, Ferling 6, Nagy I. 3. Csere: Pisák, Víg (kapusok), Erdősi 2, Sári 2, Jókai, Velky. Vezetőedző: Kiss Szilárd.
Nehéznek ígérkező mérkőzés várt szombaton este a Dunaújvárosi REK női kézilabda csapatára, mely ezúttal Siófokon lépett pályára. A hazaiak számára ugyanis rendkívül fontos volt a siker megszerzése, hiszen a héten vereséget szenvedtek a Magyar Kupában, ezért biztosak lehettünk abban, hogy kettőzött erővel vágnak majd neki a Ferlingék elleni meccsnek.
Jó hazai hajrá
Ez gyorsan be is igazolódott, mert a házigazdák tényleg nagy elánnal vetették magukat a mérkőzésbe, ám a nagy igyekezetbe több hiba is csúszott siófoki oldalon, s ezt kiválóan ki is használta együttesünk. Az első öt perc után ugyanis átvette az irányítást Kiss Szilárd együttese, mely támadásban és védekezésben is jobb teljesítményt nyújtott vetélytársánál, így tízpercnyi játékot követően már háromgólos dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (5-8). A hazaiak ekkor kezdtek el ébredezni, s két brazil válogatottjuk, Anastacio és Pinheiro góljaival megkezdték a felzárkózást (9-10).
A játékrész második fele viszont egyértelműen úgy alakult, ahogy azt ellenfelünk eltervezte, mert ebben az időszakban Imre Vilmos csapata játszott pontosabban és erőszakosabban, így a siófoki gárda nem csak kiegyenlített, de a vezetést is át tudta venni (12-11). A félidő utolsó öt perce is nagy csatát hozott, melyben továbbra is a vendéglátók domináltak, s ha csak egy góllal is, de tovább tudták növelni vezetésüket, így végül 15-13-as hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
Igazságos iksz
A második etapot is góllal kezdte a Siófok gárdája, de nem sokáig örülhetett háromfás előnyének Imre Vilmos és együttese, mert újból összekapták magukat Baloghék, akik a 40. perre már minimálisra csökkentették hátrányukat (19-18). Óriási küzdelem zajlott ekkor a pályán, voltak valamivel határozottabbak, így szűk tíz perccel a meccs vége előtt sikerült kiegyenlítenie Kiss Szilárd tanítványainak (23-23). A találkozó utolsó periódusában sem kímélték egymást a csapatok, s bár rendszerint a mieinknél volt a minimális előny, a továbbra is remekül küzdő hazaiak rendre egyenlíteni tudtak (25-25).
Így volt ez a találkozó utolsó percében is, s mivel a hazaiak utolsó góljára már nem volt válasza csapatunknak, így végül igazságosnak mondható, 27-27-es döntetlennel ért véget a mérkőzés. A pontszerzés egyben azt is jelentette, hogy együttesünk megőrizte ötödik helyét a bajnoki táblázaton, s mivel a tabellán közvetlenül mögötte álló Alcoa gárdája vereséget szenvedett Békéscsabán, így még növelni is tudtuk előnyünket a megyei riválissal szemben.
1. | 2011-01-09 17:52:38 Link Válasz Anna (nem regisztrált felhasználó) Nagyon nehéz meccs volt.Nem ismertük még a brazilokat.Nagyon jó átlövők,lesz még gondja más csapatoknak is.Lényeg a pontszerzés.Hajrá Csajok!
2. | 2011-01-09 21:56:52 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Végül is majd az idő dönti el, hogy nyertünk, vagy veszítettünk 1 pontot. A meccs végén úgy éreztem, nyertünk.
A meccs eleve 3 esélyes volt, a Siófok, kíméletlen tulaja nem engedte volna meg csapatának, hogy újra betlizzenek.
A 2 brazil meg elképesztő, tényleg sötét lovak voltak. Teljesen más stílusban játszanak,mint az európai kézi. Fizikailag nagyon erősek. Alapból energiabombák.:)
Addig igen, okoznak meglepetést, amíg fel nem készülnek az ellenfelek belőlük. Nekünk az volt a hátrányunk, hogy nem ismertük őket, de már a második félidőben megvoltak.
3. | 2011-01-09 21:59:56 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Állítólag az egyik sérültjüket elküldték idény közben...
A másik állítás, hogy el is akart menni...
Igen. Biztosan így lehetett. Most, sérülten.
4. | 2011-01-09 23:33:41 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Pénteken Újváros-ETO
Jó lenne, ha sokan gondolnák úgy, szurkolnak a Csapatnak.
A csajoknak szükségük van a segítségre. Legyen egy jó meccs. Legyen meg a hangulat!
5. | 2011-01-10 10:44:58 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nyertek 1 pontot,mivel előtte a Csabánál(mk) voltak idegenben.
Egymás után jővő idegenbeli tét meccseken,már rég óta nem volt "3" pont.
a még mindig lehet javulni topikba minden felmerült kézi retorikát vettem.
6. | 2011-01-10 11:58:52 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) sajnos a kapusok teljesítménye egy nagy nulla volt, s azért úszott el az egy pont!
7. | 2011-01-10 12:40:12 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A kapusok nem voltak könnyű helyzetben, de a védelem sem, az első félidőben.
Ennek elsődleges oka a brazil játékosok teljesen más játékstílusa, amelyet meg kell tanulni.
Pár forduló után már nem lesznek ilyen meglepetés emberek, addigra a csapatok felmérik őket, felkészülnek belőlük. Már a mieink is sokkal hatékonyabbak voltak ellenük a második félidőben.
Egyébként nem csak a kapusok voltak viszonylag gyengék, mert maradtak ki ziccerek, voltak eladott labdák, na és volt egy relatíve szűkös keret, mert Jókai Nóri még mindig nincs egészen formában, Boki teljesítményén látszott a sérülés és az edzéshiány, az ifiket, kivéve Erdősit és Sári Barbit, még nem lehetett beküldeni ilyen éles helyzetben.
Az ifik egyébként sajnálatosan nagyon kikaptak.
A lényeg azonban, hogy pénteken: Újváros-ETO. Ennek a csapatnak talán ez egy nevezetes összecsapás lesz, ebben az összeállításban, ezért jó lenne, ha minél többen lennénk a csarnokban!
Hajrá Újváros!
8. | 2011-01-10 13:53:11 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A Győr nyer 10 góllal!
9. | 2011-01-10 14:37:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Na és akkor mi van?:) Miért is kell ezt felkiáltójellel írni? Nyerjenek, ha tudnak.
Legyen egy jó meccs.
Volt, amikor mi nyertünk.
http://www.youtube.com/watch?v=zFJupTYx_e8
Viszont most is csak mi nyerhetünk.:)
Hajrá Újváros!
10. | 2011-01-10 16:03:09 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A Győr 20 góllal nyer ha a végén nem az ifit játszatják.