Sziréna

Tolna-Őr

2011. február 23. (szerda) 16:24

Zsaruhírek: minden műfajban megint

Zsaruhírek: minden műfajban megint

Segítségre szorulók a városban és fatolvajok Ercsiben, lefülelt betörő Ráckeresztúron: minden műfajban adtak munkát a rendőröknek tegnap a városban és környékén – az események sűrű sorát összegezzük a hajtás után. Ingerküszöbök a DO-n.
Bőven akadt munkájuk a rendőröknek a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén tegnap, derül ki a megyei főkapitányság honlapunkhoz eljuttatott összegzéseiből. Németh-Kész Mónika szóvivő tájékoztatása szerint például segítségre szorulók is igénybe vették a járőrök szolgálatait – a Dózsa György úti buszmegállóban például egy magatehetetlenül fekvő férfihez riasztották a zsarukat kedden kora délután. Amikor a járőrök intézkedés alá vonták, állapota miatt a kérdéseikre sem tudott válaszolni - a rendőrök végül beszállították a dunaújvárosi kórház pszichiátriájára (mellette heverő kerékpárja a kapitányságon landolt).
Szintén a dunaújvárosi kórház pszichiátriai osztályára szállították be a rendőrök azt a hatvan éves daruszentmiklósi férfit, aki kedden délután otthonában összevitatkozott harminc esztendős fiával, aki ekkor távozott lakásukból. Később már a rendőrökkel együtt tért vissza otthonába, de őt meglátva az apja agresszív lett, és fenyegetni kezdte a fiát. A rendőrök az idős férfihez kihívták az ügyeletes orvost, aki beutalta a kórházba.
Fatolvajokat vettek szabálysértési őrizetbe a rendőrök Ercsiben: egy húsz éves helybéli férfi két mázsa nyárfát vágott ki engedély nélkül kedden délelőtt a vasúti őrtorony mellett lévő területről. A fa eltulajdonítása miatt a rendőrök elfogták, majd előállították a helyi rendőrőrsre, ahol szabálysértési őrizetbe vették.     
Nem sokkal később a Cukorgyári úton igazoltattak a rendőrök egy nőt és egy férfit, akik egy kerékpárt toltak, rajta egy zsákkal. Mint az igazoltatás során kiderült, a negyvenhat éves férfi és felesége a szemetes zsákban mintegy huszonöt kilónyi nyárfát szállított, amit előtte engedély nélkül vágtak ki. A házaspár ellen a rendőrök tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak - a férfit őrizetbe vették, a nő kiskorú gyermekére tekintettel szabadlábon védekezik.
Lopás miatt vettek őrizetbe egy negyvennégy éves baracskai férfizt a dunaújvárosi rendőrök, miután egy ráckeresztúri betörésen kapták. A férfit még hétfőn kora délután érte tetten egy helyi ingatlantulajdonos a saját telkén, amikor a lakatlan ingatlant ment ellenőrizni vejével. Amikor a házhoz értek, azt látták, hogy két személy fut ki a garázsból a kert hátsó része felé. A két szemtanú nem volt rest, visszaszálltak gépkocsijukba, majd a kert hátsó részéhez közeli utcán a tettesek elé vágtak. Az idősebbiket sikerült elfogniuk, míg a fiatalabbik elmenekült.A sértett ezt követően értesítette a rendőrséget a történtekről. Miután a tulajdonos megnézte a feltört garázst, megállapította, hogy onnan több használati tárgy hiányzik, köztük köszörűgép, fúrógép, fejőgép, szivattyú, fűkasza – összesen mintegy negyedmillió forint értékben. A zsákmányt korábban lovasíthatták meg a tettesek, hiszen amikor elcsípték őket, nem volt náluk semmi. A dunaújvárosi nyomozók a helyszínen visszatartott, majd a kapitányságra előállított férfit betöréses lopás elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.A férfi kihallgatása során tagadta a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóknak azt mondta, csak vizelni ment be a saját lakásától mintegy tíz perces sétára lévő udvarra, és ezért mászott át a közel két méter magas kerítésen.Az udvaron tartózkodó, és a telektulajdonos megérkezését követően elmenekülő másik személyt - vallomása alapján - nem ismeri, és nem tudja, hogy mi csinált ott a kertben.
A férfit bűnügyi őrizetbe vették a dunaújvárosi nyomozók: mint kiderült, vele szemben már korábban is folytattak lopás miatt büntetőeljárást, míg egyszer három, míg máskor négy mázsa fa eltulajdonítása miatt szabálysértési eljárás is kezdődött ellene. Ráadásul elfogásakor tartózkodási hely megállapítása miatt körözte a BRFK Délbudai Bűnügyi Régió.  A férfi őrizetbe vételét követően beismerő vallomást tett – kihallgatása során elismerte, hogy a garázsból kábeleket akart ellopni, s terve a tettenérés miatt hiúsult meg.  

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2011-02-24 14:14:00 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) mondják már rendőr urak?
feloldották a belvárosba kamionnal behajtani tilost?
mert nem hogy behajt,hanem éjjel itt parkol egy kamion a Barátságban.
-érdekes.

2. | 2011-03-05 10:24:57 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Nem, csak ellopták a korlátozó táblát!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
.15.
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

lakásunkat ráfizetéssel nagyobbra...

lakásunkat ráfizetéssel nagyobbra...(eladó) 46 négyzetméteres, másfél szobás, kertvárosi lakásunkat ráfizetéssel nagyobbra cserélnénk! tovább

Összes hirdetés: 1199 db

Apró

FELIRATOZÁS

Szolgáltatás | Kínál

FELIRATOZÁS

Összes hirdetés: 238 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

Összes cég: 1039 db

Minden jog fenntartva! © DVG Zrt. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.