2013. május 18. (szombat) - Erik, Alexandra
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2011. március 21. (hétfő) 14:04

Kézilabda: később kezdenek

Megváltozott a Dunaferr SE Alexandra férfi kézilabda csapatának Kecskemét elleni mérkőzésének kezdési időpontja. A találkozóra az eredetileg meghatározottnál öt nappal később, március 30-án kerül sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Már csak két forduló van hátra a bajnoki alapszakaszból a Dunaferr SE Alexandra férfi kézilabda csapata számára, mely jelenleg az utolsó előtti helyen áll a táblázaton. Éppen ezért is bír óriási jelentőséggel együttesünk számára a hátralévő két forduló, hiszen ahhoz, hogy ne csússzunk vissza még egy helyezést, legalább egy találkozót nyernie kell György László tanítványainak.
A papírforma alapján erre a Kecskemét elleni hazai találkozón van esélye csapatunknak, hiszen a Balatonfüred elleni mérkőzésen már nem a mieink számítanak a favoritnak. A Kecskemét elleni hazai találkozó időpontja azonban megváltozott, tudatta a DO-val a gárda vezetése, hiszen az eredetileg március 25-ére kiírt bajnokira öt nappal később, 30-án este hat órától kerül sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az időpontváltozás csak a két gárda felnőtt mérkőzését érinti, a serdülő és ifjúsági együttesek az eredeti időpontban, 25-én délután kettő, illetve négy órától csapnak össze egymással.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

2.5-SZOBÁS, 4.-EMELETI LAKÁSOM...

2.5-SZOBÁS, 4.-EMELETI LAKÁSOM...(kínál) 2.5-Szobás lakásom mely 4.-en van ELCSERÉLNÉM: 2-Szobás, erkélyes, hasonlóan felújított lakásra az... tovább

Összes hirdetés: 2248 db

Apró

Hirdetési Kampány

Vegyes | Kínál

Hirdetési Kampány

Összes hirdetés: 61 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.